Kisalföld logö

2017. 11. 25. szombat - Katalin 4°C | 14°C Még több cikk.

Így fogadták Győrben a BL-győztes Audi-ETO-t - fotók

Amint megérkeztek Győrbe a BL-győztes Audi-ETO lányai, hatalmas üdvrivalgásban törtek ki a rajongók.
A több ezres tömeg egyszerre skandálta a ˝Hajrá ETO˝, illetve a ˝Szép volt lányok!˝-at.

Bár nem volt jó idő, sokan várták a címvédő csapatot a városháza előtt. Borkai Zsolt polgármester is köszöntötte a játékosokat, elmondta: „ismét jó érzés volt győrinek, jó volt magyarnak lenni". Hozzátette, hogy a siker kulcsa ismét az volt, hogy igazi csapat voltak, s reményét fejezte ki, hogy a jövőben is hasonlóan eredményes lesz a csapat.

Kelecsényi Ernő, a klub elnöke azt emelte ki, hogy idén veretlenül nyerték meg a BL-t, mindössze két döntetlent engedtek az ellenfeleknek, éppen a döntőben legyőzött Buducnost ellen a középdöntőben.

Ambros Martín vezetőedző magyar mondatban foglalta össze érzéseit, melynek lényege az volt, hogy tavaly minden jó volt, ez még annál is jobb...

Így fogadták Győrben a BL-győztes Audi-ETO-t (II.)

Raphäl Tervel: – Ennél boldogabb befejezést el sem tudtam volna képzelni. Nagyon örülök, hogy sikerült megvédeni a címet. Nehéz meccs volt, de úgy éreztem, végig mi irányítunk, s mikor az ellenfél közelebb jött, tudtunk újítani. Most egy kicsit ünneplünk, de a bajnoki döntő még hátravan.

Orbán Adrienn: – Ezért dolgoztunk egész évben, a legfontosabb pillanatban játszottunk a legjobban. Az egész csapat remekelt, mindenki kivette a sikerből a részét.

Korsós Dorina: – Csodálatos érzés, hogy megint nyertünk, örülök, hogy én is hozzá tudtam ehhez a magamét tenni. Nehéz lesz az érettségire hétfőn felkelni, de az is nagyon fontos számomra, így ott is a lehető legjobban szeretnék teljesíteni.

Katarina Bulatovic: – Számomra volt egy kis különlegessége a meccsnek, de ezzel nem foglalkoztam. A legfontosabb volt, hogy nyerjünk, aminek nagyon örülök.


Így fogadták Győrben a BL-győztes Audi-ETO-t. Fotók: Erdélyi Ákos

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Őz szaladt Ménfőcsanakon - képgaléria

Vasárnap Ménfőcsanakon tanácstalan őzet fényképeztem le az Ormos utcában - kezdte Tudósítónk. Tovább olvasom