Kisalföld logö

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -3°C | 4°C

Megyei strandok – A szezon csak egyetlen helyen kezdődik el május 1-jétől

Hivatalosan május 1-jével kezdődik a strandszezon, s bár a hétvégén nyári meleget jósol a meteorológia, a megyei strandok többsége – a lipóti kivételével – csak hetekkel később nyit.

Körképünkben azért az árakra is rákérdeztünk.

Győrben speciális helyzet állt elő, olyanra ugyanis még soha nem volt példa, hogy bizonytalan legyen már a nyitás ténye is. Néhány napja megírtuk, hogy a tervezett strandfelújításnak azért nem tudtak nekiállni, mert az örökségvédelemtől nem kapták meg az ehhez szükséges engedélyt. Egyelőre éppen ezért minden kérdéses, csak az biztos, hogy a város és a fürdőüzemeltető vezetői a jövő héten összeülnek egyeztetni.

Tavaly egy ideig voltak ˝retró˝ árak is – kimondottan a strandrészre –, erre idén kicsi az esély, de még szintén nem dőlt el. A nyitást az üzemeltető szeretné a vakáció elejére időzíteni, ami ugye júniust jelent. (Az élményfürdőrész természetesen a strandtól függetlenül egész évben üzemel.)

Győri strand – Egyelőre a parton gyakorolhatjuk a mozdulatokat, de néhány hét múlva élesben is mehet. Fotó: H. B. E.
Győri strand – Egyelőre a parton gyakorolhatjuk a mozdulatokat, de néhány hét múlva élesben is mehet. Fotó: H. B. E.

˝Mint tavaly, úgy idén is pünkösd hétvégéjén, május 22-én nyitjuk meg hivatalosan a strandokat, a Lövér fürdőt, a Fertő tavat és a Tómalmot˝ – közölte Varga Tibor, a soproni vízművek fürdőüzemmérnökség-vezetője.

– A Lövér fürdőben – a Csik Ferenc uszoda látogatói részére – addig is megengedjük a napozást, de a hatósági szemlék megtörténtéig nem lesz víz a kinti medencében. A Fertőben is a hivatalos nyitásig mindenki saját felelősségére mártózhat meg. A következő hetekben a három fürdőben összességében mintegy 15 millió forint értékben végzünk karbantartási és felújítási munkát.

A győri strand júniusban nyit, a soproni pünkösdkor, Kapuvár májusra tervez, míg Lipóton már e hét végén megkezdődik a szezon.
A belépők árát négy százalékkal emelik. Így például a Lövér fürdőben a felnőttjegy 1200, a gyerekbelépő 410, a diák- és nyugdíjasjegy 710 forint lesz. A Tómalmon 550, 170, illetve 350 forint, míg a Fertőn 615, 240 és 415 forint. A soproni lakhellyel rendelkező gyerekek és diákok ötvenszázalékos kedvezménnyel léphetnek a fürdők területére.

Kapuváron a strand nyitását májusra tervezik, az időjárás és a folyamatban lévő felújítási munkák függvényében. Áraik a tavalyihoz (amúgy két évig nem emelt) képest tíz százalékot emelkednek.

A lipóti termál- és élményfürdő már most szombattól, május elsejétől várja a vendégeket. Pannonhalmi Petra fürdővezető elmondta: náluk a jegyárak átlagosan nyolc százalékkal emelkednek. Az előszezonban ezt kevésbé érzik majd a fürdőzők, akkor csak mintegy 100 forinttal kell többet fizetni belépéskor a tavalyihoz képest.

Júniustól – a hátsó medence megnyitásától – a felnőttbelépő ára várhatóan 2300–2400 forint körül alakul majd.

Olvasóink írták

  • 5. adalfold 2010. május 01. 03:26
    „Kell Borkainak engednie a Kovacsics-Csintó <moderálva> térnyerését...”
  • 4. urbaniastapista 2010. április 30. 23:30
    „Azért ekkora ködösítést nem kellene bevenni:
    "Néhány napja megírtuk, hogy a tervezett strandfelújításnak azért nem tudtak nekiállni, mert az örökségvédelemtől nem kapták meg az ehhez szükséges engedélyt. Egyelőre éppen ezért minden kérdéses, csak az biztos, hogy a város és a fürdőüzemeltető vezetői a jövő héten összeülnek egyeztetni."
    Az örökségvédelem nem ÁNTSZ, rajta nem múlhat a nyitás. Egy több milliárdos, összehányt fejlesztési tervre mondtak nemet, a városi tervtanáccsal együtt. Arra, amit 2000-ben, a fürdőpályázat előkészítésekor a Pannon-Víz előadott fejlesztési koncepcióként, és most a városházának újra benyomtak. Ez már akkor sem működött....”
  • 3. espe 2010. április 30. 12:22
    „Fortuna 54

    Nem mindegy? A szlovákoktól úgy sem lehet bejutni... Úgy néz ki az eurójukkal megéri.”
  • 2. fortuna54 2010. április 29. 16:00
    „Az árakat látva lipoton,valószinü borban fürödnek.Ezek az árak,a magyar átlagember pénztárcájához vannak kiszabva?Dübörög a gazdaság?”
  • 1. miracle 2010. április 29. 13:43
    „"Hivatalosan május 1-jével kezdődik a strandszezon"
    Mi alapján, ha jóformán soha sehol, semelyik évben sem ekkor nyitnak?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Városi versenyek évforduló alkalmából

Győr - A Móricz Zsigmond-iskola fennállásának 50. évfordulója alkalmából többféle városi versenyt… Tovább olvasom