Kisalföld logö

2017. 10. 24. kedd - Salamon 9°C | 13°C Még több cikk.

Hosszas laborelemzés miatt halt meg a gyirmóti asszony

Győr - A Petz-kórház főigazgatója hétfőn belső vizsgálatot rendelt el a múlt héten elhunyt gyirmóti asszony halálesete okán. Délutánra kiderült, a beteghordók öt perc alatt az osztályra értek, tehát nem ők késtek, hanem a laboreredmények elemzése miatt várt háromnegyed órát a beteg a folyosón.

Nem a beteghordók késtek

A megyei kórház neurológiai osztályának folyosóján elhunyt 51 éves T. Sándorné halálát követő boncolás azt igazolta, hogy az asszonyt semmiképp sem lehetett volna megmenteni, olyan súlyos szívinfarktust szenvedett el.

Ezzel együtt tény, hogy az asszony nem egy kórházi ágyon vagy vizsgálóban, hanem a folyosón, várakozás közben hunyt el.

Röviden az történt, hogy a gyirmóti asszonyt ájulásos eszméletvesztés után vitték be a kórház ügyeletére, s több mint háromnegyed órán keresztül várt a neurológiai osztály folyosóján arra, hogy megkapja vizsgálati eredményeit, s átszállítsák a kardiológiára. Férje szerint az osztályon azt mondták nekik, kevés a beteghordó, ezért kell várniuk, a háromgyerekes asszony szíve azonban hirtelen leállt, és már nem sikerült újraéleszteni. Férje végignézte a haláltusáját.

A beteghordókat nem terhelheti felelősség, de a múlt héten történt tragédia miatt a teljes rendszert megvizsgálták a kórházban. Felvételünk illusztráció, szereplőinek nincs közük az esethez. Fotóarchí
A beteghordókat nem terhelheti felelősség, de a múlt héten történt tragédia miatt a teljes rendszert megvizsgálták a kórházban. Felvételünk illusztráció, szereplőinek nincs közük az esethez. Fotóarchí


A kórház vezetése – a beteghordók munkáját is felügyelő ápolási igazgató, valamint a főigazgató – hétfőn reggel ezzel az üggyel kezdett. A főigazgató ezt követően a Kisalföld kérdésére elmondta: belső vizsgálatot rendelt el, hogy biztonsággal meg lehessen állapítani, mi történt azon a napon. A vizsgálat egy nap alatt lezajlott, délután dr. Varga Gábor már azt a tájékoztatást adta, hogy felelősség nem terhelheti a beteghordókat, ők ugyanis öt perccel azután, hogy szóltak nekik, T. Sándornéért kell menni, már az osztályon voltak.

„Kilenc óra ötvenegy perctől, amikor a beteg a kórházba érkezett, percről percre rekonstruáltuk az eseményeket. Meghallgattuk a beteghordókat is, megvizsgáltuk a teljes rendszert, így pontosan tudjuk, hogy akkor teljes számban műszakban voltak, s még azt sem lehet mondani, hogy túlterhelték volna őket hívásokkal. Mindegyiküknél volt belső kórházi telefon, így el tudták őket érni, s ők jöttek is, mint mondtam, öt perccel a hívás után" – mondta a főigazgató.

Természetesen megkérdeztük, hogy akkor miért kellett negyven percet (az öt percet levontuk a háromnegyed órából) várnia az asszonynak a folyosón, a válasz az volt, hogy amikor az EKG-n felmerült az infarktus gyanúja, szükség volt laborvizsgálatokra is – ezek eredményét várta meg s elemezte az orvos: ezzel ment el az idő, s csak ezt követően értesítették a beteghordókat.

Olvasóink írták

  • 17. Lucifer 2008. április 17. 17:58
    „Azért kiváncsi vagyok,mennyire mínuszos matriné intelligenciája...de gyanítom:NAGYON... :P

    Kedves matriné,sajnos ez itt nem a Vészhelyzet,nem a House dr.,hanem Magyarország...
    Itt a vizsgálatokra várni kell,a beteghordóra várni kell.És nem azért,mert a kórházi dolgozóknak ez így jó,hanem azért,mert nincsenek meg sem a személyi,sem a tárgyi feltételek a normális betegellátáshoz.A gyorstesztek drágák,ezeket a kórház nem tudja finanszírozni,köszönhetően az állam egészségügyhöz való hozzáállásának(nézzen csak utána,mennyi pénzt vontak ki az egészségügyből...)
    Egy hagyományos osztályon kb. 40 betegre van két nővér.Sajnos genetikai hibások:nem tudnak osztódni.Bármennyire is szeretnének:nem megy.Bármennyire is szertnének mindent maximálisan csinálni,ha a tárgyi feltételek nem adottak...
    Kb. 20 osztályra van 2-3 beteghordó egy műszakban.Ahhoz ,hogy mindent megcsináljanak,mindenhol ott legyenek,szinte logisztikai szinten kell tudniuk szervezni.Sokszor olyan feladatokat is ellátnak,amiket nem lenne kötelességük(pl.magatehetetlen beteg emelgetése,forgatása...),mindezt azért,mert maximális humanitással fordulnak a beteg felé...
    Orvosok:mennek és mennek és mennek...a jobb élet,jobb kereset,jobb munkakörülmények reményében Angliába,Németországba,Ausztriába...
    Az itthon maradottak túlterheltek,fáradtak,fásultak.
    Aki lelkesedéssel indul neki a munkájának,sorozatosan falakba ütközik:leredukált vizsgálati lehetőségek,eszközhiány,pénzhiány...

    Az egészségügy sajnos sok sebből vérzik.Mondhatni,nincs rajta egy minimális sértetlen felület sem...
    De ezeket a sebeket nem fogják a támadások beforrasztani...
    A gyógyulás mindig a fejben kezdődik...amíg a "fej" nem törődik az egészségüggyel,amíg pénzt von el ész nélkül,amíg hozzáértés nélül reformizál...addig itt pozitív változás nem lesz...
    Ami várható:a fiatalok,szakképzettek,lelkesek:elmennek.Mert ezek közt a körülmények közt nem hajlandóak dolgozni,nem engedi a lelkiismeretük...
    Maradnak azok,akik alacsony szakmai képzettségük,vagy magas koruk miatt nem tudnak váltani.Az egyik réteg olyan ,amilyen...
    A másik meg nemsokára nyugdíjba megy...
    Lehet a jövőt vizualizálni...”
  • 16. MD 2008. április 16. 15:06
    „Hát igen, pontosan Önről írtam kedves matriné...”
  • 15. matriné 2008. április 16. 09:56
    „Az MD úgy hülye, ahogy van! Sőt ez egy idióta futballpályán hözöngők társaságának a szószólója lehet! Hogy mennyire ostoba az meg az írásából kiderül.
    Sajnos ezt nemm lehetbszó nélkül hagyni akkor amikor egyértelmű a felelőtlenség! Ez a hölgy nem az intenzív osztályon hanem ellétatlanúl a folyosón halt meg a kórházban! A felelősök pedig lapítanak!”
  • 14. MD 2008. április 15. 22:30
    „Ez már olyan, mint a magyar foci. Mindenki azt gondolja, hogy ért hozzá és az az egyedüli jó, amit gondol. Ehhez kell egy jó adag önbizalom (megvan) és a biztos döntés képessége kevéske tudás birtokában.
    Az eredmény ismert.
    Van olyan, aki betegsége esetén az okoskodókhoz fordul (rajta, e-mail cím a szerkesztőségben), vagy inkább el kellene menni az orvoshoz és bízni benne. Ismerek jónéhányat, tessék elhinni mindegyik segíteni akar. Csak nem mindig lehet...
    A főigazgatóról: gondolják, hogy az edző tehet arról, ha néha nem sikerül nyerni?
    Nem jó érzés, hogy az acsarkodók országa lettünk, középsúlyos világvégehangulattal. Tehetünk róla, tisztelet a jóérzásű kivételnek...”
  • 13. krisztina01 2008. április 15. 22:04
    „Komolyan......én most elsírtam magam. Előttem volt szegény férje, aki végignézte, hogy megy a halálba, a néni. Szomorú és kegyetlen az élet. :(”
  • 12. infarktus 2008. április 15. 20:58
    „Egyebkent a nagymeno megyei korhazban evek ota nincs troponin teszt, ami az infarktus diagnosztika alapja....
    mert draga”
  • 11. nane 2008. április 15. 19:27
    „Ha felmerült az infarktus gyanú,miért ült a folyosón ? Ha agyi történésre gyanakodtak, azt ülve várakoztatják? Nehéz lesz a kórháznak ezt megmagyarázni,habár amennyi tanácsadó körülveszi az igazgatóurat csak ellátják jótanáccsal hogy mit nyilatkozzon. Az eddigi magyarázatok elég gyengére sikerültek.”
  • 10. Annabella 2008. április 15. 19:27
    „Nem biztos, hogy mindent a reformokra kell fogni. Leginkább a kórházvezetés körül kellene kürülnézni. Már annyi az adminisztratív dolgozó az igazgató körül, hogy a kórházban nincs annyi ápolónő és beteghordó összesen. Ez a kórház, már rég nem a betegellátásról szól! Azt szokták mondani " a fejétől bűzlik a hal."”
  • 9. annangh 2008. április 15. 16:25
    „Nem a Kisalföldet kell perelni. A cikkíró lehet bármilyen művelt, ehhez biztos, hogy nem ért. A baj ott van, hogy az egyáltalán nem tisztelt Igazgató Úr sem konyít sokat a dololghoz (hjahh, nem pszichiátriai eset...). Legalább neki illene tudnia, hogy egy sürgősségi vizsgálat normaideje 3 (!) óra. Ebben az esetben a laborvizsgálatokra felhasznált idő mindössze 56 perc (!) volt! És ezt bármikor lehívhatja a rendszerből, aki erre jogosult. Verheti a mellét két féltéglával, mily gyorsan kivizsgálta az esetet; hamar munka ritkán jó. Így aztán perelni az igazgatót kéne - jó hírnév megsértése miatt - és azt az orvost - szakmai alkalmatlanság miatt -, aki röviddel a totális katasztrófa előtt készített EKG-lelet alapján képtelen volt diagnosztizálni az infarktust, inkább hagyta aszalódni a beteget a folyosón, s ölbetett kézzel várta a laboreredményeket.
    Minden együttérzésem a hozzátartozóké.”
  • 8. andy 2008. április 15. 11:06
    „Fizika szinten igazad van!Ezt tanultam én is!
    De azt is,hogy mennyire összefüggés van a szív és a lélek között...
    De amellett,hogy nem tudjuk,hogy meddig élünk,amíg élünk,az életvitelünkkel saját magunkkal szemben kötelességeink vannak.De teljességgel megértem gondolkodásod,hogy könnyebb másra ruházni felelősségünk,mint felvállalni!
    Testvérem agyvérzésekor,ráadásul piszok fiatalon is azt gondoltam,hogy ... volt cigi,ital,nem figyelt vérnyomására,s nem tudta kezelni konfliktusokat,helyzeteket hanem lelkére vette...S ezek együttes előzmények hatására hozta magát életveszélyes helyzetbe,majd kialakult mozgáskorlátozottsága,mint szövődmény által,önmagát kiszolgáltatott helyzetbe.
    Említett sportolóknál mekkora is a folyadékveszteség?Mekkora a túlterheltség?Az életvitel?Nekem nagybátyám bokszoló volt.Agrasszív,alkoholista,családját nyomorgató "emberré" vált.Nem a boksz tette tönkre,hanem az önmagával véghezvitt önpusztítása.
    Tudom,hogy furcsának tűnik számodra,és sokak számára gondolkodásom,de ez nekem nem probléma,vállalom önmagam.”
  • 7. Túrabakancs 2008. április 15. 10:43
    „Tisztelt Andy!
    Az infarktusok nagy részét a vérrög okozza, amely nem csak
    szívbetegség miatt alakul ki, hanem akár egy korábbi belső
    sérülés folytán is! A vér magalvad a testen belül, majd valamikor elidul, és elakad. Általában az szívben, de az agyi infartusok is ugyanolyan gyakoriak mint a szívben létrejöttek. A sportolók
    (főleg a focisták, bokszolók) körében azért ilyen sok a hírtelen halál! Tehát tünet nélkül is bárki meghalhat bármelyik pillanat-
    ban!!! Egyébként a nővér ill. az orvoshiány felelős lehet a tra-
    gédiáért, erről pedig a "reform" tehet! Ez pedig már a kor-
    mányzat felelősségét veti fel! Egyre több hasonló eset fog
    történni sajnos, persze magyarázat mindig lesz.”
  • 6. ken 2008. április 15. 10:10
    „Mi köze ehhez a Kisalföldnek? Itt valóban mulasztott a kórház, ezt kár szépíteni. De hogy a hibák halmazából, a felelősség megállapításából a kormányzati reformokat sem szabad kifelejteni, én arról is meg vagyok győződve. Persze minden orvosi hibát nem lehet a kormányra húzni, de ettől függetlenül most is azt mondom, hogy a korábbi támogatások mellett, a normális létszámmal a kórházak sokkal biztonságosabban tudnának működni, s az ellátás színvonalán nem úgy kell emelni, hogy mindent elveszek, elvonok, mindenkit kirúgok.”
  • 5. Olvasó 2008. április 15. 09:40
    „Nyugodjek békében.
    A Kisalföld pedig nem csodálkozhatna, ha a kórház a cím miatt bepert indítana.”
  • 4. gizikovacs 2008. április 15. 08:49
    „Akkor kérdezzenek meg egy orvost, mit kell tenni, ha az EKG alapján felmerül myocardialis infarktus gyanúja. Véna, monitor, ágynyugalom, oxigén, stb... Nem folyosói üldögélés.
    Troponin gyorsteszt is van a világon. Az 5 perc.”
  • 3. andy 2008. április 15. 08:39
    „"Hosszas laborelemzés miatt halt meg a gyirmóti asszony" ...
    Ez még mindig olaj a tűzre...
    Nem állapota miatt volt szükséges a laborelemzés?
    Elképesztő,hogy ahogy a rendszer,a politika,az egészségügyi dolgozókra irányítja a média a figyelmet,ahelyett,hogy inkább erősítené a megelőzés,és a saját felelősségünket önmagunk egészségi állapotának tükrében!Tanuljunk meg végre figyelni testi jelzéseinkre,s önmagunkra!Biztos vagyok bennt,hogy beteg,ha ezt megteszi,e helyzet nem fordul elő!Nincs olyan,hogy valaki nagyon jó egészségi állapotban,egy ennyire súlyos infarktust produkál,előtte lévő előzmények nélkül!S csak azt az embert lehet meggyógyítani,aki önmaga is gyógyulni akar:ez mindannyiunkra igaz.”
  • 2. Thaibox 2008. április 15. 04:47
    „Drága hókefélke! Ehhez semmi köze a politikának! Ez sajnos egy borzasztó szerencsétlen szituáció következménye! Tök mindegy, hogy ki van kormányon, tök mindegy hogy mennyi pénz van az egészségügyben, egyszerüen, ennyi idő mire elkészül minden vizsgálati eredmény elemzése! Semmi köze a politikának ehhez!Őszinte részvétem a családnak!”
  • 1. HOFEHERKE 2008. április 15. 01:47
    „ISTEN NUGASZTALJA BEKEBEN.OSZINTE RESZVETEM AZ EGSZ CSALADNAK! MEGKOSZONHETJUK A POLITIKAI ELITNEK AMI SZINTE MINDEN SZINTEN,MINDENHOL NEGATIV IRANYBA FOLYIK. REMELEM ISTEN MEGBUNTETI OKET A CSELEKEDETEIERT.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Győr kasszájában 755 millió maradt tavalyról

Győr - A győri városházi kasszában 755 millió forint szabadon elkölthető pénz maradt. Az összeget… Tovább olvasom