Kisalföld logö

2017. 10. 19. csütörtök - Nándor 9°C | 18°C Még több cikk.

Kisemmizettek a győri közgyűlés előtt

A Pannon Szárnyas utcára került dolgozói hívták fel a figyelmet lehetetlen helyzetükre a csütörtöki közgyűlés előtt.

A nehéz helyzetbe került Pannon Szárnyas (a volt Pannon Baromfi) csaknem két tucat dolgozója várakozott a győri önkormányzati képviselőkre a csütörtök esti városi közgyűlés előtt a Városház téren.

Molnár Ákos, a Vasas Szakszervezet regionális igazgatója a portálunknak elmondta: céljuk az volt, hogy felhívják a figyelmet a 170 dolgozó, a családtagokkal együtt mintegy 400 ember nehézségeire. A legnagyobb probléma szerinte az, hogy a dolgozókat nem engedik be az üzem területére, ahol – úgy tudják – egy cég más néven más munkásokkal folytatja a termelést. A volt munkások így nem kapják meg papírjaikat, elhelyezkedni, álláskeresési támogatásra bejelentkezni nem tudnak.

A Pannon Szárnyas dolgozói több képviselőnek, így Karcagi-Mészáros Zsoltnak is elmondták problémáikat. Fotó: K. Cs.
A Pannon Szárnyas dolgozói több képviselőnek, így Karcagi-Mészáros Zsoltnak is elmondták problémáikat. Fotó: K. Cs.

A jelenlévőkből úgy folyt a panasz, ahogy az eső. Spanics Ferencné azt mondta, 3 havi bérrel tartoznak nekik, és őt hamarosan az albérletből is kiteszik. Lencse Ferencné szerint vannak, akiknek három-négy gyereket kellene eltartani. Hozzátette: sok kollégájuk azért nem tudott eljönni, mert buszra sincs pénzük. Barilló Ferencné és Virág Ibolya arról beszélt, hogy még személyes holmijaikért sem mehetnek be a gyár területére.

Magán az ülésen nem túl nagy horderejű témák szerepeltek. A közgyűlés elfogadta a volt keksz- és ostyagyár területének rendezésiterv-módosítását. Az új besorolás városközponti, vegyes terület lett. Eszerint bevásárlóközpont nem épülhet ott, de például szabadidőközpont, iroda, szálloda vagy kollégium igen. A testület a Szivárvány Óvoda, a Kodály Zoltán Úti Bölcsőde és a Móra-iskola energetikai felújítására 319 millió forintot szavazott meg. Borkai Zsolt polgármester kérésére a képviselők megszüntették 173.900 forintos havi költségátalányát. Az ok: a politikus egyéni országgyűlési képviselő lett.

A polgármester az ülés előtt Bári Olga képviselőnek Adyváros, Németh József igazgató-plébánosnak Révfalu szolgálatáért díjat adott át.

Olvasóink írták

  • 12. janika 2010. május 31. 16:39
    „Menedzserek és brókerek a munkaügyben
    Hozzászólok! Tóth Gyula2010.05.31. 13:30Értékelem a cikket!
    Új rendszerelemet vezetett be a munkaügyi központ a munkaerő-közvetítésbe a megye több kirendeltségén

    No mejd ezek megoldják a problémákat!”
  • 11. janika 2010. május 31. 16:28
    „Míg el nem felejtem, van még egy hivatal a Csaba utcában, az meg a NÉP-Ügyvédje" néven van bujtatva! Ők is annyit érnek, mint az "Ombucman-ok" akinek előre megírják a mondókáját, mind, ha a történt volna, amikor szóba áll az efféle problémák elszenvedőivel. Természetesen köszönő viszonyban sincs a valósággal!”
  • 10. janika 2010. május 31. 16:07
    „Van Győr városába egy "Jog-Pont" nevű szervezet! Ők segítenek eligazodni a Munka-Jog rejtelemes szövevényeiben! Hahahahaha!”
  • 9. Phobos 2010. május 29. 19:12
    „Ez a ..ideszes Hajdú Bét ügy. Mit kell ezen csodálkozni ??? Mikor lesz erről is tényfeltáró riport a Hírtévén ?
    Ahogy elemzik a nagy Fidesz tulajok, és Szíjjártó barátságát. Az ellopott pénzeket,stb... :) ilyen nem lesz! :)
    Ez a régi ország, új gazemberekkel.”
  • 8. rozi1 2010. május 28. 22:36
    „Kedves Tosa2!

    Itt nem az a legnagyobb pobléma már, hogy elküldték és utcára kerültek az emberek, hanem az, hogy a pénzüket és a felmondást, végelszámolást tartalmazó papírokat sem kapták meg. Vagyis se pénz se munkanélküli segély, sem esély egy újabb munkahely keresésére. A mai világban sajnos nem újdonság az ha elküldik az embert, még valamilyen szinten meg is érti, de itt semmi esély sincs arra, hogy a soraikat rendezzék. Ha a végkielégités vagy a márciustól elmaradt bér az emberek zsebében lenne, akkor nem ilyen nagy a gond, nem kellene tartani a kilakoltatástól vagy az éhezéstől.
    Ugy gondolom régen pl. a RÁBÁ-ban is az emberek nem fizetés nélkül távoztak....”
  • 7. igazszó 2010. május 28. 19:40
    „A közgyülés,és a város vezetői nem Győr város polgárainak érdekeit védik, hanem saját zsebüket tömik!
    Egyik kutya....ésamásik sem lett más, csak mássága van! lAKÁSMAFFIA IS A HIVATLOKBA KÖLTÖZÖTT!”
  • 6. szabo1936 2010. május 28. 17:06
    „A 170 volt dolgozonak egy blokadot kell csinalni az egesz gyar korul vagy eroszakal megszalni a gyarat es senkit be ne engedni amig a ceg az ugyeiket nem rendezi ez egy szimpla megoldas ahol en elek it ez igy lene elintazve.Persze it ilyesmi nem fordul elo azt csak a Magyar Banan Republikban lehet megcsinalni,”
  • 5. jirzi 2010. május 28. 16:59
    „Semmi közöm a gyárhoz de az ilyen rablógazdálkodó ,családokat csődbejuttató embereket egyszerűen földönfutóvá tenném.Megértem nem fizetnek nekik ha a tulajnak sincs pénze kenyérre sem .De gondolom itt nem az a helyzet .Mert általában ezek az emberek Magyarhonban nem felelősségre vonhatók .Hátrahagyják az adósságot kezdenek egy újabb rablócéget tönkretesznek egy két életet ,és minden nap bűntudat nélkül alszanak el. Ha egy normális ember hozna törvényt ,ezek az emberek életük végéig csak alkalmazottként dolgozhatnának szigorúan minimálbérért.Csak ezzel senki nem foglalkozik.”
  • 4. pret 2010. május 28. 14:34
    „Ugyan minek is foglalkozni ilyen dolgokkal mikor lehet díjakat átadni meg, kekszgyár rendezési tervével foglalkozni. A kekszgyárból majd lesz pénze a Borkai-Szíjjártó párosnak, a dolgozóktól meg ugyebár nem. Naná hogy tesztnek rájuk.”
  • 3. imre1964 2010. május 28. 13:08
    „Sajnos be kell látni bárki is van kormányon csak a saját érdeke a fontos.
    Az állampolgár addig fontos míg szavazni kell utánna le van szarva de szó szerint értem.
    Ez egy ilyen ország itt a néppel mindent meg lehet tenni, senki nem védi a dolgozót.”
  • 2. tosa2 2010. május 28. 12:56
    „Kedves rozi1 Néhány évvel ezelőtt ezt nagyon okosan tették a munkáltatók, hetente
    küldték el a dolgozókat és a kutya sem törődött velünk, hogy hogyan tovább, mi lesz ve-
    lünk. /RÁBA/ Mellettünk senki nem állt ki, senki nem írt cikket . Ezzel nem azt akarom
    mondani, hogy nem sajnálom őket, de nem csak most lenne, lett volna itt az idő a felhá-
    borodásra !”
  • 1. rozi1 2010. május 28. 11:03
    „És vajon mit igért a közgyülés, tesznek valamit az emberek érdekében. Amikor a Kekszgyár becsukásáról volt szó, akkor a Fideszes képviselők nagyon tudták támadni az akkori polgármestert (Balogh József), most miért nem segítenek. Állandóan a munkahelyek megtartásáról papolnak, most itt a lehetőség ha már nem sikerült az emberek munkahelyét megtartani legalább abban nyújtsanak segítséget, hogy papírjaikhoz és a pénzükhöz jussanak. Családok életét tették tönkre a tulajdonosok... Vagy egyik holló nem vája ki a másik szemét alapon nem tesznek semmit, hisz az egyik kedves tulajdonos is a Fidesz embere. Nem csak az utakra, játszóterekre, sportlétesítményekre kellene gondolni, hanem az emberek megélhetésére is. Persze az is fontos, de a gyerek éhesen nem fog a játszótérre menni... Most mutassák meg a Fideszes képviselők,hogy mit tudnak tenni. Megjegyzem párton kivüli vagyok, csak már elegem van ebből a lehetetlen helyzetből...”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Újra a helyén a bronzturul - Galéria

Visszaemelték helyére, a kismegyeri csata hősi emlékművének tetejére a tavaly megrongált, ellopott,… Tovább olvasom