Kisalföld logö

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 3°C

Mihalicz Antal: jó választás a kamara

Győr - Megválasztották a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara új tisztségviselőit a múlt héten. Az elnökség azóta már találkozott is, és Mihalicz Antallal, a régi-új elnökkel egyeztették a stratégiát.
– A megyei kamara elmúlt négy éve sikeres történet az elnök szempontjából, hiszen újraválasztották.

– Azt gondolom – mondja Mihalicz Antal –, nem csupán az elnök elismerése ez, hanem az egész elnökségé, a kamara dolgozóié és a tagoké is. Örülök, hogy a kamarai tagság is látta munkánkat, és főleg értelmet talált benne, így bizalmat szavazott nekünk.


– Finoman fogalmazva is nehéz feltételek között kell teljesíteni a világgazdaságnak. Nem tart attól, hogy ez megnehezíti majd a munkáját?

– Ha jobban megnézzük, látható, az elmúlt négy évben sem volt mindig rózsás a helyzet. Akadtak hullámvölgyek bőven, és a prosperáló időszakokat is elég szűkösen élhettük át. Azt gondolom azonban, a gazdasági nehézségek között még inkább ki kell használnunk a kamarákban rejlő lehetőségeket. A hétvégén beszélgettem az elnökség új tagjaival. Ők is megerősítettek abban, a nehéz versenyhelyzet, a pénzpiaci problémák még inkább arra kell hogy sarkalljanak minket, hogy nagyobb súlyunkkal képviseljük a tagságot. A kamara hálózatos rendszere lehetőséget ad arra, hogy az eddiginél több feladatot végezzünk el, ezzel is segítve a kis- és közép vállalkozásokat (kkv). Készülünk a regionális szerepvállalásra a felnőttoktatás, a képzés, a pályázatok elkészítése területén. Azt gondoljuk, elsődleges a kkv-k segítése, mert a nagyok képesek az érdekérvényesítésre, ügyeik hatékony intézésére, de a kisebb vállalkozásoknak ez néha bizony nehéz. Ilyenkor segít a kamara.


– Országos választás következik. Szeretnék, ha végre lenne egy győri az ottani elnökségben is.

– Horváth Ferencet jelöltük az Alcufertől. A szavazás még hátravan, de bízunk benne, hogy lesz végre győri az országos elnökségben. Ráadásul egy olyan területen dolgozó vállalkozó – hulladékgazdálkodás, újrahasznosítás –, amely nagyon fontos a jövőnk szempontjából.


– Ön, mint arról már korában nyilatkozott a Kisalföldnek, egy munkahelyváltáson van túl. Bírni fogja a munkát, amit az elnöki szerepkör megkövetel?

– Még a választások előtt elhatároztuk a kamarában, hogy az elnökség nagyobb szerephez jut a munkában. Ez nem azt jelenti, hogy csorbulnak az elnök jogai, hanem azt, hogy felosztjuk a feladatokat. Egyébként ezek után is mondhatom, nem leszek passzív elnök, a stratégia, az iránymutatás, a feladatok megosztása, azok számonkérése kitölti majd az időmet. Szeretném, ha a megyei kamara továbbfejlődne, nőne a taglétszámunk, és a kkv-k számára olyan lehetőségeket kínálhatnánk ezek után is, melyek segítségével még a nehéz helyzetben is képesek lesznek a boldogulásra, gyarapodásra, és tudni fogják, jó választás a kamara.

Fiatalítás

A Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara küldöttgyűlése megújult, a hetvenből harminc fő újként nyerte el ezt a mandátumot. Az ipari tagozatban 11, a kereskedelmi tagozatban 9, a szolgáltatási tagozatban 8, a kézműipari tagozatban 2 új személy kapott bizalmat. Ez a gazdaság új prezentációját és fiatalítást is jelent egyben. A korábbi 7 helyett most 13 hölgytagja van a testületnek.


Olvasóink írták

  • 2. nem misi02 2008. október 31. 19:11
    „Kedves misi02!

    Ha már hozzászólsz egy cikkhez, akkor legalább arra figyelj, hogy 4 mondatban nem illdomos 16 helyesírási hibát véteni! Egyébként nem bírtunk többen sem rájönni ki az a PISTI? Ilyen nevű felsővezetőt nem ismerünk, úgyhogy szerintem tájékozódj hozzászólás előtt vezetőid nevéről is!”
  • 1. misi 02 2008. október 30. 07:02
    „ANTI TE NE BESZÉLJ GAZDASÁGI NEHÉZSÉGEKRŐL ,,, KÉT JÓL MEGFIZETETT ÁLÁSOD VAN SZARSZ AZ EGÉSZRE ...AZ AUDIBAN .. MINT KÜLSÖS,, FŐNÖK!!!!! REGGEL SÉTÁLSZ EGYETT ,,ÉS KÉSZ A NAPOD..CSAK APROLIT BASZTASSÉTOK EGÉSZNAP.. IDE BÚJJ ODA BÚJJJ,,, MERT NINCS MELÓ.. ÁCS LACIVAL A GYURIVAL A PISTIVEL ...KÁVÉ EZEK VAGYTOK, A MELOS MEG LE VAN SZARVA ,,,”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Beruháztak a jövőbe

Győr - A támogatási szerződés aláírásával kedden az egyik legfontosabb szakaszához ért a Győr és… Tovább olvasom