Kisalföld logö

2017. 07. 26. szerda - Anna, Anikó 16°C | 23°C Még több cikk.

Nemzeti Vágta - Baja a bajnok - fotók

Németh János, Baja lovasa nyerte My Boy Mennydörgés nevű lován a Nemzeti Vágtát.

Baja lovasa az idei győztes

Németh János, Baja lovasa nyerte My Boy Mennydörgés nevű tízéves lován a 2013-as Nemzeti Vágta döntőjét vasárnap délután a fővárosi Hősök terén rendezett versenyen. Németh a döntőben Kozárd, Sándorfalva-Homokpuszta, Szentlőrinc és Budapest-Zugló lovasát utasította maga mögé. A döntő futam jelentős részében hátul vágtázott, majd az utolsó másfél körben átvette a vezetést a bajai versenyző, akinek győzelmére egyébként előzetesen a legtöbben fogadtak. Az ünnepélyes díjátadón a győztes ötmillió forintos jutalmat és a verseny vándorkardját, egy 1848-as huszárszablyát vehetett át a téren összegyűlt tömeg előtt. My Boy Mennydörgésre arany lótakarót terítettek.

Nemzeti Vágta: Baja lovasa az idei győztes


A második helyen végzett Molnár Gyöngyi, Kozárd lovasa egymillió forintot, a harmadik helyen befutott Sándorfalva-Homokpuszta versenyzője, Szentes Barbara pedig félmillió forintot vihetett haza. Délután megrendezték az első nemzetközi futam döntőjét is, amelyen Katar versenyzője, Naif Mohammed Yousif Al-Hajri utasította maga mögé az Egyesült Arab Emirátusok, Szerbia és Kazahsztán lovasát. A versenyzők a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok shagya-arab lovain futottak. A nemzeti vágta elfoglalta az őt megillető helyet a magyar identitásban, hiszen összefogja a magyarságot és óriási érdeklődés övezi: a helyszínen mintegy kétszázezer látogató, a televíziók előtt pedig mintegy kétmillió néző követte figyelemmel az eseményt - értékelte a 2013-as Nemzeti Vágtát az MTI-nek Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter.

A Hősök terén megrendezett háromnapos eseményen összesen 72 település képviseltette magát, az elővágták során több száz települést mozgatott meg a verseny Magyarországon és a határokon túl. Fazekas Sándor szerint a verseny erősíti a nemzeti érzést, a lovas ágazat és a lótartás becsületét, továbbá növeli annak népszerűségét. Az idén első alkalommal megrendezett nemzetközi futam pedig elviszi a magyar mint lovas nemzet hírét és erősíti az országnak a nemzetekhez fűződő baráti szálait - hangsúlyozta a miniszter.

Előzmények


Vasárnap délután a nemzetközi futam mellett a döntőre is sor kerül a fővárosi Hősök terén felállított speciális pályán.

VI. Nemzeti Vágta a budapesti Hősök terén
A remek időjárásnak köszönhetően rengetegen látogattak ki a már hagyományosnak számító lovas verseny- és programsorozat helyszínére. A nap lovas bemutatókkal és sorversenyekkel indult, majd megkezdődtek a középfutamok, melyeknek győztesei jutnak tovább az este hat órakor kezdődő döntőre. A nyertes átveheti az elsőnek járó ötmillió forintos fődíjat és a vándordíjat, egy 1848-as huszárszablyát. A korábbi évek hagyományainak megfelelően idén is megrendezték a jótékonysági sztárfutamot: a szombat délutáni versengést végül Sárfalvi Péter nyerte Orfeusz nevű lován. A győzelmével járó egymillió forintot a Ments Életet Alapítvány kapja. A sztárfutamon második helyen végzett Pintér Tibor a Gyermekkor Alapítványt, a harmadik helyezett Kaszás Géza a Forgács Alapítványt, a negyedikként befutó Stohl András pedig a Kézenfogva Alapítványt támogatja 250 ezer forinttal. Sokan használták ki a hétvégi jó időt arra, hogy a lelátókról és közvetlen közelről figyeljék az eseményeket.

A Műcsarnok és az Ötvenhatosok tere közé települt Országkonyha idén is tradicionális magyar ételek és italok sorát kínálja a vendégeknek. Megkóstolható a gulyás, a halászlé, a töltött káposzta és a túrós csusza, de természetesen a gyerekek kedvencei, a rétes, a kürtős kalács és egyéb édességek sem hiányoznak a kínálatból. A Népművészeti Egyesületek Szövetsége (NESZ) szervezésében népművészeti kirakodóvásáron látványos műhely- és mesterségbemutatók révén ismerkedhetnek meg az érdeklődők a hagyományos, többnyire lovakhoz kötődő népi kézműves termékekkel, elkészítési módjukkal.

Az Andrássy úti Vágta Korzón a vágtán részt vevő 72 település és a nemzetközi futam országai - Magyarország mellett Szerbia, Katar, Málta, Csehország, Szlovákia, Kazahsztán és az Egyesült Arab Emírségek - mutatják be kultúrájukat, tradícióikat. A vágta vasárnap délutáni programjában szerepel a Zágonyi Emlékfutam, magasugrató verseny, dámalovaglás, kocsitoló verseny, pusztaötös bemutató, illetve sor kerül a kishuszár vágta és a fogatvágta döntőjére is.

Délután öt órakor nyitják meg a hatodik Nemzeti Vágta döntő futamait: fél hattól indul a nemzetközi futam, hat órától pedig a 2013-as Nemzeti Vágta győztese címéért versengenek a lovasok.

Három megyei továbbjutó

Az előfutomokból három megyei település lovai jutottak tovább a vasárnapi elődöntőbe.

Győrság színeiben: Roy és Sárfi Éva, aki a 2013-as Kisalföld Vágta második helyezettje volt.

Hédervár színeiben: Topáz Rózsa és Baumann Adrienn, aki a Kisalföld Vágta idei győztese volt.

Nyúl színeiben: Kalevala és Bán Dóra, aki tavaly negyedik helyen végzett a Nemzeti Vágtán.

Vasárnap 6 középfutamot rendeznek, amelyeknek az első helyezettjei jutnak a döntőbe. A három megyei továbbjutó külön-külön középfutambe került.

Megnyitották a rendezvényt a fővárosi Hősök terén

A Magyar Hősök Emlékkövének megkoszorúzásával, majd a települések képviselőinek fogadalomtételével nyílt meg hivatalosan a 2013-as, immár hatodik Nemzeti Vágtát szombat délelőtt a fővárosi Hősök terén. A magyar katonai hagyományok ápolása szempontjából kiemelkedő esemény alkalmából Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, Lázár Vilmos, a Nemzeti Vágta elnöke és Mondok Gyula társelnök, Székely Tibor, a vágta főkapitánya, valamint a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség képviseletében Ézsiás Vencel koszorúzta meg az emlékkövet, a versenyen részt vevő települések polgármesterei pedig virágokat helyeztek el ez emlékműnél. A 2013-as Nemzeti Vágta az idén "a legvitézebb vitézként" is emlegetett Simonyi óbester, vagyis báró Simonyi József emléke előtt tiszteleg.

Vargha Tamás államtitkár beszédében elmondta: Simonyi személyes bátorsága, vezetői képessége előtt a korabeli Európa közvéleménye és uralkodói egyaránt adóztak: a napóleoni háborúk hőseként személyes adottságainak és bravúrjainak köszönhetően tiszteletet és dicsőséget szerzett nemcsak azok között, akikkel együtt szolgált, hanem azok körében is, akik ellen harcolt. Hozzátette, Simonyi Józsefen kívül fejet hajtanak mindazok előtt az ismert és ismeretlen harcosok előtt is, akik életüket és vérüket áldozták Magyarország függetlenségéért. Az államtitkár kiemelte: a vágta dicsősége, hogy a szélrózsa minden irányából gyűjti össze a versenyzőket, össznemzeti bajnoksággá téve a háromnapos eseményt.

Székely Tibor, a Nemzeti Vágta főkapitánya kijelentette: a hagyományőrző programsorozat egyszerre neves verseny és tisztelgés azok előtt, akik vitézségükkel világhírűvé tették a magyar könnyűlovasságot és megajándékozták a huszár szóval a világ szinte összes nyelvét. Az ünnepi beszédek után a magyar hagyományőrző huszárok közreműködésével felvonultak a magyar történelem korszakait felelevenítő lovasok. Őket a versenyben részt vevő hetvenkét település lovasainak felvonulása követte. A versenyzők nnepélyes fogadalmat tettek, majd az ágyúszóval hivatalosan is megkezdődött a 2013-as Nemzeti Vágta.

Szombat délután a kishuszárvágtával, majd a települések előfutamaival folytatódik a program, amelyet a fogatvágta előfutamai, jótékonysági sztárfutam, korlátugrató verseny színesít. A középfutamokat, a nemzetközi futamot, további a bemutatókat és a döntőt vasárnap tartják. A közönség a lelátókról vagy a Hősök teréről követheti figyelemmel az eseményeket. A korábbi évek hagyományainak megfelelően az idén sem maradhat el az Országkonyha: a Műcsarnok és az Ötvenhatosok tere között a tradicionális magyar ételek és italok sorát kóstolhatják meg a vendégek. Az Andrássy úti Vágta Korzón pedig a részt vevő települések és a nemzetközi futam országai mutatják be kultúrájukat, tradícióikat.

Szombaton kezdődik a hatodik Nemzeti Vágta

Pályabelovaglással, ünnepélyes megnyitóval, majd az előfutamokkal kezdődik a 2013-as, immár hatéves Nemzeti Vágta szombat délelőtt a fővárosi Hősök terén. A versenyzők pályabelovaglása után a Magyar Hősök Emlékkövénél koszorúzási ünnepséget rendeznek, amelyen részt vesz Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, György István budapesti főpolgármester-helyettes és Tóth Katalin, a Vidékfejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára - közölték a szervezők az MTI-vel.

Ezt követően ünnepélyesen megnyitják az ötödik Nemzeti Vágtát, majd sor kerül a versenyzők közös fogadalomtételére. A versenyek a kishuszárvágta és a 72 település lovasainak előfutamaival kezdődnek, amelyeket a fogatvágta előfutamai és a jótékonysági sztárfutam színesíti a délután során. A program szombaton korlátugrató versennyel zárul. A további versenyek, bemutatók és a döntő vasárnap lesz.

Nyolcan vágtáznak a megyéből

Rekordszámú, nyolc megyei induló lesz a Nemzeti Vágta mai előfutamain Budapesten. A Hédervárt, Győrságot, Nyúlt és Tényőt képviselő lovasok valamelyik elővágtán elért első vagy második helyezésükkel vívták ki a részvételt. Győr-Gyirmót és Sopron mint a Kisalföld, illetve a Széchenyi Vágta rendezője kapott meghívást, Iván pedig azért lehet ott, mert egy vállalkozó révén befizette a kétmillió forint plusz áfás nevezési díjat. Egy győri lovas, Csala Adrienn a Heves megyei Felsőtárkány színeiben vágtázik.

A szombati előfutamokban hét megyei település színeiben heten küzdenek a továbbjutásért, de a Heves megyei Felsőtárkányért is győri lovas lovagol.

Sopron színeiben: Keep Smiling és Németh Viktória

Győrság színeiben: Roy és Sárfi Éva

Felsőtárkány színeiben: Jazira és Csala Adrienn

Tényő színeiben: Kétely és Vargyas Viktor

Hédervár színeiben: Topáz Rózsa és Baumann Adrienn

Győr-Gyirmót színeiben: Bájos és Horváth András

Iván színeiben: Shagya Janka és Pálházi Melinda

Nyúl színeiben: Kalevala és Bán Dóra
„A győzelem hatvan-hetven százalékban múlik csak a felkészülésen, a többi a szerencsén" – ezt állítja Tóth Szilárd arról, mi kell a Nemzeti Vágtán a győzelemhez. A győr-gyirmóti Rodeo Ranch tulajdonosa tudja, miről beszél, hiszen évek óta ott van a Hősök terén lovaival, most például öt fog futni – a mai előfutamokban biztosan, de reméli, hogy a holnapi középfutamokban és a döntőben is. Szerinte közülük Topáz Rózsának már kijárna az első hely, de az ő példája éppen azt bizonyítja, hogy a sikerhez Fortunával is jóban kell lenni.

A kanca 2012-ben és idén is magabiztosan nyerte a Kisalföld Vágtát s kvalifikálta magát Budapestre. Csakhogy tavaly a fővárosi verseny előtt egy hónappal meghúzta az inát és alig tudott edzeni. Még így is a harmadik legjobb időt futotta az egész hétvégén, a balszerencsés sorsolás miatt azonban a középdöntőből már nem jutott tovább. Az ismét Hédervárért vágtázó Topáz Rózsának most is pechje van, ezúttal patagyulladás hátráltatta felkészülését. Lovasa, Baumann Adrienn ettől függetlenül biztos abban, hogy döntőbe jutnak. „A szíve-lelke be fogja vinni" – mondta.

Tavaly a legjobb megyei eredményt a Nyúl színeiben versenyző, akkor még Vágta-újonc Bán Dóra érte el, éppen csak lecsúszott a dobogóról. Idén is Kalevalával indul. „A jó rajt két-három másodpercet jelent, az pedig eldöntheti a továbbjutást. Idén is ott szeretnék lenni a vasárnapi döntőben. Nagy előny, hogy már tudom, mire számíthatok" – bizakodott a lovas.

Az általunk megkérdezett többi megyei indulónak nem a finálé a kimondott célja, de a középdöntőbe jutást mindegyikük szeretné elérni. Ezt válaszolta kérdésünkre az újonc győri Vargyas Viktor is, aki Kétely nyergében Tényőért fog küzdeni.

Sopron – Győr-Gyirmóthoz hasonlóan – elővágta-rendezőként lehet ott a Hősök terén. Anday-Greese Marietta, a Széchenyi Vágta főszervezője elmondta, hogy erős lovat, a délegyházai Keep Smilingot indítják a város színeiben. Remélik, hogy a négylábú nevéhez (magyarul: mindig mosolyogj!) méltóan nekik is lesz okuk az örömre a hétvégén.

Különleges Iván jelenléte: a település az egyetlen a megyéből, amely egy helyi vállalkozás támogatásának köszönhetően a kétmillió forint plusz áfás indulási jog megvásárlásával – tehát nem egy elővágtán elért első-második helyezésnek vagy egy elővágta megrendezésének köszönhetően – lesz ott a Hősök terén. Pócza Albert, a ló tulajdonosa szintén abban bízik, hogy a tököli Pálházi Melinda a középdöntőbe jut Shagya Jankával.

Fél áron a Vágtára. A MÁV-Start Zrt. 50 százalékos menettérti kedvezményt biztosít bármely belföldi állomásról Budapest Keleti, Budapest Nyugati és Budapest Déli pályaudvarra a Nemzeti Vágtára utazóknak. Ennek igénybevételéhez az utasoknak a helyszínen le kell bélyegeztetni menetjegyüket és a vonaton a jegyvizsgáló kérésére meg kell mutatni.

Olvasóink írták

  • 6. RickCartman 2013. szeptember 23. 19:44
    „astra, ha már nem emlékszel jól, legalább a tények nem homályosítják el a látásodat, lovat láttál-e már?”
  • 5. hunter111 2013. szeptember 23. 18:44
    „Kenyeret és cirkuszt a népnek.Szánalmas .......-ok.A sok .... meg ezt nézi szájtátva.Értelmetlen rongyrázás!”
  • 4. astra1 2013. szeptember 23. 09:47
    „Magyar Vágta nem volt a neve ne legyél emecpés vörös.”
  • 3. RickCartman 2013. szeptember 22. 21:20
    „Könyörgöm, árulja el már valaki: mitől "Nemzeti"? Annak idején Gesztiék találták ki, simán Magyar Vágta volt, nagy nehezen szedték össze rá a pénzt, mostanában pedig az új szervezőknek ölükben pottyan a sok "támogatás, honnan is ? Csak nem adóforintjainkból? Furcsa, pontosan kik is nyúlták le ezt is...mutyivágta...jövőre, remélem, Nagymagyarország Vágta lesz, még több vágtát a népnek!”
  • 2. niccolo 2013. szeptember 22. 14:45
    „Sok hűhó semmiért!”
  • 1. captain_blood 2013. szeptember 21. 18:56
    „Tehát, ha lenyomok 2misit+ÁFa, akkor indulhatok!
    Igaz nem mérettettem meg magamat, nem rendeztem semmit, de van lóvém doszt, akkor okés minden!

    Nemzeti "Mutyi" Vágta!
    Magyarország én így szeretlek!!!!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Police 07 Győrben: így vadászták Doktor Faktort a `nyomozók´ - videó

A kisalfold.hu a CIA és MI5 közreműködésével fontos infókat szerzett Doktor Faktorról, akit végül pénteken lelepleztek a "nyomozók" a győri buszokon. Tovább olvasom