Kisalföld logö

2017. 09. 20. szerda - Friderika 12°C | 13°C Még több cikk.

Kedd reggel óta nincs áram Szabadhegy egy részén

Kedd reggel óta nincs áram Győr-Szabadhegyen, a József Attila utca egy részén és környékén. A problémáról három olvasónk is tájékoztatta szerkesztőségünket.

Elmondásukból kiderült, hogy az E.ON által megrendelt tervezett karbantartásról van szó, bár azt is hozzátették, hogy erről értesítést előzetesen nem kaptak. A gondot elsősorban az jelenti, a kimaradást kora délutánig hirdették meg, ehhez képest órák múltán is változatlan a helyzet.

Volt, aki azt mondta, hogy először fél hármat, majd fél négyet mondtak
neki a szolgáltatás helyreállítási időpontjaként, végül azonban már
senkit nem tudott elérni a cégnél. Más azt nehezményezte, hogy a
lakásában fűtés híján 14 fok van, s attól tart, hogy versenyre készülő
egzotikus madarai megfáznak. A harmadik olvasó hozzátette:
közvilágítás sincs a környéken, és hogy azért "mindennek van határa".

Az áramszünetről megkérdeztük Egyházi Nikolettát, az E. ON szóvivőjét,
aki későbbre ígért tájékoztatást.

Olvasóink írták

  • 20. Madarász 2012. december 06. 07:34
    „T. Szerkesztőség!

    Még mindig epedve várjuk a szóvivő nyilatkozatát, vagy a magyarázatot arra, miért nem nyilatkozott!”
  • 19. Madarász 2012. december 05. 23:06
    „17. Eddig még ilyenre nem volt példa, úgyhogy szerintem valaki hülye volt és elfelejtett gondolkodni.”
  • 18. leris10 2012. december 05. 23:02
    „Hát mi sem kaptunk semmit arról, hogy áramszünet lesz! Mikor felhívtuk őket, azt mondták fél 4-ig tartanak a munkálatok! ehhez képest fél 6-kor mikor hazaértünk, még a sötét és jéghideg ház fogadott! :S Sajnálom a kisgyerekes anyákat, időseket, betegeket...nem azzal van a baj, hogy áramszünet van, hanem azzal, hogy fel sem lehetett rá készülni! Ráadásul azért nem 3-4 órára nem volt, hanem kb. 10 órát nem...nem mindegy!!”
  • 17. verembele 2012. december 05. 15:26
    „Tisztelettel.
    16.Madarász 2012.12.05. 15:04
    Veled együtt érezve, sajnálattal közlöm, hogy az eset nem ilyen egyszerű.-.--
    Ezeket a rendszereket évek alatt építették ki, felülírni csak a felügyeleti szervek jóváhagyása után lehet...
    Energia Hivatal, MBH...meg stb.. évek vagy évtizedek...
    vagy radikális változtatás...
    Teljesen egyetértek veled....Nem józan emberek, nem megfelelő poziciók..stb. Mégegyszer mondom igazad van.
    Üdv.”
  • 16. Madarász 2012. december 05. 15:04
    „15. Na pont ezért kéne a szerkesztőségnek emlékeztetni rá a szóvivőt, hogy elfelejtette a nyilatkozatot. A vállalat irányítási rendszerek meg aszerint működnek, amit beletáplálnak, másrészt bármikor felül lehet írni a józan ész okán bármely döntésüket. Persze ehhez elengedhetetlen feltétel a megfelelő ember, a megfelelő pozícióban, aki birtokában van a józan észnek. Enélkül a tegnapi esethez hasonló eredmények születnek...”
  • 15. verembele 2012. december 05. 14:11
    „Tisztelettel:
    Eme problémát megoldja sokak szerint az energia szektor visszavásárlása, amit a Kormány "NON PROFIT" alapon akar üzemeltetni...Akkor többet karbantartás se lesz, minden addig működik amíg végleg le nem rohad/vagy szét nem esik...(ld. szociálizmus..) A bevétel pedig megy a közösbe/lecsóba...
    Egyébként az energia szektorban kötelező az "Integrált Vállalatirányítási Rendszer" vagy hasonló szabályozás, ami néha jó, néha blamázs...értem alatta az itt háborgók véleményét..A szolgáltató azért hazudozik össze vissza, mert a "Hierarchia" szerint megvan ki nyilatkozhat..Az ügy rengetek "postáson" keresztül megy...mint a népmesében..mondjuk szájhagyomány útján...a végére elfelejtik mi volt az előzmény...
    Üdv.”
  • 14. Madarász 2012. december 05. 13:24
    „Tisztelt Szerkesztőség!

    Érdeklődnék, hogy mikor fogjuk látni az E-on szóvivője által ígért tájékoztatást? Valahogy számomra a "később" max. aznap egy-két órát jelent és nem napokat.

    Valamint javasolnám a fenti eseményekkel kapcsolatban felkeresni a fogyasztóvédelem szakértőjét, vajon neki mi lenne a véleménye a történtekről, arról, hogy az E-on tervezett karbantartását télre időzítik, értesítésről csak hadoválnak, de Szabadhegyen egy élő embert nem lehet találni, aki kapott, látott volna ilyet, meg persze arról is, hogy télvíz idején hogy lehet egy szolgáltatónak olyan egésznapos üzemszünetet tervezni, ami miatt több száz háztartás több, mint 10 órára áram és fűtés nélkül marad.

    Nagyon kíváncsi lennék egy fogyasztóvédelmi szakember véleményére és egyébként is, nagyon jó kis riportot lehetne ebből csinálni.”
  • 13. Madarász 2012. december 05. 13:08
    „12. Ezek szerint az a híres, neves szórólap nem csak felénk nem érkezett meg. Az ügyfélszolgálaton váltig állították, hogy mindenki kapott értesítést. Én eddig egyetlen emberrel sem találkoztam, aki kapott volna, kivéve a szentivániakat. Ezek szerint nem volt elég és csak ott osztották.
    Persze ez a kihűlt lakásokon vajmi keveset segített volna...

    Szerintem tegyétek azt, amit én is, írjatok a fogyasztóvédelmi felügyelőségnek, talán végre odacsapnak az E-on asztalára. Egyszerűen elképesztő, ami ennél a cégnél megy.
    Már nem egyszer reklamáltam náluk, hogy nem jönnek meg időben a számlák, küldtek egy sablon választ, hogy ők vélelmezik, hogy a kinyomtatástól számított 5 napon belül meg kell kapni és a posta a hibás bla-bla-bla. Hát nem egyszer megnéztem a postai felvételi bélyegzőt, lehet, hogy a kinyomtatás dátuma mondjuk 5-e volt, de a postai felvétel bélyegzője 10-14 nappal későbbi, magyarul akkor került a postára, volt, hogy ez a dátum a fizetési határidő napja volt. Ugyanez a helyzet a leolvasási értesítőkkel is, sosem ér oda a leolvasás tervezett időpontja előtt.
    Szóval ideje lenne végre alaposan a körmükre nézni!

    Ha megnézed, a szóvivő olyan későre ígérte a választ, hogy lehet, abból már 2013 lesz. Szóval ennyire tojnak a fogyasztók fejére.
    Úgy gondolom, ebből elég volt!
    Az lenne a legjobb, ha most minél többen írnának a fogyasztóvédelemnek és végre tennének valamit.”
  • 12. palinka27 2012. december 05. 11:41
    „Hol volt meghirdetve, hogy áramkimaradás lesz?
    Nem "rinyálásként" (ahogy Csomiki) írom, hanem csak megkérdezem, hol lehet ilyen infókra szert tenni?
    Mert akkor előre felkészülünk ilyenkor, ugyanis kedden pl. nem tudtunk dolgozni az irodában, miután a számítógépeket nem (sem) tudtuk bekapcsolni.”
  • 11. Madarász 2012. december 05. 11:27
    „10. Öcsisajt, nincs klímám, a madarak a huzatra is kényesek, ha ennyit sem tudnál és nem vásárolok a Lidl-ben, de amúgy egy valamire való fagyasztó 12 órán keresztül nem enged ki még nyáron sem, ha nem nyitogatják az ajtaját.

    Télen ép eszű szolgáltató, ép eszű dolgozója ilyet nem tervez be, maradjunk ennyiben!”
  • 10. Mankapunka 2012. december 05. 11:11
    „Persze,ha meg nyáron csinálják,akkor meg nem megy a klímád,és a madárkáid belefulladnak a 100 %-os páratartalomba. Akkor meg az a baj,hogy a Lidlben vásárolt húsaid kiengednek,és dobhatod ki.”
  • 9. Madarász 2012. december 05. 09:52
    „8. Lehet, de nyilatkozatot ígért, nem nyilatkozott, magyarul pont úgy tojt mindenkire, mint az egész bagázs...
    De sebaj, majd a fogyasztóvédelemnek nyilatkozni fognak, mégis hogy gondolják, hogy decemberben fűtés nélkül marad a rosszul időzített, meggondolatlan karbantartásuk miatt több száz háztartás. Legközelebb talán az időpontok tervezésénél nekiállnak gondolkodni...”
  • 8. Baxx 2012. december 05. 09:39
    „Madarász! Egy kis info: amikor felettessel beszélsz, tudnod kell, ugyanolyan ügyintéző, mint a többiek. Ez egy ügyfél megnyugtató próbálkozás!
    Nikolettát felesleges szidni, ő tehet a legkevésbé erről a helyzetről!!”
  • 7. Madarász 2012. december 05. 07:40
    „3. Őszről és tavaszról nem hallottál?!

    5. Meg lesz, nem fogják megúszni!

    6. A világháború le van tojva, de nagy ívben, a madaraim a legkényesebb időszakban vannak, egy hónap van az énekversenyig, ha megfáztak, az egész éves munkámat tették tönkre, azzal meg, ha a hirtelen hőmérséklet különbség miatt a tenyészmadaraim bevedlenek, a következő tenyészszezont is tönkrevágták, nem beszélve arról, hogy kihűlt lakás és a kihűlt vizet a tartályban nem két fillér visszamelegíteni.

    Itt semmilyen katasztrófahelyzetről nem volt szó, egy előre tervezett, átgondolatlan karbantartás volt, amivel ráadásul még a kivitelező meg is csúszott és erről az ügyfélszolgálat úgy nyilatkozott, hogy időjárástól független a dolog, magyarul, ha -20 fok lett volna, akkor több száz háztartásban szétfagyott volna a fűtési rendszer és emberek hűltek volna ki. Mire hazaértem tegnap, 14 fok volt a lakásban, mert reggel kiszellőztettek és nem kapcsolt be a fűtés, mire este végre volt áram már csak 12 fok volt, aztán órákig tartott, mire újra felfűtöttük a lakást 21 fokra.

    Ha megnézed, a szóvivő szépen elsunnyogta a nyilatkozatot, ez is bizonyítja, hogy vaj van a fejükön és nem kicsit!”
  • 6. Mankapunka 2012. december 05. 00:36
    „Igen,a fene nagy kényelem. Mi lesz itt,mikor majd a III. vh. kitör? Sorban akasztják majd fel magukat az emberek?”
  • 5. HarconaMarcos 2012. december 04. 23:06
    „Fogyasztóvédelem?”
  • 4. bert102 2012. december 04. 22:41
    „Madarász, ÖTÖS!!!! Ülj előre!
    Nikolett ... üljél le, ez egyes!”
  • 3. csomiki 2012. december 04. 22:39
    „"Kérdezem én, az E-on-nál seni nincs tisztában a fűtési rendszerek üzemeltetésével?! Hogy lehet tervezett karbantartást beütemezni télvíz idejére, nulla fok körüli hőmérsékletben több, mint 10 órára lekapcsolni az áramot?"

    persze, nyáron meg 30 fokban a hűtő nem működik, akkor meg azért megy a rinyálás. mindig lesz valaki akinek semmi nem tetszik.
    na jó éjszakát”
  • 2. Madarász 2012. december 04. 20:41
    „Látom az E-on szóvivőnek nem sikerült 3 óra alatt sem kitalálni semmi hihető porhintést...”
  • 1. Madarász 2012. december 04. 18:34
    „Tévedés! A gondot nem az jelenti, hogy az áramszünetet kora délutánig "hirdették" meg! A gond az, hogy az E-on-nál nem képesek összefüggésekbe gondolkodni és senkinek nem jutott eszébe, hogy áramkimaradás esetén a fűtési rendszerek nagy része sem üzemel, lásd előző eset a távfűttéssel.

    Meg persze hazudozni sem ártana egyformán, mert ma délután 6 ügyfélszolgálatossal beszéltem és 2 felettessel, ezek közül nem volt 2, aki egyformán hazudott volna. A végén a felettes már oda lyukadt ki, hogy meghibásodás miatt nincs áram, holott előtte már a többiek bizony bemondták, hogy tervezett karbantartásról van szó. Opsz! Bukta, de akkora, mint az ólajtó...

    Az otthon lévő idősek és kismamák naivan kiszellőztettek reggel, majd elképedve vették észre, hogy nem indul el a fűtés, a nulla fok közeli kinti hőmérsékletnek köszönhetően délutánra 12-15 fokra hültek a lakások, 5 óra után, borús időben a korom sötét, sokszor járda nélküli szabadhenyi utcákon, vagy a nem éppen jó minőségű járdákon botladoztak haza az emberek a munkából, a gyerekek az iskolából, az utcák és a házak korom sötétek voltak.

    Kérdezem én, az E-on-nál seni nincs tisztában a fűtési rendszerek üzemeltetésével?! Hogy lehet tervezett karbantartást beütemezni télvíz idejére, nulla fok körüli hőmérsékletben több, mint 10 órára lekapcsolni az áramot?

    Nevezzék meg a felelőst és lássuk, hogy megkapja a "méltó jutalmát"! Lássuk végre, hogy az E-on nevű csoda valamelyik baklövéséért vállalja a felelősséget! Mert eddig sajnos mindig a fogyasztó volt a hibás, még akkor is, ha a késve befizetett számla borítékán a fizetési határidő utáni volt a postai felvétel bélyegzője (magyarul később adták fel, mint ahogy lejárt)!

    Le merem fogadni, majd jön a szóvivő és valami sablon handabandával kimagyarázza magukat, holott ma nem csak Szabadhegyen, hanem Szentivánon is volt "tervezett üzemszünet" meghirdetve 8-16 óráig. Szóval csak óvatosan a hazudozással!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Három autó ütközött a 82-es főúton Veszprémvarsány előtt

Veszprémvarsány előtt a 82-es főúton három autó ütközött kedden. Heten sérültek meg könnyebben. Tovább olvasom