Kisalföld logö

2018. 11. 16. péntek - Ödön 2°C | 10°C Még több cikk.

Magyarságukban erősödhettek a katalóniai diaszpórában élő gyerekek

A Barcelonai Főkonzulátus és a Széchenyi István Egyetem példaértékű, és egyben úttörő jellegű együttműködése eredményeként június végén immáron a harmadik alkalommal rendezhették meg a Katalóniai Magyar Tábort a diaszpórában élő magyar családok gyermekeinek a Barcelona melletti Más Po Canyado-ban. Huszonhét gyermek kapott megerősítést magyarságában.
A Katalóniai Magyar Tábor a barcelonai külképviselet legfontosabb nemzetpolitikai projektje. A Dr. Kovács Barnabás főkonzul koncepciója alapján megvalósuló táborhoz szakmai partnerként csatlakozott a Széchenyi István Egyetem. Az Apáczai Csere János Kar hat tanító- és gyógypedagógus szakos hallgatója Dr. Gróz Andrea egyetemi docens koordinálásával állította össze a programot és vezette a tábort. A magyar kultúra megőrzését és erősítését célzó misszióhoz az egyetem Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskolájának tanári karából Milbik László, a Prohászka Ottokár Katolikus Gimnáziumból Szobonya Edina tanárnő csatlakozott.
A III. Katalóniai Magyar Tábor résztvevői a népmesei ihletésű magyar pólókban.
 

A vegyes házasságokban élő szülőknek, ahol csak az apa, vagy az anya magyar, a külföldön élő magyarokhoz hasonlóan Katalóniában is kihívást jelent, hogy átörökíthessék az itthoni kultúrát a gyermekeikre. Bármennyire is szeretnék, nehezen tudják rábírni őket, hogy magyarul is beszéljenek a családban. A huszonhét kis táborlakó zömében ilyen környezetből érkezett. Büszkék vagyunk arra, hogy néhány nap alatt sikerült a felszínre hozni, gazdagítani a 4-14 éves gyerekek magyar szókincsét, kultúráját"

- mondja Dr. Gróz Andrea, aki lelkes csapatával az elmúlt évekhez hasonlóan már hónapokkal a tábornyitás előtt készülni kezdett a misszióra.

A hallgatók körében meghirdetett táboroztatási lehetőségre többszörös volt a túljelentkezés. A programot már a kiválasztott egyetemistákkal közösen állították össze. Ugyanígy a gyerekeknek szánt ajándékokat is, a bőrből készített, piros-fehér-zöld színűre festett karkötőt, az egyedi mintázatú oklevelet és a népmesei ihletésű magyar pólót, ami végső formáját már a tábor ideje alatt kapta meg.
Magyar népdalokat is tanultak a táborban a gyerekek.
A szép környezetben, zöldövezetben fekvő százéves kastélyban délelőttönként egy-egy híres magyar szerző életével, műveivel ismerkedhettek meg a gyerekek. Idén Benedek Elek, Kányádi Sándor, Tamkó Sirató Károly, Móra Ferenc, Fekete István következett egymás után a sorban. A délutáni kézműves foglalkozásokon szintén főszerepet kapott a magyar kultúra. Ugyanígy néptánc és népzene, sakk is szerepelt a magyar nyelven vezetett programokban.

Megtaláltuk a kellő harmóniát ahhoz, hogy a komplex személyiségfejlesztést szinte észrevétlenül, játékosan, élvezetes formában sikerüljön megvalósítani, miközben a nyári tábor minden előnyét élvezhették a gyerekek"

– mondja Gróz Andrea, akit kisfia is elkísért Barcelonába. Gellértnek is szerepe volt abban, hogy a tábor nyelve gyorsan magyarra váltott. Ugyanis a katalán gyerekek, amikor tudatosult bennük, hogy magyar fiú is van közöttük, szolidárisan magyar nyelvre váltottak.

Mély emberi pillanatok is akadtak a Más Po Canyado-ban töltött hét alatt. Egy Marokkóból örökbefogadott testvérpárt is hoztak a táborba. Új anyukájuk magyar, nagy szeretettel próbálja a hat és nyolc éves kicsikkel feledtetni múltjukat. Édesapjukat nem is ismerték, édesanyjuk pedig a szemük láttára, tragikus körülmények között halt meg Marokkóban. „Szívfájdító volt látni a tekintetükben a mély szomorúságot, de amikor néhány nap elmúltával már a mosoly is megjelent az arcukon, és kacagni is tudtak, meghatódtunk mindannyian" – mondja a tábor szakmai koordinátora.
A tábor zárásaként a tanult táncokból, népdalokból adtak elő műsort a szülőknek.
A gyerekek és vezetőik tartalmas műsort állítottak össze búcsúzóul a héten tanult népdalokból, néptáncokból, és a meghívott szülőket is bevonták az előadásba. A tábor szervezői, oktatók és hallgatók egyaránt nagyon pozitív visszajelzéseket kaptak tőlük, és kérték, hogy jövőre is legyen folytatása a missziónak.
„Nagyon köszönjük a konzulátus szuper szervezését, a győriek türelmes kitartását. Felejthetetlen élményt szereztek ezeknek a gyerekeknek. Nekünk szülőknek hatalmas segítség, hogy megtarthatjuk gyerekeinket magyarnak is!"

Kedves Szervezők! Nagyon köszönjük ezt a tábort, a gyerekek fantasztikusan érezték magukat, nagyon sok élménnyel és új barátságokat kötve jöttek haza. Örülünk, hogy kétezer kilométerre Magyarországtól is sikerült összehozni ezt a csodás élményt és így a gyerekeink büszkék lehetnek a magyarságukra!"

– köszönték meg a szülők a győri egyetem hallgatóinak, oktatóinak az áldozatos munkát.
A nagyon szép eredménnyel, sikerrel zárult III. Katalóniai Magyar Tábor szakmai vezetői, hallgatók, tanárok pedig így foglalták össze tapasztalataikat

„A tábor zárásakor remek volt látni az együttműködést, valamint a szülők arcán a szeretetet, az örömöt. Büszke voltam és vagyok a gyerekekre, valamint a csapatra, hogy egy ilyen nívós programot sikerült összeállítanunk és bemutatnunk." Rodek Dalma

„A táborban részt vevő gyermekek közül mindenki legalább két nyelven beszél, de többen voltak, akik akár négy nyelvet is tudtak aktívan használni. Érdekes volt számomra a soknyelvűséget élőben is megtapasztalni." Németh Kitti

„A tábor alatt kiélhettük tanítói tapasztalatainkat, verseket, népdalokat és néptáncokat tanítottunk a gyerekeknek. Az utolsó napon előadtuk ezeket a tanult dolgokat a szülőknek. Rengeteg örömkönnyes arcot láthattunk, ami számomra is megható volt." Pusztai Virág

 „A multikulturális környezet napjaink legnagyobb kérdése a pedagógiában. A gyermekek igénylik a kultúra megismerését, a gazdagodást, ha azt megfelelő módszerekkel és eszközökkel tárjuk eléjük. A továbbiakban is szeretnék ezzel a témával foglalkozni." Szalai Flóra

 „A tábor tele volt pedagógiai és nevelési feladatokkal, amiket kihívásként és nagyon jó tapasztalatszerzésként éltem meg, ugyanakkor egy fantasztikus, megismételhetetlen mókaként őrzöm a szívemben." Somogyi Zsófia Luca

„Jó volt látni, hogy a kint élő magyar családoknak fontos, és büszkék is arra, hogy magyarok. Még szebb érzés, hogy a magyarnak lenni élményhez mi is hozzá tehettünk, és őszintén remélem, hogy magyarságtudatukat sikerült még inkább elmélyítenünk." Szegedi Zsófia

„A tábor végére érezhető volt, hogy a gyerekek magabiztosabban beszéltek magyarul, amire az elmondottak alapján büszkék is voltak. Az egyre zökkenőmentesebb magyar társalgásuk és a táborban szerzett kulturális ismeretek mind hozzájárultak hazaszeretetük ébren tartásához." Szobonya Edina, a győri Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium tanára

„A projektbe való meghívásomat a megtiszteltetésen túl küldetésnek, pedagógiai életpályám gazdagításának érzem. Gyakorlóiskolai szakvezető tanárként, főiskolai hallgatókkal külföldön élő magyar gyerekeket tanítani, ez szakmai beteljesülés. A táborban a zene, az éneklés, a néptánc a mindennapos feladatokon, foglalkozásokon keresztül természetes belső igénnyé nemesült." Milbik László

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A lebénult kis kapus mellé álltak sportolók és a győri orvos, dr. Fodor Gábor is

A lebénult kis kapus mellé álltak sportolók és a győri orvos, dr. Fodor Gábor is
Tízéves kora óta nem tud megmozdulni Vikukel Krisztián. A most tizenkét éves, szenvedélyes focirajongóért, azért, hogy megerősítsük és örömet okozzunk neki, Göröcs Jánostól Cristiano Ronaldóig sokakat megmozgattunk. Tovább olvasom