Kisalföld logö

2017. 12. 15. péntek - Valér 3°C | 8°C Még több cikk.

Mától nincs vizitdíj, viszont drágul a gáz

A népszavazás nyomán döntés született arról, hogy április 1-től megszűnik a vizitdíj, és kórházi napidíjat sem kell már fizetni. A földgáz fogyasztói ára átlagosan 5,8 százalékkal emelkedik, valamint nő a cigaretta jövedéki adója is.
Kezdjük azzal, amit legjobban megérez a pénztárcája annak, aki földgázzal fűt, főz vagy vizet melegít. Április 1-jétől átlagosan 5,8 százalékkal emelkednek a lakossági földgázárak, a nem lakosságiak átlagosan 5,2 százalékkal. A Magyar Energia Hivatal eredeti javaslatában (13 százalék) foglaltaknál visszafogottabb változás oka az, hogy a földgáztörvény parlamenti vitája során a piacnyitás várható időpontja későbbre tolódott. Az április 1-jei emelés egy átlagos, az ártámogatást igénybe nem vevő háztartásnak – 1650 köbméter éves fogyasztással számolva – havonta mintegy 800 forintos többletkiadást jelent, legalábbis a minisztérium szerint..

A gázszolgáltató szegedi irodájának kommunikációs osztályán megtudtuk, amennyiben a számlán például a március 10-től az április 10-ig. dátum szerepel, akkor a március 31-e utáni időszakot követően a szolgáltató már az emelt gázárat számlázta ki a fogyasztónak.

Emelkedik a cigaretta jövedéki adója április elsejétől, a korábbi 13965 forint helyett 14460 forint lesz a jövedéki adó minimuma 1000 szálanként. A jövedéki adó egy fix összegből és egy százalékos adóból tevődik össze. A fix összeg a korábbi 7600 forintról 7800 forintra emelkedik, a százalékos adó pedig a korábbi 28 százalékról 28,2 százalékra nő. Az adóemelést a forgalmazók várhatóan a jövőben áthárítják a fogyasztókra.

A következő adóemelés szeptember elsején lesz, amikor a fix összeg 8050 forintra, a százalékos adó 28,3 százalékra, a jövedéki adó minimuma pedig 14875 forintra emelkedik. (Tavaly a mintegy 430 milliárd forintos forgalomból az állam 325 milliárd forint bevételre tett szert jövedéki adó és áfa formájában.)

Az említett két jövedéki adóemeléssel, Magyarország várhatóan az év végéig teljesíti az Európai Unió minimális jövedéki adószint követelményét, azaz a cigaretta jövedéki adója eléri a kiskereskedelmi ár 57 százalékát, és 1000 szálanként a 64 eurót.


Április elsejétől nem kell fizetni vizitdíjat és kórházi napidíjat sem (szeptembertől pedig nem lesz tandíj). A díjak eltörlését a március 9-i népszavazást követően helyezte hatályon kívül a Országgyűlés. Érdekesség, hogy a törvényben az is szerepel, hogy „az Országgyűlés felhatalmazza a kormányt, dolgozza ki az egészségügyi alapellátás és járóbeteg-szakellátás megfelelő működését biztosító új finanszírozási rendszert és legkésőbb 2008. április 30-ig terjessze" az T. Ház elé.

Olvasóink írták

26 hozzászólás
12
  • 26. csingiz 2008. április 05. 21:59
    „Kedves Csaba Zsuzsa! És magyarországi minimálbért ugyan már nem a kormány határozza meg? Miért nem ezt taglalja ezzel a közgazdászi vénával? Egyébként az a gyanúm Ön az egyetlen ember ebben az országban, akinek spóroláson sikerült meggazdagodnia...És most itt 800 évesen, az infláción aggódik....”
  • 25. Cseter János 2008. április 05. 17:35
    „"Jereváni" olvasótársamnak még sok-sok évet meg kell élni mire az írás alpján valós véleményt tud kialakítani valakiről!”
  • 24. SOPRPNI 2008. április 03. 20:32
    „ÉS MI VAN AZOKKAL AKIK FÁVAL ÉS SZÉNNEL FŰTENEK, ŐK VAJON INGXEN KAPJÁK. BELE KELLENE GONDOLNI AZ Ő HELYZETÜKBE IS. TUDOM A KÜLÖNBSÉGE A KÉT FÜTÉSI MOD KÖZÖTT MERT MIND A KETŐT KIPROBÁLTAM.”
  • 23. load 2008. április 02. 09:12
    „15. fletóka

    Az intelligenciád, a helyesírásod és a gazdaság működésével kapcsolatos elképzeléseid egy hangyászsün szellemi szinvonalát sem érik el.
    Ezért el sem magyarázom, hogy milyen képtelen marhaságot írtál.
    Egy két bites agyúval ezt nem lehet megértetni.

    Ezt nem sértegetésnek szántam, csak ez rólad a véleményem.”
  • 22. E-- 2008. április 02. 08:05
    „Azt hiszem a dolgoknak csak egy egy szeletét nézzük:
    a. magyarországi gázlelőhelyek kapacitása
    b.magyarországi erdőterületek/nem csak a fűtéshez kell energia! sőt!
    c. alternatív energiaforrások és a Föld termőképessége,a földterület nagysága , vízkészletek felhasználásastb

    ezek együtt vizsgálandók.

    de szocializmus többé akkor sem lehet már, nincs aki fizesse

    12-höz!
    nagyszerű fejtegetésed volt, de elkésett kicsit az időben mondjuk úgy 70-70 évet!”
  • 21. FREDDY/S 2008. április 02. 06:35
    „A gázáremelés elkerüllhető lenne hosszútávú fejlesztéssel, melyet eddig nem készítettek. Az alternatív energia értelmes fejlesztése környezetkímálő és gazdaságosabb is, nemde...”
  • 20. G.P 2008. április 02. 06:31
    „Gázár!
    Szerintem ennek a gyökerei a régebbi időkhöz vezethetők vissza. Anno, mikor a "Big Brother" olcsón adta a gázt, a ország fűtését is erre állították át. (igazából nem értem miért is kell egy távoli ország lyukából idehozni ezt a fűtőanyagot, mikor Magyarország több mint 20 %-át erdő borítja.) Aztán jött a gegszterváltás, amikor már az árat a piac szabályozta. Vezetőink-bármelyik aki kormányon volt- a népszerűségük megtartása miatt alacsonyan tartották a árat, és a különbözetet pedig a többi ember adójából fizették. Ideje már ennek véget vetni!!
    Kérdéseim:
    Miért csak a gáz árát támogatják??? Ez a "gazdagok" fűtési módja. Akinek nem volt pénze bevezetni, az maradt a szénnél, fánál. Erre semmilyen támogatás nincs.
    Miért nem a korszerűsítést/szigetelést támogatták ugyanezzel a pénzzel?? Sokkal gazdaságosabb lett volna, mint a jelenlegi energiapazarló lakásokat, rendszert fenntartani.
    És egy utolsó kérdés, ami O. V. nak szól
    Miért nem korábban lett maximalizálva a támogatott gázár mennyisége??
    8éve így volt. Minél többet használtál el, úgy nőtt a támogatásod is. (akár úszómedencét fűtesz, vagy lakást)”
  • 19. Csaba Zsuzsa 2008. április 02. 05:44
    „Mért nem lehet már végre felfogni, hogy a fogyasztói gáz a mindenkori világpiaci ártól függ?
    Mi a francot tud tenni a kormány, hisz a világpiaci árakat nem ő határozza meg! Annyi kompenzációra meg nincs pénz, s sokan most is "jogtalanul" jutnak kompenzációhoz! ismerek olyant aki ausztriában dolgozik feketén, itthon munkanélküli segélyt kap + gázártámogatást! Jól van ez így? Nem!
    Igen a bérekhez van köze a kormánynak, a köz tisztviselők/alkalmazottak kötött bért kapnak!
    A zt is meg lehet nézni, hogy más más városokban/falvakban a fővárosról nem is beszélve milyen nagy az ugyanazon munkát végzők bérezése!
    Véleményem szerint egy nagyobb reélbéremelés még nagyobb inflációt vonna maga után!”
  • 18. csingiz 2008. április 01. 23:31
    „Utoljára mondom: NEM LESZ GÁZÁREMELÉS.....Egyébként a bérekhez azért van köze a kormánynak ?”
  • 17. jereváni 2008. április 01. 22:52
    „Cseter János egy 16 éves jereváni srác. Tudom, hogy a képei alapján egy jóképű srác és véleménye is lehet, de amit itt művel az már kissé nekem sok.”
  • 16. Jógyerek 2008. április 01. 22:48
    „Először is... talán nem kellene barmozni senkit mégha őgy is gondolod a dolgokat!
    Olyan szerződést kötni nemlehet ami a végletekeig megengedi, hogy alacsony áron kapjuk a gázt, benzint, olajat, stb... Gondolj csak bele... Te is minden évben jobban szeretnél élni vagy legalébb a jelenlegi színvonalat tartani szeretnéd és emiatt fizetésemelésre számitasz... más is így van ezzel. más cégnél dolgozók is fizetés emelést szeretnének, de ha (hasamra csapva mondok valamit) 1 m3 gáz 2000-ben 100 Ft és a gáz ára 2008-ban is ugyan annyi akkor abból biza nem lesz fizetés emelés az adott cég dolgozóinak. Bármiylen területen is dolgozz, a cég vezetése azon van, hogy te ha csak 3 - 5 - 10 %-ot is kapsz egy évben fizu emelést azt azokkal fizettesse meg akik az adott cég termékét megvásárolják... De ha van jobb ötleted akkor írd le.”
  • 15. fletóka 2008. április 01. 22:07
    „hülye load!
    Nem attól függ az ár amit te itt idekarmoltál!
    Olyn szerződéseket kleltt volna kötni, ami ezt nem enegdné meg!
    Ja hogy akkor a jat ezeknek nem annyi?
    Na akkor fizesd te az áemelkedést te barom!

    Ugyanzet üzenem gyakor-nak!
    Ennyi hüle is csak a Kisalföldön terem a síkságon!
    S ez a baj egymást is látják, jobb lenne h hegyi pásztorok lennénk nem ismrnék emg ennyi legelő marhát!”
  • 14. Jógyerek 2008. április 01. 20:36
    „Ők nem is emelik!
    Ők csak annyival emelik amennyivel drágábban veszik! Arról meg nem tehetnek! Plusz hazsnot, emelést nem tesznek rá! nem emelték az ÁFAját, nem tettek rá plusz egyéb mást. Ez az emelés a világpiaci áraktól függ fogjátok már fel!”
  • 13. csingiz 2008. április 01. 20:10
    „Még egyszer mondom, hogy mindenki megértse: NEM LESZ GÁZÁREMELÉS!!!”
  • 12. Cseter János 2008. április 01. 19:50
    „Amikor még az öseink a barlangi medvékkel vivták a harcukat, már akkor voltak olyan emberek akik elhitették a másik emberekkel, hogy Ők az okosok és felültek az erős emberek nyakaköré! Onan irányították Őket! Ezekből lettek a politikusok és a papok! Az erős emberek megtermelték a kenyeret úgy mint ma, és ezek rágják ki a kenyér belsejét a termelőnek pedig odadobják a haját! Az olovasótársam is így képzeli el a javak osztását, mivel okosnak érzi magát! A gyakor úr még mindig nem látja az fákat az erdőtől! Ugyan is aki, csupán az árak emeléséhez értenek azok nem képesek egy "Új Magyarország" alkotására! Sajnos a szidás sép kevés ahhoz, hogy itt megszünjön a banáköztársasági forma és egy valódi demorácia alakuljon jogállami keretek mközt!”
  • 11. SAM 2008. április 01. 19:42
    „Vissza a szocializmusba? ott aztán" támogatták" a magyart? Meg....stb. Németországban 15 euro feletti a gáz ár, igaz más jövedelmi viszonyok vannak. Az ár is világpiaci ,várhatjuk a követekező emeléseket.”
  • 10. E-- 2008. április 01. 19:10
    „9-hez!

    No te aztán jól ki vagy képezve!
    realitás semmi,
    Csak közlöm, hogy elkéstél!Már mindenki tudja, hogy az általad állított mondattal csak kábítottak bennünket
    csakhogy nem a mondat gazdái, mert ők csak egy konkrét ügyben mondták
    azóta pedig mindenre használják akik használják
    mi meg hülyülünk tőle!”
  • 9. ken 2008. április 01. 18:38
    „Ne vakítsatok, hogy emelik a gázt? De hát a Gyurcsány is, meg a Kóka is, meg a Lendvai is megígérte, hogy nem fogják! Bakker. Megint átkúrtak minket? Porig vagyok sújtva. Nahát! Már megint hülyének néztek minket. De legalább a nyugdíjasok kifizetik az 1,1 %-os emelésükből, ugye? GÁZ VAN BABÁIM!”
  • 8. E-- 2008. április 01. 17:49
    „adatok: de utánanézek a pontos forrásnak is:
    3,9 millió fizet 1o millió emberre
    van 2.4 millió nyugdíjas is.

    az 5-től megismertük az olajár alakulást.

    de nem kell vizitdíj, meg adó sem

    minket meg eltart majd az Eu !mert mi megérdemeljük.
    A termeltetést meg majd elvégzik helyettünk azok akik ezt a marhaságot elhitetik hosszú ideje velünk!”
  • 7. gyakor 2008. április 01. 17:46
    „A gáz árának emelkedése nem függ a kormánytól kedves Cseter János! Lehet szidni őket- ön mindíg azt teszi- van a rovásukon éppen elég. Az állandó és már unalmas szitkozódása viszont nem vezet sehova. Ötlet kell pl., hogy milyen termelési tevékenységgel eredményeznék az ország felemelkedését. Van olyan érzésem, hogy nekik ezt már nem lesz idejük megvalósítani. Ha ŐK nem lesznek, kit fog szidni Cseter János?”
26 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Káosz a Baumax-lámpáknál

Győr - A 83-as főút és a Pápai út kereszteződésénél nyíló barkácsáruház mindkét oldalánál… Tovább olvasom