Kisalföld logö

2017. 03. 22. szerda - Beáta, Izolda 8°C | 17°C Még több cikk.

Laci kérne, de csak köszönni tud

Sárossy Lacika egészséges csecsemőnek tűnt, de egyéves korában fulladás tört rá, az epilepsziás rohamot jobb oldali agysorvadás okozta. Már tízéves, de másfél évesként éli napjait, testén kicsinyke fej, arcára szelíd szemet és mosolygós szájat húzott a sors ugyanazzal a kézzel, amellyel a nehézséget mérte rá és családjára.

Az alapítvány segítségét kérő Sárossy Mátyás Lászlóné öt gyereket nevel, tizenöt éves a legnagyobb, tízéves a legkisebb, s még volt hová születniük.

Egyszer csak a férje, aki az asszony szerint nem ivott, hanem kudarcra ítélt vállalkozásokba vitte a kezdeti vagyont, nyolc éve eltűnt, semmi hír sincs felőle. Mégis, a gyerekek jobban félnek attól, hogy felbukkan, mint attól, hogy soha nem látják, mert brutális volt velük – meséli az asszony.

– Tavaly sikerült a távollétében elválni huszonhárom év házasság után, azóta könnyebb a helyzet, mert gyerekenként tízezret – vagyis összesen ötvenezer forintot – kapok az államtól, amit majd remélhetőleg egyszer behajtanak rajta. Borzasztó volt ott maradni Szilban egyedül, a lepusztult vályogházban, aminek a terhére még a volt férjem vetetett fel másfél milliós hitelt a nagylányommal, valami bebukott vállalkozása miatt. A ház már a banké, mi pedig kiköltöztünk az omladozó falak közül.

Lacika egy szót tanult meg – még ötévesen: a pápát. Sárossy Mátyás Lászlóné öt gyermeket nevel. Tízéves kisfia betegsége komoly anyagi teher a család számára. Fotó: H. Baranyai Edina
Lacika egy szót tanult meg – még ötévesen: a pápát. Sárossy Mátyás Lászlóné öt gyermeket nevel. Tízéves kisfia betegsége komoly anyagi teher a család számára. Fotó: H. Baranyai Edina

– A győri főbérlő nagyon kedves velünk, még fuvaroz is sokszor. A három felnőttkorú gyerek – mert összesen nyolcat szültem – segít, ahogy lehet, de albérletben, igen nehezen élnek ők is, minden gondunkat nem oldhatják meg. A legnagyobb anyagi teher persze Lacika betegsége.

A gyógyszer egy tízezres havonta, pelenkát kapok közgyógyra, de nagyon sok kell, így az is tízezer forintot jelent. A családi pótlék és a gyes elmegy a lakásra, s a tartásdíjat tudom megélhetésre költeni. Ha legalább az alapvető költségektől szabadulunk egy kicsit, jut ajándékra is. A tavalyi karácsony rossz volt, egy pár zoknit kapott mindegyik gyerek – meséli a jól beosztott fillérek sorsáról.

Hozzátette: könnyebb lenne, ha legalább valami négyórás munkát vállalhatna, de az orvos huszonnégy órás készenlétet írt elő. Lacika hétköznap a Bárczi-iskolában kap speciális gondozást, bármikor rosszul lehet és Sárossyéknál nincs nagyszülő sem, mert az egy élő nagymama az ország másik felén lakik. Sokszor és türelemmel kell nyugtatni Lacit, mert kékre harapja a kezét.

De ha jókedve van, mosolyog, pápát mond és int a kezével. Rejtélyes módon ezt az egy szót megtanulta ötévesen, vagyis egy évvel azután, hogy valami okból a sors meggondolta magát és Laci járni kezdett. 

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Betlehemek csuhéból, kagylóból, legóból

A tárlatra érkezett százhúsz, különféle ötletes technikával készült mű december 15-ig látható. Tovább olvasom