Kisalföld logö

2016. 12. 10. szombat - Judit -1°C | 8°C

IX. Ápolásszakmai Tudományos Nap Győrben

A Petz Aladár Megyei Oktató Kórház és a Profíció Egyesület 2013. május 10-én rendezi meg kilencedik alkalommal az Ápolásszakmai Tudományos Napot.


A helyszínt ezúttal az ETO Park Hotel (9027 Győr, Nagysándor József u. 31.) biztosítja.

A rendezvény célja, a különböző ellátási szintek tevékenységének bemutatása, tapasztalatcsere, együttgondolkodás, a szakmai ismeretek szinten tartása, bővítése, a tudományos tevékenység fejlesztése, a szakdolgozók összefogásának erősítése.

A rendezvényen résztvevők száma évről évre nő, idén közel négyszáz egészségügyi szakdolgozót várunk a megye egész területéről.

A program alapján közel húsz előadás hangzik el, különböző érdekes, szakmai témakörben.

Ezen kívül újdonságként, bemutatva a szakdolgozók művészi oldalát, a rendezvény ideje alatt a résztvevők egy kiállítást tekinthetnek meg, azokból az alkotásokból, amelyet a Petz Aladár Megyei Oktató Kórház dolgozói készítettek.

IX. Ápolásszakmai Tudományos Nap
2013. május 10.

Helyszín:
Győr ETO Park Hotel
9027 Győr, Nagysándor József u. 31.

09.00 – 09.30 Regisztráció

09.30 – 10.00 
Megnyitó, köszöntések
Ének: Bogdán Eszter

10.00 – 11.40 Előadások

Üléselnök: Németh Rita ápolási igazgató, Sopron dr. Skaliczky Zoltán, osztályvezető főorvos, Idegsebészet, PAMOK Zsenák Veronika, főnővér, Traumatológia, PAMOK

1.  Hivatásunk, mint érték
Rauh Edit mb. főigazgató helyettes, GYEMSZI-EF, 20’

2.  Konfliktushelyzetek kialakulása a PAMOK-ban az egészségügyi ellátás során
Csordás Adrienn, Ványik Tünde, Battyányi Alexandra PAMOK, 10’

3.  Elégedettség?!
Kaproncai Gabriella, dr. Hetyésy Katalin, Szél Józsefné, Ványik Tünde
PAMOK Minőségirányítási és Higiénés Osztály, 10’

4.  Betegbiztonság elméletben és gyakorlatban – Megelőzhetőek a nem várt események? Ványik Tünde, Szél Józsefné PAMOK Minőségirányítási Osztály, 10’

5.  A gyógytorna szerepe az angiológiai rehabilitációban Vagyon Anikó, dr.Nagyné Vígh Ilona, Kemendy Veronika, Horváth Renáta Lumniczer Sándor Kórház-Rendelőintézet, 10’

6.  Szondatáp helyzet a győri kórházban Oross Lajosné, Gyurkovits Krisztina  PAMOK Dietetika, 10’

7.  Automatizált vizeletvizsgálat Horváth Irén PAMOK Központi Laboratórium, 10’

Hozzászólások

11.40 – 12.10 Szünet Kiállítás megnyitó - dr. Koór Sándor

12.10 – 13.40

Előadások Üléselnök: Terenyeiné Sebők Katalin, ápolási igazgató, Eger, dr. Ónody Zsolt, osztályvezető főorvos, Immunnephrológia, PAMOK, Róka Illésné, fizioterápiás szakasszisztens, Rendelőintézet, PAMOK

8.  Tumormarkerek szakszerű használata, Sipák Zoltán PAMOK Központi Laboratórium 10’

9.  A változó munkaidő hatása szakdolgozók közérzetére
Horváthné Kovács Zsuzsanna, PAMOK Szülészet-Nőgyógyászat, 10’

10. Chron-betegség a gyermekosztályos ápolás tükrében, Kollár Lászlóné PAMOK Gyermekosztály, 10’

11. 9 Kérdések a diabétesről. Tudásszint felmérés szakdolgozók körében. Tóthné Sebestyén Tímea, dr. Niederland Tamás, dr. Gál veronika, Juhászné Tuifel Andrea PAMOK Gyermek Anyagcsere, Diabetológiai Szakambulancia Regionális Nyugat-Magyarországi Gyermek Inzulinpumpa Centrum, 10’

12.  Alkoholbetegek ápolói megítélése, Fehér Gábor PAMOK Pszichiátria, 10’

13.  Decubitus alakulása a PAMOK Neurológiai Osztályán (2010-2012), Hamucska György PAMOK Infektológiai Osztály, 10’

14.  Tena Solutions az új szemlélet. Költséghatékonysági vizsgálat a PAMOK Pszichiátriai Osztályán, Pércsyné Fábián Krisztina PAMOK Pszichiátria, 10’

Hozzászólások

13:40 – 14.00 Szünet

14.00 – 15.30 Előadások, Üléselnök: Csapó Ernőné, ápolási igazgató, Csorna, Prof. dr. Oláh Attila, osztályvezető főorvos, Sebészet, PAMOK, Jakus Edit, ápolási igazgató helyettes, PAMOK

15.  Második vonalbeli kezelés lehetősége Sclerosis Multiplexben, Huszár Erika PAMOK Neurológia 10’

16.  Fehér köpeny kontra túrabakancs, Varga Edit, Domjánné Bartalos Krisztina, PAMOK Pszichiátria, 10’

17.  Maradj fiatal! – Gerincünk az egészségünk oszlopa, Rigó Attiláné PAMOK Égésplasztikai Osztály, 10’

18. 9 Nyílt és laparoszkópos műtétek összehasonlítása, Kamper Ildikó PAMOK Urológiai Osztály 10'

19.  Szövetbank, mint önálló szervezeti egység tevékenységének bemutatása, Zala Magdolna, Szabó Ivett PAMOK Szövetbank, 10’

20.  Clostridium difficile az alattomos gyilkos, Fekete Lászlóné, Hamucska György, Takács Imre Zsoltné, Makk Izabella, Wappelné B. Ildikó, PAMOK Infektológiai Osztály, 10’

21.  Oltani vagy nem oltani? – ez itt a kérdés. Gondolatok egy járvány margójára, Schlakkerné Keszthelyi Ildikó1, Gulyás Beáta2 PAMOK, Higiénés Részleg1, Bakterológiai Laboratórium2, 10’

Hozzászólások: 15.30 – 15.45 Kvíz - ajándéksorsolás

Zárszó – Csordás Adrienn

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Figyelem: változik a forgalmi rend Győrben május 1-én

Lezárják a Nádor aluljárót, a Tihanyi Árpád útnak a Buda utca és a Mester utca közötti szakaszán… Tovább olvasom