Kisalföld logö

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -3°C | 3°C

Országos riadólánc épül győri mintára?

A márciusi hóviharban önkénteskedő környékbeliek megjósolták: máskor is szükség lesz ötszáz tagúra bővült csoportjukra. Nemrég a dunai árvízi védekezésben vettek részt és abban is segítenek, hogy más térségekben is hasonló önkéntes csoportok szerveződjenek.
 
Modern riadóláncot szerveztek címmel április 15-én már írtunk arról, hogy a márciusi hóviharban az autópályán rekedteknek segítő önkéntesek meg akarták tartani összefogásuk erejét.

Létrehozták a Facebookon csoportjukat "Győri önkéntesek" elnevezéssel, ami a bajban riadóláncként működik.

Már a Marcal áradásakor is segítettek a gátépítésben és a győri kórház gyermekosztályának új helyre költöztetésénél a pakolásban.

A hatóságokkal, a segélyszervezetekkel jó kapcsolatot alakítottak ki és természetes volt, hogy a rekordokat döntő dunai áradáskor mozgósítják tagjaikat.

Közreműködésük révén pár ezren mentek zsákokat rakni és rengetegen az élelmiszergyűjtésben, -osztásban vettek részt.

Szakács István
Szakács István


– Mi is hozzájárultunk ahhoz, hogy megyénkben sikerült tartani a gátakat. Ezért gondoltunk arra, hogy az önkéntesek összefogásával, értesítésével kapcsolatos tapasztalatainkat megosztjuk más térségekben élőkkel, hogy ott is legyenek olyanok, akik gyorsan mozgósíthatók, ha baj van.

Így országossá bővülhet ez a fajta hálózat, riadólánc – mondta el Szakács István, a Győri önkéntesek Facebook-csoport alapító tagja.

Ezt a kezdeményezést is a Facebookon, az internetes közösségi oldalon tette közzé, és ha jelentkezik más megyéből olyan, aki vállalja az ottani szervezést, elmondja neki, náluk mi vált be. Már megkeresték emiatt Pest megyéből, Nagykőrös környékéről is.

A férfi szívesen segít, már tíz éve rendszeresen önkénteskedik, pedig öt gyermeket nevel párjával és vannak neki is gondjai. Nemrég új munkahelyet kellett találnia.

A Dunán levonuló árhullám idején a Győri önkéntesek Facebook-csoport tagjai, az általuk mozgósítottak is segítettek a gátépítésben, többek közt Gönyűnél. Fotó: Kisalföld-archívum
A Dunán levonuló árhullám idején a Győri önkéntesek Facebook-csoport tagjai, az általuk mozgósítottak is segítettek a gátépítésben, többek közt Gönyűnél. Fotó: Kisalföld-archívum

Már a Marcal áradásakor is segítettek a gátépítésben és a győri kórház gyermekosztályának új helyre költöztetésénél a pakolásban.

– A gátakon mintha mindenki a jobb oldalát mutatta volna, összefogás, egyetértés volt és mosolyogva dolgoztunk, pedig nagy volt a baj. Ezekből a dolgokból, az ilyesfajta hozzáállásból kellene többet átmenteni a hétköznapokba – állítja Szakács István, aki fontosnak tartja, hogy amikor nem kellenek az önkéntesek, mert nincs természeti csapás, akkor is össze kell tartani szerveződésüket.

Ezért jó, ha minél többen lájkolják a Győri önkéntes SOS Facebook-oldalt. Így, ha kell, legközelebb ők is gyorsan értesülnek arról, hol szükséges segítség, segíthetnek a felhívások megosztásában.


Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Három nap barokk Győrben

Huszonegyedik alkalommal rendezik meg a győri barokk esküvőt augusztusban. A programokra több tízezer vendéget várnak. Tovább olvasom