Kisalföld logö

2018. 07. 21. szombat - Dániel, Daniella 17°C | 30°C Még több cikk.

Jóganapon a két légzés közötti teljes életről

Nemzetközi Jóganapot rendezett a Széchenyi István Egyetem az Indiai Nagykövetséggel közösen a győri campus Új Tudástér épületében. Táncműsor, Ájurvéda előadás, jógagyakorlat és henna festés egyaránt szerepelt a programban. Elhangzott, hogy a megfelelő étrend, a jó minőségű alvás és a rendszeres mozgás egyaránt elengedhetetlen egészségünk fenntartásához.

Az Indiai nagykövetség 2015 óta, amióta a Jóga Nemzetközi Napja ENSZ világnap lett, rendszeresen rendez jóganapokat. A Széchenyi István Egyetem azért is adott örömmel otthont a győri programnak, mert az egyetem nemzetköziesítése is a keleti nyitás jegyében szerveződik. Az elsődleges hallgatói toborzási célpontunk Kína, India, a dél-kelet ázsiai országok, Oroszország, illetve fontos számunkra a Stipendium Hungaricum hallgatók fogadása"

– mondta Dr. Lukács Eszter oktatási rektorhelyettes, a Nemzetközi Jóganap főszervezője.
Tóth Gabriella Garima táncművész, a Kúcsipúdí táncművészet szólistája táncegyüttesével lépett fel.
A jóganapi rendezvénysorozat táncműsorral kezdődött. Tóth Gabriella Garima táncművész, tánctanár, koreográfus, teoretikus, a dél-indiai klasszikus Kúcsipúdí táncművészet elismert és egyetlen magyar szólistája lépett fel táncegyüttesével.
 
Az indiai kultúráról és az Ájurvédáról tartott előadást Dr. Asmita Wele professzor asszony.
Ezt követően az indiai kultúráról és az Ájurvédáról tartott előadást Dr. Asmita Wele professzor asszony, a Debreceni Egyetem Orvostudományi Karának Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézetének oktatója. Elmondta, hogy az Ájurvéda, a több ezer éves indiai orvostudomány szerint csak akkor lehetünk teljesen egészségesek, ha a testünkön kívül az elménk és a lelkünk is az. Az életünk nagy utazás két légzés, a születéskori belégzés és a halál pillanatában az utolsó kilégzés között. És ha ez az út egészséges, akkor boldog is. Az egyéni egészség fenntartásához alapvetően az étrendre, az alvásra, az egyéni és társadalmi viselkedésre és a spiritualitásra kell odafigyelnünk. Az Ájurvéda alapelvei alapján ezeket egyensúlyban lehet tartani.
Dr. Cseuz Tamás megmozgatta a résztvevőket, együtt végeztek egyszerű jógagyakorlatokat.
Az Ájurvédában nagyon fontos a gyógynövények szerepe, reggel például a bazsalikom, este pedig a cardamom és a sáfrány is szerepet kap az étrendben. Fizikai mozgást, gyakorlatokat is kötelező minden nap végezni, reggel és este fél-fél órát, a nap kezdésére a jógát ajánlják. Az esti ima pedig az egész napos stressz szintjét csökkenti. Fontos ezen túl, hogy mindig, rendszeres időközönként étkezzünk, de csak akkor, ha valóban éhesek vagyunk. Ne együk tele magunkat, és lehetőleg friss ételt fogyasszunk, szezonálisan, az éppen termő zöldségekre és gyümölcsökre alapozva. A professzor asszony részletesen sorra vette, hogy melyik ételek egészségesek, miből nem szabad túl sokat fogyasztani, milyen kombinációkat kell elkerülni, miket együnk csak időszakosan. Az Ájurvéda még napszakok szerint is tanácsot ad bizonyos ételtípusok fogyasztására.
Dr. Lukács Eszter oktatási rektorhelyettes, a program főszervezője.
A programsorozat zárásaként a jógaoktató Dr. Cseuz Tamás, A jóga a mindennapi életben rendszer szegedi vezetője széken ülve is végezhető, minden generáció számára elsajátítható gyakorlatokat mutatott be a résztvevőknek. Abból a testtartásból kiindulva kínált például „menekülőutat", ahogy a számítógépünk billentyűzete vagy éppen a mobiltelefonunk előtt görnyedünk a digitális társadalom gyermekeiként.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Felsorolni is nehéz a győrladaméri férfi bűneit, aki a kórházból is megpróbált megszökni

Felsorolni is nehéz a győrladaméri férfi bűneit, aki a kórházból is megpróbált megszökni
Fogolyszökés kísérlete, autólopás és további tizenkét bűncselekmény a vád a 32 éves férfi ellen. Tovább olvasom