Kisalföld logö

2017. 08. 22. kedd - Menyhért, Mirjam 12°C | 22°C Még több cikk.

Kun: Nem érzem magam pótjelöltnek

„ Győr folyamatosan épül, amelyhez megvannak a fejlesztési elképzeléseink. "
„ Győr folyamatosan épül, amelyhez megvannak a fejlesztési elképzeléseink. Már csak a hangsúlyokat kell pontosítani" – nyilatkozta lapunknak adott interjújában Kun András győri alpolgármester, akit a Magyar Szocialista Párt városi küldöttgyűlése hétfőn polgármesterjelöltnek állított.

– Az első polgármesterjelölt-választó küldöttgyűlésen ön visszalépett Kadler Gusztáv javára, majd miután ő betegségére hivatkozva visszalépett, másodjára mégis vállalta az indulást. Nem tart attól, hogy sokan afféle pótjelöltnek gondolják?

– Nem. Eredetileg úgy gondoltuk, hogy hármunk – Kadler Gusztáv, Eredics Imre és jómagam – vezetésével áll fel a csapat, ez annyiban változott, hogy ketten maradtunk. Nem kellemes helyzet, nem ezt szerettem volna én sem – mármint hogy egyikünk kiessen –, de nem érzem magam pótjelöltnek.

Nincs belharc

– Az imént ment ki az irodából Eredics Imre, aki hétfőn még a riválisa volt. Már ez ügyben egyeztettek?

– Természetesen erről beszélgettünk. Ez a világ legtermészetesebb dolga. Számítok rá, számítunk egymásra.

– Kommunikációs szempontból sem jelent problémát a kényszerű váltás?
– Ez a nem kellemes csoda is csak három napig tart, ezért nem jelent problémát.

– Az előző rendszerben szocializálódott választók közül sokan bizonyára úgy gondolják, Kadler Gusztáv betegsége álok, valami más áll a visszalépés hátterében. Ezzel is megbirkóznak?

– Az első jelentős orvosi vizsgálat óta folyamatosan kapcsolatban voltam vele. Az élet nem olyan bonyolult, mint amennyire annak látszik. Nagy dolognak tartom, hogy valaki a kihívás szépsége ellenére azt mondja, a család és a város a fontosabb, és nem kockáztat, mert nem szabad, hogy döntésének két-három év múlva negatív következményei legyenek.

– Nem lett volna szerencsésebb, ha ő maga is kiáll a nyilvánosság elé? Vagy nem is volt erről szó?


– Volt róla szó. P is, mások is úgy gondolták, hogy betegségével kapcsolatban minden lényeges elhangzott, és mivel a döntés mögött más nem áll, ennél tovább nem kell menni.

– Az első fordulóban négyen, a másodikban ketten indultak a polgármester-jelöltségért. Kívülről ez akár az MSZP belharcának is tűnhet.

– Egyes jelölésnél nincs demokrácia, többesnél harc van és szakadás? Ezt nem értem. Helyt kell állni a programok, a stílusok, a személyiségek vitájában, és rá kell bízni barátainkra a jelölés felelősségét. Nem hiszek az egyszemélyes történetekben, csak csapatban tudok gondolkodni! Egyedül senki nem lehet megváltó. Ilyenkor persze óhatatlanul felvetődnek olyan kérdések, amelyek ellentétekké lennének fokozhatók, de nem sebeket kell okozni. Halálosan komolyan vallom azt a kirkegaardi elvet, hogy csak hátrafelé érthető meg a világ, de élni csak előre lehet.

Nem iskolabezárás történt"

– Amikor megtudta, hogy Kadler Gusztáv lemondott a jelöltségről, nyilvánvaló volt, hogy a második körben ön is indul?

– Nem.

– Az alapvető kérdés, gondolom, az volt, akar-e polgármester lenni. Vagy más is felvetődött?

– Természetesen sok más kérdés is felvetődött, például a velem kapcsolatos kockázati tényezők. Ezek közül az egyik, hogy hamis hírként úgy tűnik, mintha én iskolabezáró lennék.

– Megelőzte a kérdésemet.

– Erről határozott véleményem van: Győrött nem iskolabezárás, hanem intézményrendszer-átszervezés történt 2003-ban. Azokban az épületekben jelenleg is oktatás folyik, gyermek ellátatlanul nem maradt, kolléga utcára nem került. Ez persze ettől még kockázati tényező, mert az ügy elővehető és felfújható. Az átszervezést következetesen végig kellett vinni, mert az ellátórendszer változtatása nélkül nem lehetett, nem lehet Győrött és máshol sem elérni, hogy az egyensúly megmaradjon.

– Ebben van egy kis vitánk. A kérdés nyilván az, hogy mit tekintünk iskolabezárásnak. Amit elmondott, tény, de az is tény, hogy nehéz dolgunk lenne, ha a Balázs-, a Rejtő-, vagy ha szeptembertől a Petz-iskolát kellene megkeresnünk a városban. Ezek az intézmények az általuk képviselt szellemiséggel, hagyománnyal eltűntek akkor is, ha az épületben iskola működik.

– Nemrégiben találkoztam egy szülővel, aki kérdezte, megismerem-e. Mondtam, nem lehet nem megismerni, hiszen elég sokat ütköztünk az iskolák átszervezésének időszakában. P elmondta, hogy idén érettségizik a fia, jó helyre került, és hogy ő csak annyit tesz hozzá: tévedett. Az átszervezés a velem szemben lakó gyermekét, barátaimat is érintette, az igazgatókhoz sok szál fűzött – de a döntés szükséges volt.

– Egyébként tudja, honnan indul? Készültek felmérések ismertségéről és népszerűségéről?

– Persze, készültek ilyenek, amelyek ötvenszázalékos adatokról szólnak. Én egyetlen valóságos közvélemény-kutatást ismerek, a lezárult szavazást.

A lópatkolás esete

– Ha már a kockázati tényezőknél tartunk: az utóbbi három országgyűlési választás alapján úgy tűnik, pusztán a pártszimpátiát tekintve a város enyhén jobboldali, az önkormányzati választásokon viszont eddig a baloldal nyert. Nem tart attól, hogy a megszorító intézkedések hatására jelentősen csökken az MSZP népszerűsége, és emiatt Győrben veszítenek ősszel?

– A mostani helyzet szocialista politikusként nem egy életöröm, mint ahogy az ember nem feltétlenül vastapssal fogad olyan intézkedéseket, amelyek egyébként szükségesek. Személyes példát hozok: ha fáj a hátam, és beveszem a fájdalomcsillapítót, akkor időlegesen jobban érzem magam, de az alapproblémát nem oldottam meg. Ha lehet, az okkal kell foglalkozni. A kormány most ezt teszi. Ugyanakkor Győr Győr: nem kiragadható ugyan az országos összefüggésekből, de az itt élőknek ezzel a várossal kell tudniuk foglalkozni. A reformoknak nyilván lesznek népszerűségromboló hatásai, nekünk azonban a saját életünket kell összefogni és irányítani.

– Leegyszerűsítve: úgy látja, hogy a győriekre a gázáremelésnél nagyobb hatással lesz a Nádor aluljáró, a Fehérvári út, a Budai úti csomópont vagy a volt zsinagóga átadása?

– Nem hiszek abban, hogy ha a lovat patkoljuk, vágjuk orrba, hogy ne a lábára figyeljen. Így aztán abban sem hiszek, hogy a gázáremelés a Nádor aluljáróval kompenzálható. Örüljünk annak, aminek, örülni lehet, ne örüljünk annak, aminek nem lehet, fogjunk össze, és menjünk tovább. Vannak objektív tényezők, amikkel nem tudunk mit kezdeni – de csak látszólag, mert valójában mégiscsak tudunk, például az itteni szociális rendszer kialakításával, a munkahelyteremtés önkormányzati segítésével. Győr nem önjáró, de az ország egyik zászlóshajója.

– A ciklus végi avatási hullám tudatos időzítés eredménye?

– Ha valaki utánanéz ezen beruházások nagyságrendjének, és annak, hogy mennyi időt igényelt a pénzügyi-műszaki-jogi folyamat végigvitele, beláthatja, hogy nem kampányfogásról van szó. Egy ablakcsere-pályázat adminisztrációja is tizenhárom hónapig tart, miközben a munkálatok két nap alatt befejeződnek. Az utat nem akkor kell átadni, amikor kampány van, hanem ha lehet közlekedni rajta.

Balogh József is segít

– Készek az MSZP-kampány tervei?

– Vannak elképzeléseink. A kampány picikét függött attól is, melyikünk lesz a polgármesterjelölt, de nem annyira, mint azt a kívülálló gondolná.

– Mikor kezdődik a nagyüzem?


– Már Győrött is elkezdődött, nem a legszerencsésebb módon, a találgatások révén lopódzott be az emberek életébe. Csendes nagyüzemnek kell zajlani, nem látványosnak: meg kell hagyni az embereknek a labdarúgó-vb-t és a nyarat, miközben muszáj kőkeményen készülnünk. Politikai programom hihetetlenül egyszerű mondatra épül: az igenek legyenek igenek, a nemek legyenek nemek. Nemekkel nem lehet világot építeni. Ha a nemekkel nem kell húzni az időt, akkor az igenekre több energia jut.

– Hogyan állnak a programmal?

– Készen vagyunk vele. Győr folyamatosan épül, amelyhez megvannak a fejlesztési elképzeléseink. Már csak a hangsúlyokat kell pontosítani.

Balogh József polgármester visszavonulását részben azzal indokolta, hogy most sokkal többet segíthet egy szocialista jelöltnek, mint amennyit 2010-ben tudna. Számít rá?


– Jóska olyan sokat tett Győrért, hogy az a politikus, aki nem számít a segítségére, nem normális. P biztosított bennünket arról, hogy támaszkodhatunk a tapasztalatára, a tudására, de azt is világossá tette, hogy nem kíván ránk telepedni.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az MSZP Kunt indítja

Két és fél héten belül második küldöttgyűlését tartotta hétfőn az MSZP győri szervezete a párt Herman Ottó utcai székházában. Legutóbb május 25-én tanácskozott a grémium azért, hogy polgármesterjelöltet állítson az októberi helyhatósági választásokra, A hétfői ülésen eldőlt, hogy Kun András alpolgármestert indítják polgármesterjelöltként az őszi önkormányzati választáson. Tovább olvasom