Kisalföld logö

2017. 07. 29. szombat - Márta, Flóra 16°C | 27°C Még több cikk.

Kész a tető: meszelnek, takarítanak, költöznek

Tápszentmiklós - A hároméves Attila boldogan mutatja új helyét abban a szobában, ahová nemrég még az esővíz folyt be, s a rogyadozó tető bármikor megadhatta volna magát. Utóbbitól már nem kell tartani, ugyanis összefogással, a Kwonsec Bau lelkes munkatársainak köszönhetően már hétvégére elkészültek a munkákkal.
Mint azt korábban megírtuk, bajba került a Bogdán család, mégpedig nagy bajba, mert szó szerint is életveszélyes volt tartózkodniuk a többszörös vihar által berogyott tető alatt, így egy ideje a nagymama nyújtott a háromtagú családnak menedéket (Kisalföld, 2008. június 14., július 31.). Anyagiak és tartalékok nélkül esélyük sem lett volna az újraépítési és javítási munkálatokra. Mára nemcsak Bogdánék házának, hanem a mellettük lévő lakásnak a tetejét is felújították.

Példás gyorsasággal: A Kwonsec Bau Kft. munkatársai hét végére elkészültek a tetővel, a kisfiút békés körülmények között nevelhetik a szülők. Fotó: Harcsás Judit
Példás gyorsasággal: A Kwonsec Bau Kft. munkatársai hét végére elkészültek a tetővel, a kisfiút békés körülmények között nevelhetik a szülők. Fotó: Harcsás Judit


– Szinte el sem hiszem, mennyi jót tettek velünk az elmúlt napokban az emberek – nyilatkozta lapunknak Hüse Annamária, az édesanya, akire tegnap ugyancsak kellemes „feladat" várt: bútor- és ágymustrán járt a likócsi Segítőház raktárában. – Köszönet Gasztonyi Lászlónak, aki a faanyagot adta, Pádár Lászlónak, aki a betonkoszorút elkészítette munkatársaival, ám – eddig nem ismert ok miatt – levonultak a munkáról. Nem tudtuk, hogyan tovább, hisz Kovács József polgármester jóvoltából a Tondach a szükséges cserépmennyiséget küldte meg, a fóliát pedig a Segítőház Alapítvány állta. Köszönet a munkát gyorsasággal befejező Párkányi Lászlónak, aki emberségesen állt a családunkhoz. A Kisalföld olvasóinak pedig nem lehetünk elég hálásak, hiszen tegnapig újabb harmincezer forint érkezett a civil szervezet által nyitott bankszámlára.

Két fotel egy helyi tanítónőtől talált új otthonra Bogdánéknál, s már szőnyeget, ágytakarót is kaptak. A Segítőház Alapítvány raktárában ugyan nem találtak megfelelő bútort, ám az ágyat már kiválasztották. Takarítanak, meszelnek, rendezik azt a keveset, amit a júliusi esők nem áztattak szét. A családfő egy évig az Audi egyik alvállalkozójánál dolgozott. Igaz, elküldték, de a napokban új munkahelyen kezd.

Olvasóink írták

  • 3. Mehi 2008. augusztus 15. 15:12
    „De jó lenne már nem olvasni róluk mert unom őket nagyon. Más téma nincs csak ők?????? Ez kész.”
  • 2. Szerintem pedig balekok. 2008. augusztus 14. 21:11
    „Szerintem pedig balekok!”
  • 1. jucus 38 2008. augusztus 14. 14:19
    „Megemelem a kalapom minden cég előtt aki segítet a családon! Gratulálok ehhez a hozzáálláshoz és gondolkodáshoz!!! Ilyenek a jó emberek ...és a lelkük is!!! Mégegyszer minden jót nekik és jelesre vizsgáztak emberségből és szeretetből!!!!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Melyik iskolák teljesítettek a legjobban?

Győr-Moson-Sopron - A megyei pedagógiai intézet elemzést készített az önkormányzati fenntartású iskolákban tanuló 8. osztályosok által megírt 2007. májusi felmérés alapján. Kiderült, hogy a megyei alma materek valamivel kevesebb mint fele produkált az országos átlag felett. Tovább olvasom