Kisalföld logö

2017. 05. 29. hétfő - Magdolna 13°C | 27°C Még több cikk.

Rába: több mint 4 milliárd forint veszteség három negyedév alatt

A Győri Rába Csoport 2009 első három negyedévében adózás után 4,034 milliárd forint veszteséget könyvelt el, szemben a tavalyi azonos időszaki 1,197 milliárd forint nyereséggel.

A jelentés szerint a cég árbevétele 43,9 százalékkal, 25,4 milliárd forintra csökkent 2008 első három negyedévéhez képest. Az árbevétel 59,6 százaléka származott exportból, a többi belföldi árbevétel. Az üzemi eredmény 2009 első kilenc hónapjában a jelentős árbevétel-csökkenés ellenére csak kis mértékben, 352 millió forinttal mérséklődött, 56 millió forint volt.

Az év eddigi időszakát tekintve mindhárom - a futómű, alkatrész és jármű - üzletág is pozitív üzemi eredményt tudott felmutatni. Az időszak során több alkalommal, a vevőkkel egyeztetett időszakokban mindhárom üzletág részlegesen szüneteltette termelését, ezek többsége a harmadik negyedévre esett. 2009 harmadik negyedévében a termelési volumen elérte a mélypontot - értékelte a gyorsjelentésben a teljesítményt Pintér István, a Rába elnök-vezérigazgatója. Hozzáfűzte: "Az elmúlt három hónap egyik legjelentősebb fejleménye, hogy a válság előtt nyitott fedezeti ügyletekből adódó - a kereslet szignifikáns visszaesése következtében jelentkező termeléscsökkenés révén beálló -túlfedezettség extra kockázatát csaknem teljes egészében megszüntettük".

A Rába csoport nettó hitelállománya 11,7 milliárd forint lett a harmadik negyed végére, ami 1,1 milliárd forinttal magasabb, mint tavaly év végén, és 0,6 milliárd forinttal alacsonyabb, mint az előző negyedév végén. A kamat- és adófizetés, tőketörlesztés és amortizáció előtti (EBITDA) eredmény 10,6 százalékkal csökkent, és 2.317 millió forintot ért el. A bruttó fedezetszint 2009 első három negyedévében 2008 hasonló időszakához képest 0,9 százalékponttal javult. Javító hatásuk volt a kedvezőbb devizaárfolyamoknak, míg rontotta a fedezeti szintet a jelentősen visszaeső volumen a közvetlen költségek fix részén keresztül.

A volumen csökkenésének és a fedezeti szint javulásának összhatásaként a bruttó eredmény 3,31 milliárd forinttal alacsonyabb volt 2009 első kilenc hónapjában a tavalyinál. Ezt ellensúlyozta, hogy az adminisztratív és értékesítési területen a szigorú gazdálkodásnak köszönhetően a közvetett költségek területén a cég ebben a félévben 1,86 milliárd forint megtakarítást ért el.

Kismértékű ingatlanértékesítés javította az időszak eredményét, amelynek bevétele az első negyedévet érintette és nagyságrendileg 100 millió forint volt. Ezen kívül az egyéb bevételeket növelte a korábban az elbocsátásokra képzett céltartalékok feloldása, valamint a munkahelymegtartás érdekében május 1-jétől kapott állami támogatás. A harmadik negyedév üzemi vesztesége - köszönhetően a piaci szempontból mélypontnak tekinthető és szezonálisan is legkedvezőtlenebb időszaknak - 496 millió forint lett, ami csak kis mértékben maradt el a tavalyi 339 millió forintos veszteségtől.

A külső környezetet tekintve az Egyesült Államok tehergépjármű piaca az ott tapasztalható gazdasági lassulásnak köszönhetően tovább csökkent, amelynek mértéke a tavalyihoz képest 35 százalékot tett ki, jóllehet a harmadik negyedévben a piac mérete stabilizálódott - mutat rá a gyorsjelentés. Az európai nehézgépjármű-piacon valamivel nagyobb, 50 százalékos visszaesés volt megfigyelhető az év első három negyedévében, igaz, magasabb bázisról. A mezőgazdasági futóművek értékesítése a többi szegmenshez képest csak kisebb mértékben csökkent. Az orosz buszpiacon tovább javult a piaci aktivitás, de még mindig jelentős mértékben elmaradt a tavalyi szinttől.

A FÁK trolibusz piaca továbbra is hozta a tavalyi szintet. A személygépkocsi alkatrész üzlet az európai trendekkel megegyezően jelentős mértékben csökkent. Pintér István 2009 egészében 35 milliárd forint körüli árbevételre, és a korábban jelzett 3-5 milliárd forintos EBITDA alsó sávjának teljesülésére számít - olvasható a gyorsjelentésben.

Olvasóink írták

  • 1. urbaniastapista 2009. november 17. 10:24
    „Hol a "Városrét lóvé"?
    Ha az a jelzett 100 millió, akkor az nagyon gáz 2,5 hektár toronyház-telekért. (4000 Ft/m2)”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Harmincmillió szakképzésre

A szakképzés eszközeinek megújítására 30 millió forintot nyert pályázaton a Krúdy-középiskola.
Tovább olvasom