Kisalföld logö

2017. 12. 16. szombat - Etelka, Aletta 2°C | 6°C Még több cikk.

Megmentették: elmarad a győri hattyú halála

Győri lakosok jelezték portálunknak, hogy egy beteg hattyú szenved a győri "hármas tóban". A madarat szerdán befogták, ennek köszönhetően hamarosan felépül. A szakemberek kérik, ne etessük mindenfélével a madarakat!


Szerencsésen ért véget egy szerencsétlen hattyú kálváriája szerdán a győri hármas tóban.

Portálunk szerdán délután kapta az információt Szücs Gabriellától, hogy Győrben az egyik víztározó tavon élő hattyú már hetek óta betegeskedik. Felkerestük az üggyel kapcsolatban a győri Xantus János állatkertet, ahol megtudtuk: a madarat szerdán sikeresen befogták, majd a Fertő-Hanság Nemzeti Park szakemberei elszállították.

Portálunkat a nemzeti park munkatársa tájékoztatta az esettel kapcsolatban.

- A győri állatkerthez érkezett a bejelentés, hogy egy hattyú megbetegedett Győrben az egyik víztározó tavon. Az állatkert szakemberei és a Fertő-Hanság Nemzeti Park illetékesei kedden a helyszínre siettek, ám a hattyút ekkor még nem sikerült befogni, ugyanis elúszott a segítő kezek elől - tudtuk meg. - Szerdán azonban - egy ismételt bejelentést követően - a szakemberek újfent a helyszínre siettek, egy lakos addigra már befogta a beteg állatot.

A szakemberek a madarat a Szigetközbe szállították, s itt egy csendes holtágban engedték el. Ez a hely ugyanis sokkal kedvezőbb a hattyú felépüléséhez.

Fotónk illusztráció.
Fotónk illusztráció.

Megtudtuk továbbá, hogy a hattyún külsérelmi nyomot nem találtak, a problémát valószínüleg gyomormérgezés okozta. Feltételezhetően olyan táplálékot vett magához, melyre a szervezete rosszul reagált. Mint említettük, a madár most nyugodtabb környezetbe került, köszöni szépen, már jobban van, és egészsége a szakemberek szerint várhatóan helyreáll.


Nem szerencsés, ha etejük a madarakat

A történtekkel kapcsolatban az illetékesek felhívták a figyelmünket arra, hogy ne etessük mindeféle táplálékkal a szabadban élő hattyúkat, kacsákat és a befogadott, sérült madarakat se. A madarak étrendje ugyanis nem egyezik azokkal az élelmiszerekkel, amikkel mi kínáljuk őket az otthoni háztartásból. Sérült szárnyas esetén pedig értesítsük az állatkertet, így biztos, hogy a madár jó kezekbe kerül.


Hazánkban nincs közvetlen segítség

Mint portálunk megtudta, kellemetlen probléma, hogy hazánkban jelenleg nincs olyan apparátus, mely célzottan foglalkozna hasonló esetekkel. Ausztriában már létezik ilyen intézmény. Magyarországon az illetékesek egyelőre munkakörükön kívül foglalkoznak a sérült madarakkal, a nemzeti parknak azonban nincsenek megfelelő felszereléseik és állandósított járműveik sem hasonló esetekre.

Olvasóink írták

  • 4. ooooo 2010. november 10. 21:34
    „3!

    te s.gg!
    kikötőnél úszkálj csak te a vízben! éppen az ilyen idiótáknak való!”
  • 3. csabrab 2010. november 10. 21:12
    „Te balfék ooooo (1.):ha annyira állatbarát vagy,akkor miért nem fogtad be saját magad és vitted be valamelyik klinikára.Még jó,hogy nem az állatkert igazgatója uszik be érte.A legegyszerübb a kritika,Te is tehettél volna érte.A 2 telefon amit megejtettél igat az is valami.....”
  • 2. CsabaKiraly 2010. november 10. 20:40
    „Ohhh, tehat onnan ered az a jo "hattyu-paprikas" amit tegnap ettem egy vendeglobe. :-)”
  • 1. ooooo 2010. november 10. 19:34
    „éppen ideje, hogy valami értelmes dologról írnak, nem az itt-ott parkoló autókról!

    egyébként a hattyú mentés a balatonon nem ilyen egyszerű: pár éve egy hattyút "találtunk" a part mellett, akinek a csőrében horog, a lábain pedig feltekeredett damil volt. SENKI NEM TUDOTT SEGÍTENI!
    a kikötőben az irodában zéró segítség, felhívtunk több helyi állatorvost, de ..... az összes -csak a házhoz vitt eseteket favorizálják-, még valami tájvédelmi központot is felhívtunk... a vége az lett, hogy a hattyú beljebb úszott, de segítséget nem sikerült szereznünk!
    a helyszín keszthely volt.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A gyöngy ma is a szeretetről üzen

A gyöngy türelemre tanít, évszázadok óta a szeretetről üzen. Tovább olvasom