Kisalföld logö

2016. 12. 06. kedd - Miklós -6°C | 2°C

Leállt az építkezés, futnak a pénzük után

Félbemaradt az építkezés a Kossuth utca 30. szám alatt. Pénzükért és a készülő társasház befejezéséért aggódnak azok, akik a lakások költségeinek nagy részét befizették. Ezért tegnap gyűlést tartottak.
Több olvasónk is aggódva kereste meg szerkesztőségünket amiatt, hogy leállt az építkezés Győrött, a Kossuth utca 30. szám alatt. Elmondták: a kivitelezés költségeinek mintegy felét befizették, de a társasház lakásai ilyen arányban még nem készültek el. Tartanak attól, pénzük elveszik és csak ráfizetéssel tudják befejeztetni a lakásokat. Azt sem tudják, tél előtt hogyan kerül tető alá az épület, amit az eredeti tervek szerint január végén adtak volna át.

Az illetékes vállalkozás, az ÁM Általános Magasépítő Kft. ügyvezetője lapunknak nem akart nyilatkozni, de hozzájárult, hogy munkatársunk jelen legyen a tegnapi építőközösségi gyűlésen. (Ezt egyébként a tagok is megszavazták.) Ott részletesen beszámolt arról, hogy a lakásokat, az üzleteket, a garázsokat milyen arányban fizették ki a cég ügyfelei és azok milyen arányban készültek el.

Az adatok eltérnek, de a készültségi fok minden esetben késésben van a befizetéshez képest. Az is kiderült szavaiból, hogy még az elkészült részeket sem fizették ki teljesen az alvállalkozóknak. Elmondta, az ingatlan egy részét nem sikerült értékesíteni és az ÁM-nek fizetési hátralékai vannak.

Adóssága gyűlt össze és tudomása szerint egyik szállítója a felszámolását kezdeményezte. (Értesüléseink szerint jogerős felszámolást még nem rendeltek el az ÁM-nél.) Az ügyvezető legsommásabb kijelentése az volt: a cég az építkezést nem tudja befejezni, más vállalkozóval lehet a további munkálatokat elvégeztetni.

Az építőközösség tagjai ezek után arra voltak kíváncsiak, miért vált fizetésképtelenné a cég, hol a pénzük, mikor és hogyan kerülhet tető alá az épület. Úgy is mondhatnánk, futnak a pénzük után: szeretnék elérni, hogy a még nem eladott részekből – részben kész üzletekből és garázsokból – akárcsak a beszállítókat, kártalanítsák őket. Erre tett kezdeményezésüktől az ÁM ügyvezetője sem zárkózott el. A közösség tagjai lapzártánkkor még keresték a megoldását a szövevényes ügy számukra megnyugtató lezárásának.

Cégbírósági adatok szerint az ÁM Kft.-t 1997-ben alapították, törzstőkéje 150 millió forint. Két olasz érdekeltségű cégnek jelentős üzletrésze van a győri kft.-ben, ezenkívül két magánszemély vallhatja magát tulajdonostársnak.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Teljes körű, gyorsított ügyintézés

A Belügyminisztérium tervei szerint jövőre az ország összes okmányirodájában bevezetik az… Tovább olvasom