Kisalföld logö

2018. 01. 22. hétfő - Vince, Artúr -7°C | 2°C Még több cikk.

Nagykövetek találkozója Győrben - fotó

Közel harminc ország nagykövete, vagy nagykövetségi tisztségviselője látogatott városunkba, ahol a munkaértekezlet mellett Győr gazdaságával és turisztikai kínálatával is megismerkedtek.
A diplomáciai testület számára meghirdetett találkozókat eddig rendszerint Budapesten rendezték, most azonban Győrt választották az értekezlet helyszínének.

Kumin Ferenc, nemzetközi kommunikációért felelős helyettes államtitkár a győri Városházán elmondta, a júniusban elkezdett havi rendszerességű tájékoztató-sorozatnak eddig mindig a Külügyminisztérium adott otthont, ez az első alkalom, amikor külső helyszínt választottak. Azért esett éppen Győrre a választás, mert az október végi megbeszélés témája a külföldi működő tőke befektetés, és ennek a területnek Magyarországon Győr a legemblematikusabb helyszíne.


A városházán Borkai Zsolt polgármester házigazdaként köszöntötte a konferencia résztvevőit, bemutatta a várost, Győr gazdaságát, kulturális és sportéletét a jelenlévőknek. A polgármester hangsúlyozta, Győr jelentős erőfeszítéseket tett azért, hogy városunk ma vonzó tud lenni a befektetők és a turisták számára is. Borkai Zsolt kitért a szakképzési rendszer átalakítására, munkaerőpiaci igényekhez igazítására, valamint Győr szépségeiről, természeti értékeiről is említést tett. Hozzátette, városunk továbbra is nyitott a vállalkozások előtt, akik Győrben kedvező környezetet találnak befektetéseik megvalósítására, valamint a kisalföldi megyeszékhely szeretettel várja a világ minden pontjáról érkező turistákat.

A nagykövetségek delegáltjai egyébként személyesen is megtapasztalhatták Győr szépségeit. A Baross úti Látogatóközpontban Győr és a régió turisztikai értékeibe kaptak betekintést a vendégek, akik a városnézést követően a délután folyamán hazánk egyik legkiemelkedőbb gazdasági szereplőjénél, az Audi Hungariánál tesznek gyárlátogatást, végül pedig Pannonhalma páratlan hangulatát is megismerhetik.

A nap folyamán Győr közvetve közel harminc országnak mutathatta meg széles spektrumú kínálatát, hiszen az amerikai, az ausztrál, a belga, a brit, az egyiptomi, a finn, a grúz, a horvát, az indiai, az indonéz, az ír, a koreai, a macedón, a maláj, a marokkói, a mexikói, a moldovai, a nigériai, az olasz, az osztrák, a román, a svájci, a svéd, a szerb, a török, a tunéziai és az ukrán nagykövetség is képviseltette magát. Hazánkból a Miniszterelnökség és a Külügyminisztérium több tisztségviselője volt jelen a megbeszélésen.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bűncselekmény gyanúja miatt keresi őket a rendőrség - fotók

A Győri Rendőrkapitányság bűncselekmény gyanúja miatt keresi a képeken látható két férfit. Tovább olvasom