Kisalföld logö

2017. 02. 23. csütörtök - Alfréd 5°C | 12°C Még több cikk.

Nemzetközi Betlehemes Találkozót tartottak Győrben

Az adventi hétvége egyik fő látványossága volt Győrben a III. Nemzetközi Betlehemes Találkozó, amely idén már kétszer annyi betlehemezőt hozott a megyeszékhelyre, mint 2008-ban.

A debreceni hagyományt folytatandó Győrben péntektől vasárnapig 18 csoport lépett fel.

Debrecenben húsz éve, Győrben három éve rendezik meg advent idején a Nemzetközi Betlehemes Találkozót, amelyre idén 18 csoport – mintegy 300 résztvevő – érkezett, körülbelül kétszer annyi, mint 2008-ban. A fellépők többek között az Árkádban és a Széchenyi téren mutatták be, mit értenek az ízig-vérig magyar szokás – a betlehemezés – alatt.

III. Nemzetközi Betlehemes Találkozó: Széchenyi Tér. Fotók: Marcali Gábor

A főszervező Fazekasné Kovács Viktória szerint ugyanis – bár az alaptörténet nyilván ugyanaz – figyelemre méltó módon különbözik a székely, a győri vagy éppen vajdasági hagyomány. Nincs két egyforma betlehemi játék, például míg a színjátszók inkább színdarabként adják elő a történetet, a hagyományőrzők általában nagyobb hangsúlyt helyeznek a korhű subákra, kellékekre. Különös sikere egyébként a győri találkozónak, hogy már a határon túlról – a Felvidékről és a Vajdaságból is – érkeztek a Harmónia Művészeti Központ Nonprofit Közhasznú Kft. által rendezett háromnapos eseményre. Az ünnepkörhöz kötődő játék adventi gyertyagyújtással zárult vasárnap este a Széchenyi téren.

Olvasóink írták

  • 1. janika 2010. december 16. 11:16
    „No, ezek már elég öregek bohócnak! Még a gyerek ésszel csak-csak elmegy ilyesmi.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Angyalok ölelkeztek Győrben - videó

A Kőrösi Csoma Jógaegyesület szervezésében angyalokat lehetett ölelgetni szombat délelőtt Győr… Tovább olvasom