Kisalföld logö

2017. 10. 20. péntek - Vendel 8°C | 20°C Még több cikk.

Néptánctábor Győrújbaráton - `Elegen vagyunk, de lehetnénk többen is!´

Ezen a héten tartja hagyományos néptánctáborát a Csutora Hagyományápoló Egyesület Győrújbaráton. Azt, hogy ez pontosan hányadik tábor is, már ők maguk sem számolják. Becslésük szerint több mint húsz alkalommal gyűltek össze a néptáncosok.

A táborba elsősorban Győrből és Győr környékéről érkeztek a táncot kedvelő, a népi hagyományokat ápolni kívánó fiatalok. Diákok, tanárok, kísérők, összesen mintegy 170-en áldoznak a nyarukból egy hetet arra, hogy fáradhatatlanul, persze olykor egy kis lazítással, de mégis kitartóan és keményen gyakoroljanak.

Az idei tábor kicsit más mint a többi, hisz a hagyományok megtartása mellett az újítás, a fejlődés jegyében szervezték. A héten a „nagy öregek" mellett már az ifjabb generáció is komoly szerepet vállalt az oktatásban és a tábor mindennapjainak szervezésében, zökkenőmentes lebonyolításában.

A táborban érdekes és tartalmas elfoglaltságokkal igyekszenek kitölteni a táncpróbák szüneteit

A tábor alapítói, Honfi Bea és Szűcs Károly mellett már gyermekeik, Lukács Luca és Réka, valamint Szűcs Ákos is kivették részüket a szervezői és oktatói munkából, a programok összeállításából.

Elmondásuk szerint a feladat nem könnyű, mégis élvezik, hogy a "másik oldalon" is kipróbálhatják magukat, s ifjú koruk ellenére is megbecsülik őket, hallgatnak rájuk tanítványaik.

- Eddig kérdeztem valamit, és választ kaptam rá, most pedig tőlem kérdeznek mindent.– fogalmazott Szűcs Ákos.

Az ő ötletük volt például az aranytallérok gyűjtésének bevezetése, amelyeket a kiemelkedő teljesítményért, vagy a szabadon választható programokon való részvételért kapnak a szorgalmasabbak, a tallérokért cserébe pedig nyereményekkel gazdagodhatnak.

A táborban ugyanis érdekes és tartalmas elfoglaltságokkal igyekszenek kitölteni a táncpróbák szüneteit is. Kézműveskedés, gyermekjátékok, néprajzi előadások várják az érdeklődő fiatalokat.

"Ne veszítsük el ezt az örökséget"

A tábor az utolsó este egy ünnepi táncelőadással zárul, a résztvevők bemutatják, hogy mit tanultak a héten. Legalábbis azt a részét, ami kézzelfogható.

Szűcs Károly, a Csutora Egyesület és a tábor vezetője szerint elegen vannak, de lehetnének többen is. Aki tehát kedvet érez magában, hogy megismerkedjen a néptánccal, s segítsen abban, hogy ne veszítsük el ezt az örökséget, bátran próbálja ki magát.

A Csutora Hagyományápoló Egyesület a győri Harmónia Művészeti Iskola keretén belül működik, és szívesen várják az új tagok jelentkezését. Próba minden kedden és csütörtökön, ők biztosan ott lesznek!

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Zápor Dunaszegen - képek a felhőszakadásról

Olvasó-tudósítónk Dunaszegről küldte a felvételeket, ahol pár pillanat alatt szakadt le az ég szerda… Tovább olvasom