Kisalföld logö

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Jubileum rekordszámú nevezéssel

A győri Veres Péter Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium április 28-án, szombaton rendezi meg a 15. Vadvirág-kupát.
A verseny kivételes lehetőséget kínál, Bábolnáról, Kőszegről, Mosonmagyaróvárról, Csornáról és Pápáról minden évben sok
fiatal érkezik, hogy induljon az ország egyetlen lótenyésztő, belovagló és lovastúra-vezető diákoknak szóló megmérettetésén. A Magyar Lovas Szövetség figyelemmel kísérte a rendezvényt, s idén hivatalos versenyrangra emelte.

– Már csak egy rossz emlék, hogy öt évvel ezelőtt a kupa, finanszírozás hiányában veszélybe került – mondja a Kisalföldnek Szabóné Gazdag Andrea igazgató és Vígh Attila lovas szakoktató, edző, a Győri Lovas Nemzetőr Díszszakasz vezetője.

– A győri városmarketing- és sportfőosztály akkor állt mellénk, a támogatói szándék pedig kitart most is, a jubileumon. A verseny újdonsága, hogy a civileket is díjazzuk. A program: délelőtt fél tízkor ünnepélyes megnyitó, míg a Vadvirág-kupa, a Bolero-emlékverseny és a kitartásos ugratás az iskola nagydíjáért tíz órától követik egymást. – Soha ennyi start nem volt, már most ötven felett járunk és a határidőig, péntek délig további tíz-húsz nevezésre számítunk a lovasszövetség honlapján – mondják a szervezők, büszkén említve, hogy az iskola alapítványának segítségével hat lóval vereses diákok is nyeregbe szállnak. A verseny nyilvános és ingyenes, a közönség a gyönyörű környezetben elterülő lovasbázison a szakképzési hozzájárulásból nemrég felújított új toronnyal és akadályparkkal is találkozhat.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kunyhóból leshetjük az oroszlánokat Győrben - fotó

Az állatok minimális zavarásával, egy maszáj kunyhóból leshetjük meg az oroszlánokat a győri… Tovább olvasom