Kisalföld logö

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -4°C | 2°C

Olvasónk húgyszagot érzett, mi szart is találtunk

Győr - A győri vidéki pályaudvarnál, a Baross híd alatt és lábánál egymást követik a pisitócsák, sőt, még nagyobb dolgok is. Értjük, hogy a vasútállomáson pénzbe kerül a pisilés, de tán akkor sem így kellene egyeseknek könnyíteniük magukon.

A kisalfold.hu egyik olvasója hívta fel figyelmünket a győri vidéki buszpályaudvar környékén lévő áldatlan állapotokra. Elmondása szerint "egyesek nap mint nap a Baross híd lábánál, a büféktől maximum két méterre végzik a dolgukat. Hála ennek a balkáni viselkedésnek, a közelben állandó húgyszagot lehet érezni".

A románok szimultánban nyomták

Nos, megnéztük a helyzetet a vidékinél, s valóban négy helyen is kiadós pisitócsát vagy pisitócsanyomot találtunk, sőt, az egyik jól bejáratott helyen még fekáliára is bukkantunk. A teljes képhez tartozik, hogy a pályaudvarok világa sehol Európában nem vetekszik egy 19. századi cukrászda hangulatával, de ami sok, az sok(k). Apró budapesti kitérő: jelensorok írója idén februárban nem hitt a szemének, amikor a Keleti Pályaudvar végén, a Puskás Ferenc Stadion kerítésére húgyozott négy ember szimultánban. Igazán nem az előítéletek szaporításáért, de közben románul beszéltek… Egy biztos: nem ez a követendő példa Győrben.

Galériánkat megtekintheti itt! (Fotó: Cseh Róbert)

Kérdések egyelőre válaszok nélkül

A szóban forgó pisis ügyben megkérdeztük Balogh Lászlót, a Győri Közterület Felügyelet igazgató-helyettesét, de egyelőre nem kaptunk válaszokat kérdéseinkre. Többek közt azt szerettük volna megtudni, hogy Győrben a közterület felügyelők hány pisilőt csíptek nyakon idén, mennyi bírságot szabtak ki, s mennyi a legmagasabb kiszabható összeg? Ezen kívül arra is kíváncsiak voltunk, hogy a Győri Közterület Felügyelethez eljutott-e már az információ a vidéki buszpályaudvar környéki állapotokról? Olvasónk állítása szerint ugyanis ők már többször jelezték feléjük a problémát.

Olvasóink írták

131 hozzászólás
  • 131. P! 2008. október 19. 19:29
    „Én leszarom ezt a címet. :D”
  • 130. Szar és szar 2008. október 19. 02:30
    „Ez a legrosszabb és legsúlytalanabb cikk, amit az elmúlt hónapokban olvastam. Attól, hogy polgápukkasztó a címe, még nem lesz ütősebb, ezt azért vésse eszébe a szerző.”
  • 129. antalszabo 2008. október 18. 22:12
    „Deák úr, még a nevére sem méltó.
    Hogy lehet azt kijelenteni, hogy szégyelli magyarságát. Inkább azt kellene szégyelleni, hogy letagadja a nemzetiségét.
    Az ilyeneket Hazaárulóknak nevezik.”
  • 128. odon 2008. október 18. 21:14
    „Korrekt. Deak gabornak igaza van?”
  • 127. Korrekt 2008. október 18. 21:06
    „ODON.....végtelenül szomoru vagyok ha csak ennyit vettél ki az egészböl.

    A leirtak sokkal de sokkal aktuálisak és fontosabbak mint a felháborodás oka.

    Egyébként, ha figyelmesen olvastad, én csak a higénia áldatlan álopotára és az avval járó kötelességekre utaltam, na meg ezt magával hozó oltári nagy szégyenre.

    Én nem felejtettem el és nem is akarom, hogy honnét jöttem, mert minden évben közel fél évet otthon töltök magyarországon.
    De az a baj, hogy a javulásnak meg csak a jelei sem mutatkoznak, söt.....:(”
  • 126. odon 2008. október 18. 19:48
    „Korrekt. DeakGabornak igaza van? Talan azt is letagadjak,hogy
    magyar anyatol szulettek?Hat nyugaton nincs mit szegyenleni?
    Mink magyarok vagyunk a leg undoritobb,piszkos nemzet a vilagon?
    Akkor talan ne latogassak tobbe ezt a piszkos nemzetet.
    Soha ne feledjuk hogy honnand jottunk.”
  • 125. lolita 2008. október 18. 18:53
    „110-nek!Aki megtagadja sajat szülöhazajat masok elött az mit keres Magyarorszagon?Maga sose volt Magyar hat igen inkabb ROMAN ahogy irta is sajat szavait idezem pont odavalo,amugy Magyarul leforditva akkor CIGANY!”
  • 124. Korrekt 2008. október 18. 18:44
    „Kedves Tóth Zsolt!

    A mostoha körülmény soha nem menti fel a koszt, a szennyet, a rendetlenséget, a nemtörödömséget.
    Nincs egyszerübb dolog, mint rendet tartani.
    Deák Gábornak igaza van, idegenek társaságában csak szégyelheti magát az ember, ha haza látogat.

    Hogy az ujságiró a nevén tálalta a cikket, semmi kivetni való nincs benne. Azért mert tudni kell, hogy hól és mikor használnak ilyen jelzöket, és ebben az esetben megfelelö volt. Ez igy van, a nagy nyugati sajtókban is.

    A KISALFÖLD egy szines-részletes-sokrétü-semleges jóbenyomást ketö újság, szerintem.”
  • 123. fortuna54 2008. október 18. 16:53
    „110es. Nem sul le a bor a keperol,hogy igy velekedik hazankrol,
    magyarsagunkrol? 52eve elek ny.europaban,de mindig buszken
    valaltam,es valalom magyarsagomat.Eszt ertekelik bennem mas
    honban szuletet barataim,ismeroseim.
    Kerdezem mit keres on magyarorszagon.Maga hazatlan.”
  • 122. asdrf 2008. október 18. 16:52
    „Gratulálok a szerzőnek a szép magyar beszédért.
    Ilyen szavakat azt hiszem , nem illik publikálni.”
  • 121. PrettyWoman 2008. október 18. 16:27
    „Pancser! Lehet, hogy hülye vagyok, de nem tudom, kiről írtál. Írd már meg légyszi, olyan kíváncsi vagyok, ki az a bongyorfejű csaj. Egyébként jókat írsz.”
  • 120. lolita 2008. október 18. 15:47
    „Remeljük valami csak megfog valosulni hiszen sok a hozzaszolas,javaslat.A tema felvetese nem volt rossz ötlet csak a szo hasznalattal,de könyvekben ,versekben is elhangzik az illemtelen szo.”
  • 119. azaki 2008. október 18. 14:26
    „Hajléktalanok.Igen.A pályaudvaron 1 wc használat az 100Ft.
    Márpedig ha nincs hol aludni,meg munkahely sincs, vagyis pénz se, akkor naponta mondjuk hogyan fizeti ki a 300Ft-ot a szerencsétlen?
    A kukából összeszedi a ruháját, meg a kajáját, de wc kuponok azok nincsenek benne.
    Szerintem ha "tudunk róla", hogy vannak hajléktalanok Győrben, akkor fenn kéne tartanunk néhány nyilvános illemhelyet, ahová járhatnak az utca helyett - ingyen. (Persze nem magyar módon, ingyen és gondozatlanul, hanem rendszeresen tisztán tartva és fertőtlenítve) Nagyon örülök, hogy fényárban a városház tér, de amiről most beszélünk az 100 méterre van attól a fényártól.Talán feleakkora fényár mellett lehetett volna wc-ket is építeni. ?”
  • 118. ultrahang 2008. október 18. 13:57
    „FEL VAGYTOK HÁBORODVA A CÍMEN? ÚGY LÁTSZIK, MÉG EGYIKŐTÖK SEM OLVASOTT ESTERHÁZY PÉTERT. PEDIG OTT IS AKAD ÁM KURVA ANYÁZÁS, MŰVEI ENNEK ELLENÉRE A SZÉPIRODALOM RÉSZÉT KÉPEZI!!”
  • 117. Karesz 2008. október 18. 13:03
    „Kedves # 110 Deák Gábor!
    Te vagy a legnagyobb rakás szar, ezért jó is, ha letagadod, hogy magyar vagy. Ki az a Károly herceg, csak nem a seggfej félrekuró angol uralkodójelölt? a Diána hercegnőt ő zavarta az arab haverjaid karjaiba és áttetten a halálba. Még jó, hogy szartak neki néhány kupacot! Dugulj el Te hazaáruló barom!”
  • 116. Zsoltika 2008. október 18. 11:19
    „Nekem ne magyarázza meg senki, hogy az ilyen ellen nem lehetne tenni.Ha tudják hogy vannak ilyen helyek, márpedig tudják, akkor küldjenek oda közterületeseket, vagy rendőröket. Azok meg rugják szét annak a bunkónak a seggét, aki odasz@rik, vagy pisál. Valamint ugyanez a véleményem a falfirkákról is. Ne az ellen reklamáljunk, ha sokba kerül a városháza előtti felújítás, hanem az ellen, ha a már meglévőt így szétbarmolják. És erre megy el az adó, amit befizetünk! Tudjátok mit, ha rajtam kivül jelentkezik még 10 ember vállalom hogy havonta egy hétvégét rááldozok arra, hogy az ilyet megszüntessük. Havonta egy hétvégén, este, járjuk a várost, hogy elejét vegyük ennek a szemétségnek.”
  • 115. lolita 2008. október 18. 11:05
    „Sajnos sokan nem ismerik az illemszabalyokat ami alapvetö dolog lenne,kulturarol nem is beszelve!”
  • 114. Koki 2008. október 18. 10:54
    „Gyermekkorom óta a Kisalföld c lap jelen volt életemben ,kulturált ,szinvonalas újság volt.Sajnos ezeket a tulajdonságokat mára elveszitette.{kár érte!}Mostantól ez a stilus jellemzi?”
  • 113. todoer 2008. október 18. 08:52
    „Demde !
    Igaza van de amikor a hajléktalan odajön bocs , tántorog hozzám lejmolni , dől belőle a pia szag .Amikor felajánlottam hogy segítek állást szerezni , két hónapig úgy került mintha leprás lennék .Ha egész nap a "pléh büfékben " iszik akkor legyen kedves a buszállomás wc-jét használni .Nem az cikk címén kell megbotránkozni hanem egyes emberek igénytelenségén ,számomra idetartozik a piros lámpánál kiöntött hamutartó , az eldobott papirzsebkendő és a falfirkák is.”
  • 112. hapala 2008. október 18. 07:46
    „Kedves Szeghalmi Balázs,
    Tudatában van Ön az "irástudó" feelősségével?

    Hogy lehet iylen alpári címet adni a cikknek, mégha a tény ettől még tény is.
    Amit Ön csinál az elkeseritő , ki tanitotta Önt arra, hogy ezt igy kell csinálni ?

    Sikerül ennek az ujságnak elérni a legrosszabb BULVÁR szintet.

    Kérem nézzem magába, és ha van jó érzése szégyelje magát.

    további sok siekert a BULVÁR FRONTON !!!”
131 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fidesz: Győrt a győriek építik!

Győr - A Fidesz győri elnöksége sajtóközleményben reagált a szocialisták szerdai… Tovább olvasom