Kisalföld logö

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Önnek mennyire jön be a Jedlik híd? - videós riport

A kisalfold.hu információi szerint legfeljebb egy-két héttel csúszhat Győr új hídjának október végére tervezett hivatalos átadása. Szavazással.
A Jedlik híd próbaterhelése szeptember elején sikerrel megtörtént, majd a kis Böske lebontásakor az új híd egyik oldalát birtokba vehették a gyalogosok.

Most pedig már a Jedlik híd mind a két oldalát használhatják a gyalogosok Révfalu és Győr-Sziget között, s erre a pillanatra az autósoknak sem kell sokat várni.

Szinte 100 százalékos állapotban Győr új hídja - képek: Cseh Róbert.

Keddi terepszemlénkkor épp a híd aszfaltját takarították, miközben a Széchenyi Egyetemhez közeli révfalui körforgalmak gyakorlatilag elkészültek, s viszonylag jól alakul a szigeti oldalra tervezett, gyakorlatilag teljesen átszabott közlekedési rend is. (A munkálatok miatt itt jelenleg lezárták a Töltésszer utcát.)

Így állnak a körforgalmak a Jedlik híd szigeti oldalán - fotók: Cseh Róbert.

Az új építményről kameránk előtt olyan gyalogosokat kérdeztünk, akik nap mint nap tesztelik a Jedlik hidat.

Elöljáróban annyit elárulhatunk, hogy többségnek bejön Győr legfiatalabb hídja, a megkérdezettek közül senki sem hiányolta a kis Böskét, igaz, kritikaként elhangzott, hogy két sáv helyett valószínűleg inkább négy sávra lenne szükségük az autósoknak.


Videó: Cseh Róbert.



Olvasóink írták

45 hozzászólás
  • 45. gig 2010. október 25. 11:17
    „Azért nem semmi a videó elején szereplő logikai csavar: "Nekem semmivel nem jobb. Csak a kocsisoknak jobb, és én is gyakran járok kocsival." Majd a megszólaló fel is teszi az előbbire a koronát, mondván, az a baj vele, hogy 1x1 sávos. :)

    A híd azért lett 2x1 sávos, hogy ne növekedjen meg a kelleténél jobban a forgalom. Erről komoly viták voltak a kezdeti szakaszban, abszolút elfogadható a városvezetők érvelése.

    A szerkezet pedig tudatosan lett ennyire egyszerű. Az csak az egyik része a dolognak, hogy olcsóbb, mint egy látványos, hídfős stb. építmény, de látványilag is az egyszerűség, a tájba simulás volt a cél. Hogy ez mennyire sikerült, nézőpont kérdése. Számomra inkább az fura, hogy az előbbi elképzelés mentén meglehetősen sík útfelületet vártam, most meg kissé kaptatni kell mindkét városrész felől. Nyilván megvan ennek is az (elsősorban talán építészeti) indoka, de ha már puritán hidat akartak, jobb lett volna olyasmi, mint a kettős híd a Rábán.”
  • 44. k-pityerke-k 2010. október 21. 18:31
    „Válaszolok a cikk címére: "Önnek mennyire jön be a Jedlik híd?"
    Véleményem:
    Arra valóban szükség volt hogy Szigetet és Révfalut összekössék egy híddal, amin autók is közlekedhetnek, de nem mindegy annak a megvalósítása, például hogy illik-e a környezetébe. Ebbe nem csak a híd megjelenése tartozik bele, hanem az is, hogy a környezetéhez hogyan tud alkalmazkodni. Számomra ez kezdettől egy halott ügy, mivel révfalui létemre nem szívesen nézem, ahogy átgázolnak a környék meghatározó elemein. Ennek a hídnak az ára (persze a komoly pénzösszegen kívül) két műemlékjellegű épület és egy jelképi szerepű gyaloghíd. Kíváncsi leszek az egyetem új logójára. Kétlem, hogy az új híd alkalmas lenne rá, mivel semmi jellegzetessége nincsen. Ilyen hídból sok van a világon.
    Röviden, tömören ennyi a véleményem. Úgy érzem, szükségem volt rá, hogy ezt leírjam, mégha esetleg le is fognak miatta hurrogni.”
  • 43. Révfalusi-szúnyog 2010. október 21. 11:56
    „38-nak! Az Győr legaranyosabb ovija volt, én is oda jártam. Emlékeimben eléggé nagy, kagylóformájú medencéje tán ma is megvan még. Kertje határos volt a templomkerttel, sokáig nem is volt közöttük kerítés, vadregényes volt. Valóban csend volt és jó Duna-parti levegő. Szinte minden napot kint töltöttünk télen-nyáron. Már nagycsoportos voltam, amikor apám elmondta, hogy az ovi névadója, a Ságvári egy rohadt komonista disznó volt s ezért hívjuk mi Kálóczy ovinak, a közeli parkhoz igazítva a nevet.”
  • 42. Primax 2010. október 21. 11:04
    „Ha ezt a hídat 30 éve megépítik, már akkor is későn lett volna.
    Örüljünk neki, ne fanyalogjunk.”
  • 41. annobon 2010. október 21. 08:14
    „31-nek: "KÉSZ VAN ,EZ VAN" Bocsi kész majd akkor lesz, ha meg is nyitják a forgalom előtt!”
  • 40. Túrabakancs 2010. október 20. 22:11
    „Slowflash!
    Akkor hajrá híd! :)”
  • 39. Mankapunka 2010. október 20. 21:55
    „Holnaptól rendesen járnak a buszok a Korányi-térre,elkészül a körforgó a Töltésszer utcában.”
  • 38. ffd 2010. október 20. 20:59
    „Bár nem túl régóta élek Győrben, jó dolognak tartom, hogy autóval is át lehet jutni egyik városrészből a másikba. Egy dolog érdekel, de nagyon: az út valóban az óvoda előtt megy majd el? Illetve a Kálóczy tér felé is csak az ovi előtt lehet elmenni? Szegény ovisok + ott dolgozók. Idáig egy csendes, nyugodt utcácskában teltek napjaik (mármint az egyetem bővítéséig). A nyugdíjasok nyugalmára vigyáznak, az ovisokéra nem? Erről van publikus infó?”
  • 37. mir 2010. október 20. 20:11
    „Mankapunka

    Tisztában vagyok vele csak reagáltam arra amit a bácsi mondott a videón :)”
  • 36. zsukov 2010. október 20. 19:51
    „EL van baszva hidászok.....”
  • 35. watix 2010. október 20. 19:48
    „Kevesebbe került a világ egyik legnagyobb hídja, mint a Margit híd felújítása

    Öt és fél éves építkezés után elkészült a Hoover híd, Amerika legújabb turistalátványossága, és sok szempontból a világ egyik legnagyobb hídja, igazi mérnöki-építészeti bravúr.

    A híd a Colorado folyó felett ível át egy kanyonban, a vízfelszín felett több mint 300 méterrel. A teljes hossza 580 méter, és a közvetlen szomszédságában van a világ leghíresebb vízi erőműve, ami a fél amerikai nyugati part számára termeli az áramot, és minden második akciófilmben megpróbálják felrobbantani a terroristák.
    A híd építése már 1968-ban felmerült, de a nyilvánvaló technikai nehézségek és a költségek miatt évtizedekig csak tanulmányok készültek róla. 2001-ben, amikor a szeptemberi terrortámadás után a gátat és a vízi erőművet kiemelten védendő objektummá nyilvánították, és lezárták a civil autóforgalom elől, felgyorsult a hídprojekt.
    Az építkezés 2005-ben kezdődött el, a teljes költségvetés az új autópályavonalak kiépítésével 240 millió dolláros költségvetést kapott, ebből a híd megépítésére 114 millió (22,5 milliárd forint) jutott Arizona és Nevada államok költségvetéséből. Bár az alkalmazott technológia és a környezet egészen más, azért érdemes megjegyezni, hogy a híd jelentősen kevesebből jött ki, mint a Margit híd jelenleg 30 milliárd forintosra tervezett felújítása.
    A hídszerkezet acélból és betonból készült, az építkezésen összesen 1200 munkás és 300 mérnök dolgozott, a munka öt és fél, a tervezéssel és előkészítéssel együtt kilenc évig tartott (a tervek ennél rövidebb időre szóltak, de sokszor állt az építkezés a kanyonban az erős szél miatt, 2006-ban pedig egy darubaleset hónapokra visszavetette a munkát). Napi 17-20 ezer járműre becsülik a forgalmát, egyrészt mert a Phoenix és Las Vegas közti utat 100 kilométerrel rövidíti le, másrészt azért, mert egyedülálló kilátás nyílik róla a Hoover-gátra és a több száz méteres mélységben, a kanyon alján folyó Coloradóra.
    Bár a gát miatt mindenki Hoover-hídként emlegeti, a híd hivatalos neve Mike O´Callaghan - Pat Tillman Memorial Bridge. Névadói Nevada állam hetvenes évekbeli kormányzója, illetve Arizona állam nemzeti hőse, az amerikai focista sztár, aki feladta a karrierjét, hogy jelentkezzen a hadseregbe, és 2004-ben meghalt Afganisztánban. A hivatalos megnyitó és a gyalogosforgalom megnyitása után a járműveket novembertől engedik rá a hídra. A kilátást egyébként csak a gyalogosok élvezhetik, az autós sávokból eltakarja egy korlát.
    (Index)”
  • 34. Mankapunka 2010. október 20. 19:32
    „Én támogatom,mert kellett ide ez a híd!!!!!!!!!!!!!!!!!!

    De kérem,a környező szar utcákra ráakarják engedni a nagyobb forgalmat???????????

    Azt remélem szépre megcsinálják a Hédervári út Kálóczy tér és Rónay között,mert elég hullán van.

    De a Kosuth iskola körül még a tanknak az alja is leérne. Akkor a Petőfi téren lévő tengervizet elvezető besüppedések.

    Sok baleset lesz az elején,mikor bekeverednek majd ide az "idegenek".

    mir Ez a híd,mint írták nem az átmenőforgalomnak épül,hanem a helyi lakosság szórakoztatására.”
  • 33. Slowflash 2010. október 20. 18:40
    „27. Túrabakancs!

    "Hát jó! Kiegyezek veled egy döntetlenben." :)”
  • 32. mir 2010. október 20. 18:36
    „Nem akarok kekeckedni de aki sopronból vámosra akar menni (ahogy a riportba mondta a bácsi) az nem fog bemenni révfaluba hanem megy a régi megszokott útvonalon mert minek keringőzzön újvárosba, szigetbe majd révfaluba. Persze ez teljesen mellék kérdés. De lenne még egy kérdésem. A pillérek építésekor a híd duna alatti szakaszát részben feltöltötték, azt most úgy hagyják vagy kikotorják onnan mert baromi szűk lett így most a duna medre.”
  • 31. nagyfulesbagoly 2010. október 20. 18:11
    „nekem azért tetszik,mert nem lessz vizes a lábam ha át megyek a mosonin? :))))
    amugy meg nem akarok ünneprontó lenni ,de most már nem mindegy mennyre jön be?
    tetszik?nemtetszik?
    KÉSZ VAN ,EZ VAN”
  • 30. Révfalusi-szúnyog 2010. október 20. 16:52
    „A videoban nem egy hülyegyereket kellett volna megkérdezni, aki itt jár iskolába, hanem csak győrieket. Az öreg jól beszél, tényleg régóta hiányzott ez a híd. Más kérdés, hogy én a régi, csendes és nyugodt Révfalut sírom vissza, de annak elcseszése a főiskola ideépítésével kezdődött. Persze akkor, a hetvenes évek derekán senki se tiltakozhatott.”
  • 29. ombi 2010. október 20. 16:33
    „Mjenoe: kegyedben Máthé Tóth Jobbagyalogossalkonfrontálódni Péter tanítványát vélem felismerni.
    Tudom, majdnem százötven oldal, olvasni kell, mégis, érdemes. Gyakorlatias mű, nemzetközi tapasztalatokkal, mérési eredményekkel, modern szemlélettel.
    Tudomány és közlekedés. Utak a kerékpározáshoz. VCÖ Verkehrsklub Österreich.
    http://mek.oszk.hu/01200/01210/01210.pdf
    A szigeti oldalon megelégedésemre elsimították a keresztező kerékpársávon a felnitörő peremeket. Köszönet érte, bár olcsóbb lett volna eleve úgy építeni.”
  • 28. alfonz53 2010. október 20. 16:05
    „A szigeti oldalon levő nyomortelepet mikor bontják már el?
    A Radnóti Miklós u. felé mikor lesz megnyitva?”
  • 27. Túrabakancs 2010. október 20. 15:36
    „Slowflash! /25/
    Még egyszer leírom: nem a Révfalunak "adott" hatmilliárdot sajnálom,
    hanem azt, hogy más fontosabb beruházást is lehetett volna ebből
    finanszírozni. Tehát jusson nektek is pénz, de a 6-millárd szerintem
    sok pénz egy ilyen kaliberű építményért. Ja hogy ennyi az ára? Elég
    szomorú... Nem rosszindulatból írtam amit írtam!”
  • 26. Hedon 2010. október 20. 14:11
    „Egy hídnak a kapacitását nagyban meghatározza a hozzá kapcsolódó úthálózat
    (elsősorban csomópontok) áteresztőképessége.
    Ebből a szempontból nagyon jól eltalált hogy a hídtól mindkét irányban
    2-2 körforgalom lesz. Ebből már idén 3 elkészül(t). Ismét megemlíteném
    Németh Zoltán kitartó munkáját, aki a lámpás lobby nyomása ellenére
    a szigeti oldalon készülő csomópontokat körforgalommá átterveztette.
    Tehát a 2x1 sávon, hídon torlódásra (baleseteket leszámítva) jó ideig
    nem kell számítani.
    Amit Én másképp oldottam volna meg az két "apróság":
    1.) Az aszfaltburkolat és a gyalogjárda szintje közötti magasság
    különbség (fellépő magasság) túl nagy, ami külterületi felüljárókra emlékeztet.
    Ami egyrészt valóban folyosóérzetet kelt, ráadásul a járművek is nagyobb
    oldaltávolságot fognak tartani a szegélyek mellett mint ami szokásos.
    Valóban lehet a kerékpárosnak olyan érzése (főleg télen) nehogy leessen
    az autósok közé.
    2.) A gyalogjárda burkolatát mosható felületté kellett volna elkészíteni.
    A most használt oldal már most rendkívül koszos szennyezett.
    Egy kiöntött üdítőital foltja hetekig meglátszik a felületen.
    Hasznosnak tartanám a burkolatát a parkoló lemeznél használt
    kialakításra (még színben is) változtatni.”
45 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kicsit javult az iszapömlésben megsérült beteg állapota

Valamelyest stabilizálódott a vörösiszapömlésben a legsúlyosabban megsérült, Győrben ápolt beteg… Tovább olvasom