Kisalföld logö

2017. 04. 24. hétfő - György 3°C | 15°C Még több cikk.

MSZP: a nagyberuházások csak szóban léteznek

Győr - A győri MSZP szerint a városban továbbra sem úgy mennek a dolgok, mint ahogyan két éve azt Borkai Zsolt ígérte. A szocialisták tegnapi sajtótájékoztatóján elhangzott: számottevő nagyberuházás két év alatt nem valósult meg, ezek csak szóban és papíron léteznek.
Gergely Zoltán, a győri MSZP sajtószóvivője példának hozta fel a városháza előtti tér felújítását, illetve a Szauter utcai beruházást.

A szóvivő részletesen is kifejtette: a győri polgármester korábban 100–120 millió forintra becsülte a tér felújításának költségét, mára azonban ez az összeg legalább 30 százalékkal több a műszaki tartalom változtatása nélkül.

„Mindössze a térkő érkezett Olaszországból, ám sokan az ominózus fenyőfavásárlás ügyét sem hagyták szó nélkül a győriek közül" – hallottuk.

A szóvivő a tájékoztatón maga sem tudta eldönteni, szakmai felkészületlenségről vagy a Fidesz-közeli vállalkozások jutalmazásáról lehet-e szó, ugyanakkor hiányolta, hogy a Holt-Marcal környékére tervezett Táltostanyáról vagy a marcalvárosi uszoda ügyéről hónapok óta semmit nem hallani, s arról sincs hír, mi lesz a kultúrcentrummal, illetve Koltay Gábor, a győri önkormányzat kulturális intendánsának nagyívű terveivel.

Olvasóink írták

  • 7. raffy2 2008. október 03. 20:28
    „pedagógus:az útjavítással kapcsolatos hozzászólása nem igaz.a mi utcánkban is lakik képviselő,és nem sima az út felülete,tele van gödörrel.pedig rongyosra beszélem a számat sok más problémával együtt.”
  • 6. pet 2008. október 03. 09:58
    „Tipikus pedagógus! Öné az utolsó szó. Ugye most boldog?”
  • 5. Pedagógus 2008. október 03. 09:22
    „Oklahoma! Félreértett engem,ugyanis én Magát idéztem, azért használtam az idézőjelet./ A klasszikus így Önre vonatkozott. Győrt csak véletlenül írta kisbetűvel ugye? Ami a számháborút illeti nincs igaza,ezért részemről nincs további mondandóm. További szép napot,jó munkát!”
  • 4. Oklahoma 2008. október 03. 06:50
    „#3
    Ha idézni akartam volna akkor idézőjelek közé irom a szöveget. Erről ennyit, de nem is ez a lényeg.

    Összeszámoltam és nem volt nehéz. Nyugat-magyarországon 0 az-az nulla km autópályát épített az mszp-szdsz kormány is.
    M1 győr elkerülő átadása 1994 október 19. Azóta ??


    Az hogy épült Szeged felé mert ott él Botka László az a nyugat-dunántúli emberek életkörülményein nem sokat segít. Épült Miskolcig (M30) és Nyíregyházáig M3-as legfeljebb Veres János hazája került közelebb a civilizált világhoz. Ráadásul ezzel sikerül az Ukrán és Román területeket még vonzóbbá tenni a munkahely teremtés vonatkozásában is. Épült köröshegyi völgyhíd amivel győriként nem jutotottam közelebb az Adriához. Valószínüleg a szombathelyiek és a soproniak sem.
    Végül a városháza előtti két fenyőt Én is elhibázottnak gondolom. Mind a kiválasztás mind pedig a gyenge magyarázkodást illetően.”
  • 3. Pedagógus 2008. október 02. 22:50
    „Oklahoma! Klasszikust csak pontosan szabad idézni: " ...most minimum hallgatni kellene,de nagyon./ Csak nem Gergely Zoltánnak,hanem magának!/ Összeszámolhatná hány km autópályát vagy elkerülő utat építettek a j. oldal regnálása alatt!Ők csak álmodtak, de nagyokat. Úgy látszik Borkait is bevitték a " sűrűbe" Szégyen ahogy kinéz a Városháza előtti tér.Szánalmas a magyarázat a két korcs fenyőről. Örökké arról papolnak,hogy magyar árut vegyünk. Erre 17 kamionnyi követ Olaszországból hozattak./ Ha igaz/ Az utakat, utcákat egyébként ott javítják, ahol valamelyik képviselő lakik. Jelenleg "fütyülős" Herkely uraméknál. / Biztosan emlékeznek még rá, hogy állítólag ő szokta szervezni a b. oldal nagy-gyűlésein a síppal-dobbal koncerteket/ Most elnyerik méltó jutalmukat?”
  • 2. raffy2 2008. október 02. 20:31
    „de ez a gergely nem hallgat,mert azt egy kicsit ciki lenne elmondani,hogy mi volt hétfőn a válasz áder kérdésére.a kisalföld írt róla egyáltalán?majd minden meglesz a maga idejében.az országban sem az ígéretek szerint mennek a dolgok.”
  • 1. Oklahoma 2008. október 02. 17:11
    „Gergely most minimum hallgatni kellene de nagyon. Embereitek éppen a napokban szavaztak igennel azokra a kérdésekre, hogy pédául miért nem épülhet a 82-es főút győri elkerülője. Ugyancsak a hétfőn szavaztak embereitek igennel (vagy éppen bujkáltak ) arra a miniszteri válaszra amely megmagyarázza hogy miért nem épülhet a csornai elkerülő. Az államtitkári válaszból megtudhattuk viszont hogy a jövőre épülő enesei elkerülő már segít a csornaiak problémáján. A költségek alakulásáról pedig néhány gyenge példa: Megyeri híd 63 milliárd forint. M0-M6 8 km-es szakasz 48 milliárd forint. 4-es metró most tart 550 milliárd környékén -eredetileg 370 mrd volt tervezve-. A 4-es metró egyik kivitelezője csak pótmunka címén követel 17 milliárd forintot. Győr városának 2010-ig tervezett beruházásai nem kerülnének ennyibe.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fidesz: hol vannak a Pólus-milliárdok?

Győr - A győri Fidesz sajtóközleményt juttatott el szerkesztőségünkbe, amelyben Németh Zoltán, a… Tovább olvasom