Kisalföld logö

2017. 08. 23. szerda - Bence 14°C | 22°C Még több cikk.

Kissé gyarapodtak a győri képviselők

A győri közgyűlés mind a harminchat tagja leadta a 2009-es évről szóló vagyonnyilatkozatát. A többség növelte megtakarításait és csökkentette tartozásait.

A nyilvános bevallásokból kiderül, hogy hárman – a fideszes Borsi Róbert és Somogyi Tivadar, valamint a szocialista Eredics Imre – vásároltak autót, míg Sík Sándor kereszténydemokrata frakcióvezető motort, Németh Zoltán fideszes alpolgármester társasházi lakást vett.

A többség növelte megtakarításait és csökkentette tartozásait. A válság látszólag kevéssé hatott a politikusokra, de a magyar demokrata fórumos Szabó József fizetése például azért csökkent egyötödével, mert munkahelye, a Rába – ahol igazgatóként dolgozik – négynapos munkahétre állt át a megrendelések csökkenése miatt.

Bárány István (Pro Urbe): Bankszámláján annyi pénzt tart, mint egy éve: 800 ezer forintot. Banktartozása 4 millióról 1,5 millió forintra apadt. Főállásban továbbra is pénzügyi tanácsokat ad vállalkozóként, havi átlagban 150 ezer forintért.

Bári Olga (MSZP): Nyugdíja 114.210-ről 118.900 forintra nőtt. Már nem 200 ezer, hanem csak 150 ezer forinttal tartozik egy banknak.

Bécsi Zoltán (MSZP): A képviselő munkahelyet váltott: egy éve a tokodi Kienle+Spiess Hungary Kft. műszaki igazgatója volt, most a tatabányai Suoftec kft. fejlesztési igazgatója. Fizetése havi 925 ezer forint maradt. Banktartozása 2,2 millió forintról 1,8 millióra csökkent, bankbetétje 600 ezer forintról 2,4 millióra gyarapodott.

Borkai Zsolt (Fidesz): A polgármester kétmillió forint helyett egymilliót tart készpénzben, banktartozása hatmilliós maradt. Az olimpiai bajnokként folyósított járadéka havi 187 ezer forintról 199 ezerre emelkedett.

Borsi Róbert (Fidesz): A párt városi szóvivője egy Renault Laguna autót vett tavaly, zártvégű lízinggel. Egy éve még 2,7 milliós banktartozása 3 millió 950 ezerre nőtt, magánszemélynek pedig már nem 1 millió 455 ezer, hanem csak 400 ezer forinttal adósa. A Hun-Basket Kft.-nél tavaly gazdasági vezető volt havi 134 ezer forintért, most ügyvezető 147 ezerért. Az Inszol zrt. felügyelőbizottsági (fb) tagja havi 84.500 forintért.

Dézsi Csaba András (Fidesz): Megtakarítása egy éve 7,5 millió forint és 17 ezer euró volt, mostanra csak 1,3 millió forintja maradt. A megyei kórház orvosaként havi 520 ezer forintot keres.

Ecker Gyula (Fidesz): Bankszámláján a tavalyi 11,9 millió forint értékű forint és deviza helyett már csak 10 milliót tart. Raktárbérleti díjból származó bevétele továbbra is évi egymillió forint. A Győrhő kft. fb-tagja havi 84.600 forintért.

Eredics Imre (MSZP): A politikus vett egy Citroën C4-es személygépkocsit tavaly. Takarékbetétjében 800 ezer helyett 1,5 millió forintot tart. 2 millió 750 ezer forintos bankkölcsönt törleszt. Az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság ásványrárói szakaszmérnök-helyetteseként fizetését havi 275 ezerről 290 ezer forintra emelték fel. A Győri Fürdő Kft. fb-tagságáért évi 12 ezer forintot kap.

Ferenczi Tamás (Fidesz): Hétmillió forintos banktartozása tízmilliósra hízott. Az Eritam Bt. kereskedelmi vezetőjeként változó jövedelemre tesz szert. A Győrhő Kft. fb-tagjaként havi 82 ezer forintot kap. Igazságügyi szakértőként eseti megbízásokat teljesít.

Ferenczy Lajos (MSZP): A képviselő az OTP Garancia biztosítónál 1,3 millió, az OTP Lakástakarék-pénztárnál 242 ezer forintra számíthat. Banktartozása 320 ezer forintról 210 ezerre csökkent. A Győri Kommunális Szolgáltató Kft. (Komszol) fb-tagságáért havi 80.500 forint jár neki.

Fűke Géza (Fidesz): Bankszámláján 650 ezer helyett 2,2 millió forintot tart. Új elem, hogy Raiffeisen likviditási alapban kétmillió forintja van, valamint hogy egymilliós készpénzállománya 4 ezer euróval (mintegy 1,1 millió forinttal) bővült. Más szerződés alapján egy éve 2 millió forint járt neki, most erről nem ír. A Győri Filharmonikus Zenekar igazgatójaként fizetése havi nettó 188 ezer forintról 217 ezerre emelkedett. A Komszol fb-elnöke havi nettó 49 ezerért. Előadó-művészeti tevékenységért változó jövedelmet vallott be most is.

Gangl András (Fidesz): Autóhitele 2 millió forintról 1,7 millióra csökkent. A Pannon-Víz zrt.-nél dolgozik hálózati ellenőrként, fizetése havi 200 ezer forintról 210 ezerre nőtt.

Hajszán Gyula (KDNP): Életbiztosításainak névértéke továbbra is 2,1 millió forint, és szintén megmaradt 700 ezer forintnyi részvénye. Banktartozása 2,4 millióról 2 millió 250 ezer forintra csökkent. Az Inszol fb-tagja havi 80.500 forintért.

Hegyi Zoltán (MSZP): Befektetési jegyben 6,7 millió forint helyett 7 millió 150 ezer forintot tart. Banktartozása 3,4 millió forintról 3,2 millióra csökkent. A Pannon-Víz zrt.-nél dolgozik most is, bére havi 754 ezer forintról 799 ezerre emelkedett.

Herkely Ákos (KDNP): Banktartozása 3 millió forintról 2 millióra csökkent. A Komszolnál fb-tag havi 84.600 forintért.

Horváth László (Fidesz): Értékpapírban továbbra is 1 millió forintot tart, banktartozása 11 millió maradt. A megyei rendőr-főkapitányság főrevizoraként bére havi nettó 158 ezerről 166 ezerre nőtt. A Pannon-Víz fb-elnöke havi nettó 84 ezerért.

Horváth Vilmos (Fidesz): 1,8 millió forintos kincstárjegyről már nem ír, ellenben takarékbetétjében 700 ezer helyett 1 millió forintot tart, és van 15 ezer eurója is (kb. 4 millió forint). Nyugdíjas, emellett egyéni vállalkozóként évi 580 ezer forintot keresett tavaly. Az Inszol fb-elnöki posztjáért havi 96.600 forint jár neki.

Kalmár Ákos (Fidesz): Banktartozása 4,5 millióról 4 millióra csökkent; bankszámláján 1 millió  helyett most 500 ezer forintot tart. Van azonban 3 millió forintja nyugdíjpénztárban és 1,5 millió forint értékű életbiztosítása is. A Győri Városfejlesztési Kft. projektmenedzsere változatlan fizetésért, havi 380 ezer forintért. A Széchenyi-egyetemtől félévente 84 ezret kap.

Karcagi-Mészáros Zsolt (MSZP): A tavaly februárban megválasztott képviselőé egy 160 négyzetméteres győri családi ház és egy 2007-ben vásárolt Fiat Bravo fele része. Biztosítása 1,2 millió forintról szól.

Lakáshitele 13,5 millió forint, zártvégű lízingje 4,2 milliós (mindkettőnek fele az övé). Ügyvéd havi 138 ezer forintos keresettel. A Nyugat-Pannon zrt. fb-tagja havi 60 ezerért.

Kovács Tamás (Fidesz): Jelzáloghitele tovább csökkent: most 2,9 millió forintnál tart. A Jókai-iskola tanára havi 144 ezer forintért. A Győrhőnél fb-tagként havi nettó 43 ezer forintot kap.

Kun András (MSZP): A frakcióvezető 204 ezer forintos nyugdíja 223 ezerre nőtt. A Gábor Dénes Főiskolától évi 80 ezer helyett 30 ezer, az oktatási hivataltól az egy esztendővel korábbi évi 100 ezer helyett 430 ezer, a Kisalföld Volántól – fb-tagsága után – havi 110 ezer helyett 60 ezer forintot kap. Készpénzállománya 350 ezerről 380 ezer forintra emelkedett, bankszámlán és betétben (forintban és devizában) 1,5 millió helyett 1,8 millió forintot tart. Más szerződés alapján 16 millió forintra számíthat.

Mohos Péter (SZDSZ): Banktartozása 70 ezerről 65 ezer euróra apadt. A Pro Visus ügyvezető igazgatója, havi bruttó 125 ezer forintért – csakúgy, mint egy éve.

Németh Viktor (Fidesz): Takarékbetétben továbbra is 2800 USA-dollárt (mintegy 530 ezer forintot) tart, míg forintmegtakarításait 8,1 millióról 8,6 millióra tornászta fel. Magánorvos havi 100 ezer forintért, nyugdíja 100 ezerről 112 ezerre nőtt. Az Inszol zrt. fb-tagja havi 85 ezer forintért.

Németh Zoltán (Fidesz): Az alpolgármester 45 négyzetméteres társasházi lakása mellé vett egy 105 négyzetmétereset tavaly, amelyben tulajdoni hányada 72 százalék. Banktartozása 4,5 millió forint maradt. Megtakarításai 17 millió forintról 5,4 millióra apadtak.

Neupor Zsolt (MSZP): A városi pártelnök takarékbetétben 8,4 millió helyett 9,5 millió, készpénzben 750 ezer helyett 900 ezer forintot tart, emellett bankszámláján 1,2 millió forint van. A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Vidékfejlesztési Képzési és Szaktanácsadási Intézet igazgatója havi 500 ezer forintért.

Ottófi Rudolf (KDNP): Az alpolgármester takarékbetétjében 3,1 millió forint helyett 5 ezer eurót (kb. 1,4 millió forintot) tart. A Széchenyi-egyetem docenseként havi 135 ezer forintot kap.

Sághy Zsolt (MSZP): Idei vagyonbevallásában már nem szerepel a golyós puska, a maroklőfegyver és a sörétes puska. Bankhitele 2,5 millióról 2 millió forintra csökkent. A szeszgyárban fb-tag havi 90 ezerért.

Schmidt Péter (független): Bankszámláján továbbra is 950 ezer forint van, tartozása százezerrel apadt 5,1 millióra. Gyermekgyógyász főorvosként havi 260 ezret keres, emellett mint orvos további 210 ezer forinthoz jut havonta.

Schreiner László (MSZP): Takarékbetétjében az egy évvel korábbi 2,9 millió helyett 2 millió forint van. 100 ezer forintos tartozását visszafizette. Nyugdíjas, de orvosként a Petz-kórháztól és a Kardirextől havi 165 ezer forintos fizetés jár neki.

Sík Sándor (KDNP): A frakcióvezető tavaly vett egy MZ 125-ös motort. Banktartozása tovább csökkent 4,1 millióról 3,8 millió forintra, és magánszemélynek már nem 1,2 millió, hanem csak 500 ezer forinttal adósa. Állatorvos havi 160 ezer forintos fizetéssel, őstermelőként 200 ezer forinthoz jutott 2009-ben.

Simon Róbert Balázs (Fidesz): Takarékbetétben 1,5 millió forint helyett 1 millió forintot és ezer eurót (kb. 270 ezer forintot) tart. Egy éve még 2,4 millió forintos lakáskölcsönét visszafizette.

Somogyi Tivadar (Fidesz): A frakcióvezető vett egy Citroën C5-ös autót 2009-ben. 7,2 millió forintos megtakarítása 5 millió forintra és 2 ezer euróra (kb. 540 ezer forint) csökkent. A Petz-kórház orvosaként havi 260 ezer forintot keres. Fb-tag a győri kábelszolgáltatónál havi 70 ezer forintos tiszteletdíjért. A Győrhő fb-elnöke havi 92 ezerért.

Szabó Erik (Fidesz): Takarékbetétben 2,8 millió forint helyett 3 milliót tart. Banknak 900 ezer, magánszemélynek 3,9 millió forinttal tartozik. A Heller és Társa Bt. beltagja havi 143 ezer forintért, ugyanettől a cégtől évi 1 millió forint osztalékra számíthat. A Győr–Pér kft.-ben fb-tag havi 70 ezer forintos juttatásért.

Szabó Jenő (Fidesz): Takarékbetétjében 1,5 millió forint volt egy éve, most 1,2 millió. Bankhitele 10,9 millió forintról 10,1 millióra apadt. A Roló-Szabó Kft.-nél havi 150 ezer forintot keres.

Szabó József (MDF): Forintmegtakarításait 1 millióval 23,6 millióra tornászta fel, devizában 5,5 millió forint helyett 8,5 milliót tart. 5,1 millió forintos banktartozását 1 millióval csökkentette. A Rába nyrt. stratégiai beszerzési, eszközgazdálkodási és vagyongazdálkodási igazgatójaként fizetése a tavalyi havi 2,1 millió forintról 1 millió 68 ezerre csökkent. A Busch-Rába Öntöde Kft. fb-tagja havi 80 ezer forintért.

Szijjártó Péter (Fidesz): Ő országgyűlési képviselőként is vallott vagyonáról, amiről korábban már írtunk.

A cikkben szereplő fizetések, tiszteletdíjak – ha a nettó szó nem szerepel – bruttó összeget jelentenek.

Olvasóink írták

  • 11. kisokoska 2010. február 11. 08:17
    „Gondolom azok a milliók amiket takarékban tartanak azok csak a felét képezik a vagyonuknak , mivel mindenben csak fele résszel rendelkeznek. Pld: fele rész ház, stb. Tehát a bankbetét is fele rész. meg kell jegyezni, hogy a feleségek is nagyon jól keresnek.”
  • 10. musicnummer1 2010. február 11. 06:48
    „" Szijjártó Péter (Fidesz): Ő országgyűlési képviselőként is vallott vagyonáról, amiről korábban már írtunk......."
    Tehát tavaly is volt 4 alsógatya,idén sincs több,de kevesebb sem......meg egy ajándék Audi A6-os......Jószivü emberke,de sajnálom.......se adósság,se vagyon!...nekem meg van 42000 HUF nyugdíjam,igaz adómentesen.......de nyugodtan alszom !”
  • 9. szoljbenekik 2010. február 07. 14:22
    „Tök jó nekik! De tényleg! Mindenki nyögi a válságot,ezk meg mind gyarapodtak, zsirosodtak.Melegség önti el a kicsi szivemet,hogynem kell nekik nélkülözi. Talán még a szüleit is tudná egyik,másik ifj ember segiteni,persze ha lenne hozzá elég inteligenciája.”
  • 8. Tabornok 2010. február 07. 13:32
    „Nagyon tudnék örülni, ha Győr városa is gyarapodott volna, például egy versenyzésre alkalmas 50 m-es uszodával!
    Megígérte az előző polgármester, megígérte a mostani polgármester, hogy megépítik az uszodát. Szerintetek, melyik hazudott???”
  • 7. enc 2010. február 07. 11:21
    „Én kíváncsi lennék Bolla úr gyarapodására is!Pofátlan módon az új Barátság park átadásakor meg is jelent frissen szerzett csodajárgányával!
    Borkai úr biztos abból az 1 millióból építkezik, amivel megtakarítása kevesebb lett!
    Ja persze majd elfelejtettem ő kap polgármesteri fizetést, városi elnökként és a MOB egyik alelnökeként meg már nem is lehet követni, hogy milyen titulusokért vág zsebre egy kis aprópénzt!
    Szabó József meg egyenesen sajnálatra méltó!Csökkentett munkaidő , csökkentett munkabér.Majdnem ,mint a komáromi Nokiában.Csak ott mindez havi 70ezerért, folyamatos műszakban, napi 12 órában + oda-vissza 2 - 3 órányi buszozással!”
  • 6. Fürgeszarvas 2010. február 07. 06:57
    „Érdekes! Itt nem tolják ki "talicskával a pénzt" ? Itt is van ám 1-2 BKV-szerű cég , Tisztelt Uraim ! Ja , csak ugye ez a miénk , ez törvényes mondhatnák a T. képviselők, felügyelő bizottsági elnökök és tagok,tanácsadók,családtagok stb .! Megérné egy átfogó vizsgálatot tartani az országban a "példásan működő önkormányzatoknál " is ! Nem valószínű,hogy meglepődnék az eredményen ! Korrupt egy ország korrupt vezetőkkel ! Nem csak államiakkal,hanem úgy általában ! (Tisztelet a kivételnek,de a kivételből kevés lehet !)”
  • 5. hordópali 2010. február 06. 20:09
    „Érdekes állások!
    Magánorvos 100 ezerért!
    Víz-hálózati ellenőr 201 ezerért!
    Khm...”
  • 4. tosa2 2010. február 06. 11:01
    „Jeromos !
    Te úgy látszik minden cikkhez elküldted a megjegyzésedet, de valahogy ide sem
    tulzottan passzol. Vitát akarsz kezdeményezni , hogy megint csak
    a roma vitáról szóljon minden ??!! Csitulj egy kicsit már el !”
  • 3. Jeromos 2010. február 06. 10:05
    „Péntekről szombatra virradó egész éjszakás üvöltő kisebbségi rendezvény színhelye volt Győr Szigetben található Dózsa csarnok a környéken élők nagy örömére. A rendőrség többszöri bejelentés hatására sem tett semmit a lakóházakkal övezett környék nyugalmának helyreállítására, többen egész éjszaka semmit nem aludtak a gyönyörtől. Ezúton üzenem a rendezőknek, hogy a q.u.r..v.a kisebbségi anyjuknak huzassák egész éjszaka a szakadt roma zenéjüket.”
  • 2. bojtár 2010. február 06. 09:23
    „kissé XD kissé más nevére vannak átírva a vagyonaik,kissé nem hazazi bankokban pihen a pénzünk mert ugye Veres úr megmutatta,hogy kell.kissé teli a tököm ezekkel a parazitákkal.”
  • 1. jirzi1 2010. február 05. 19:35
    „Örömöm felhőtlen :Egész Magyarországot érintette a válság ,csak a mi kedves képviselőink gyarapodtak .”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ki lesz az év lokálpatriótája?

A lokálpatrióta-bálon, jövő hét szombatján idén először adja át Győr polgármestere ˝Az év… Tovább olvasom