Kisalföld logö

2017. 09. 20. szerda - Friderika 12°C | 13°C Még több cikk.

Így áll az Audi-beruházás Győrben: nézze meg videón a fejlesztéseket

Tekintsék meg, hol gördül majd le jövőre körülbelül 125 ezer Audi a győri gyártósorokról. Képgalériával.
Az Audi megaberuházását 2010 októberében jelentették be, 2011 júliusában helyezték el az alapkövet, idén májusban pedig a bokrétaünnepséget is megtartották.

Az új munkatársak képzésére 9 millió eurót költ(ött) az Audi; amikor nagyüzemben "beindul" az autógyártás 2013-ban, több mint 10 ezer dolgozója lesz az Audi Hungariának.

A beruházásról - amely egyébként lassan, de biztosan célegyenesbe érkezik - néhány adat: harmincnégy focipályányi területen épültek-épülnek az új csarnokok.


Videó: Cseh Róbert.



A karosszériaüzemben 620 robot segítségével folyik majd a termelés, míg a présüzem legnagyobb gépének súlya meghaladja az ötezer tonnát.

2013-tól az Audi kibővített győri gyárterülete 3,9 millió négyzetméter lesz, ebből 650 ezer négyzetméter beépítetté válik.

Naponta 500 gépjármű gyártását tervezik az új csarnokokban, vagyis évente 125 ezer Audi gördül le a kisalföldi gyártósorokról.


Fotók: Cseh Róbert.

Olvasóink írták

  • 17. load 2012. augusztus 24. 09:59
    „A fideszes vezetésű győri önkormányzat ügyvédje, rajta keresztül pedig egy hozzá több szálon kapcsolódó offshore-hátterű cég szerezte meg annak az ingatlannak a nagy részét, ahol várhatóan az Audi logisztikai központja épül majd - derítette ki a hvg.hu.
    A cikk itt:
    http://hvg.hu/itthon/20120823_Fideszkozeli_ugyved_csapott_le_az_Audifol?FullComment=true#comments”
  • 16. knifemaster 2012. augusztus 09. 06:10
    „Mellesleg:
    A második világháborúban felrobbantották Budapest összes hídját, 1945. január 18-án, utolsóként került sor az Erzsébet hídra és a Lánchídra.”
  • 15. knifemaster 2012. augusztus 09. 06:08
    „14. agoston1754@freemail.hu 2012.08.08. 19:48
    Legalább lennél következetes..

    Most épít vagy tervez?”
  • 14. agoston1754@freemail.hu 2012. augusztus 08. 19:48
    „"12. knifemaster 2012.08.08. 15:46
    Érdekes a lánchíd meg még áll...."

    Érdekes megjegyzés...
    Lehet, hogy azt nem magyarok tervezték???”
  • 13. neovo 2012. augusztus 08. 17:45
    „KissG22:

    Miért nem szereztél valamilyen műszaki végzettséget, ha az Audiban szeretnél dolgozni? A gépészmérnököt sem veszik fel egy könyvelőirodába.”
  • 12. knifemaster 2012. augusztus 08. 15:46
    „11. agoston1754@freemail.hu 2012.08.08. 14:35
    Érdekes a lánchíd meg még áll....”
  • 11. agoston1754@freemail.hu 2012. augusztus 08. 14:35
    „4. Alina01 2012.08.07. 12:20
    40-50 évig csak magyarok építettek!
    Meg is látszik...
    Lásd: régi termál...”
  • 10. tatiana 2012. augusztus 08. 07:32
    „9. Sajnos igazad van, és ez nem csak az Audira érvényes ,mert az ujságban megjelent hirdetések 99% - a ilyen . Te még nem is olvashattad de már meg van az ember az állásra...Akkor meg mi a f....ért hirdetik????”
  • 9. KissG22 2012. augusztus 08. 05:45
    „Az Audi egy hiú ábránd mint amikor a reklámban fut a kutya a kocsi után de soha nem éri utol de ha mégis akkor se tudja vezetni...
    Ezzel hülyítik Amerikában a népet hogy fel tudsz emelkedni a középosztály szintjére vagy még feljebb is... na nekünk ugyanez az Audi megélhetést biztosít blablabla annak akinek van ismeretsége...
    német felsőfokúval meg Nemzetközi Gazdálkodás alapszakkal arra se méltattak hogy visszaírjanak hogy bocsi beteltek a gyakorlati helyek....(az ismerősökkel)”
  • 8. wannacoke 2012. augusztus 08. 00:28
    „örülnék ha ott dolgozhatnék- lelkes pályakezdő-”
  • 7. Mate78 2012. augusztus 07. 20:31
    „"míg a présüzem legnagyobb gépének súlya meghaladja az ötezer tonnát."

    Égnek áll a hajam.Nem a súlya annyi,hanem ötezer tonnával tud nyomni.
    Különben is kedves cikkíró, a tonna a tömeg mértékegysége, nem a súlyé.”
  • 6. jagelló 2012. augusztus 07. 19:14
    „Miért is nem örülünk annak, hogy míg itt helyben ahol élünk munkahelyek teremnek és így növekszik az életszínvonal...??? Fogadjátok el és becsüljétek azt, hogy itt igenis aki akar, az tud dolgozni !!!”
  • 5. éva67 2012. augusztus 07. 17:04
    „négyeske!
    csak, és mert mi ilyen seggnyalók vagyunk, akik mindenki előtt hasra esünk, és fátvághatnak rajtunk.”
  • 4. Alina01 2012. augusztus 07. 12:20
    „Kár, hogy az építkezésen román és egyéb keleti vendégmunkások végzik a koszos munkát, az elitebb munka jó részét pedig osztrák és német mérnökök.

    Ismerősöm is egy mérnököket foglalkoztató magyar cégnél dolgozik és épp most golyózta ki őket egy osztrák cég :-(

    Ezt nem szabadna megengedni, ha itt csinálják kötelezném őket, hogy magyar munkaerőt alkalmazzanak, ha van jelentkező. Külföldön is csak azt a munkát kapja meg a magyar, ami az ottaniaknak nem füllik, itt miért nem lehet ez így?”
  • 3. goldboy 2012. augusztus 07. 11:47
    „Milyen szerencse, hogy szeretett vezérünk ezt is elhozta nekünk! Csak tudnám mi köze hozzá.....”
  • 2. zsi-ci 2012. augusztus 07. 09:10
    „Én nap mint,nap látom belülről:)”
  • 1. 1OOOmester 2012. augusztus 07. 07:23
    „"Így áll az Audi-beruházás Győrben: nézze meg videón a fejlesztéseket" ... a kerítésen kívülről!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kistérségi Nyári Fesztivál Tápszentmiklóson sztárvendégekkel - fotók

A hőség ellenére több ezres tömeg mulatott Tápszentmiklóson, a múlt hétvégén megrendezett kétnapos… Tovább olvasom