Kisalföld logö

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -4°C | 2°C

Házon belüli az új győri jegyző

Győr - Dr. Lipovits Szilárd lesz Győr új jegyzője – értesült a Kisalföld. Úgy tudjuk, s ezt Borkai Zsolt polgármester is megerősítette a keddi bizottsági ülést követően, hogy az önkormányzat vagyongazdálkodási osztályának jogászát döntő többséggel támogatták a tagok, s persze maga a polgármester is, aki a következő közgyűlésen bemutatja jelöltjét (a jegyző kinevezéséről a közgyűlés dönt).
Mint megírtuk: a 14 pályázóból mindenkit meghallgattak s mindenki kitöltötte a pszichológiai tesztet is. Végül három esélyes maradt és sokak szerint kicsit sem meglepő fordulatként belsős indulót támogatott a többség.

Olvasóink írták

  • 9. Börönd Ödön 2008. június 08. 09:53
    „Kedves Nóta Benne (4. számú) fiatalember!
    Attól tartok, hogy Te az elöző zaklatós jegyzőke embere vagy! Mindenáron azt a látszatot akarod kelteni, hogy a pénzlopást Ő akadályozta meg. Sumák és korrupt alak volt Ő, akit még elfelejtettek följelenteni is az Áder keresztffy védőszárnyai miatt!”
  • 8. Üdvözlet 2008. június 06. 10:32
    „Aki Lipovits Szilárdot a tuti mutyival hozza összefüggésbe, nem ismeri őt. Ezzel csak önmagáról állít ki bizonyítványt: Ki mint él, úgy ítél.”
  • 7. jó reggelt 2008. június 06. 08:14
    „A gyámügyről nem pályázott senki, de a közigazgatásiról ketten is!

    A neve: Lojális Lipovits Szilárd, A TUTI MUTYI! Így már jobb?”
  • 6. gutentag 2008. június 05. 17:23
    „Nota bene!
    4, Az "előadó" az középfokú végzettségű besorolás. Neki annál sokkal magasabb van. Akkor mit is írtál jól? Még a nevét sem!!!”
  • 5. Csipesz 2008. június 05. 16:25
    „1, Van vezetői gyakorlata.
    2, Nincs környezetvédelmi osztály.
    3, A gyámügyről nem pályázott senki

    Bújj vissza a takaró alá és olvasgasd tovább a mesekönyvet. K.”
  • 4. NOTA BENE!!! 2008. június 05. 14:20
    „Az új jegyző: Liopovit$ $zilárd: A TUTI LOJÁLI$$$$$$!
    ,,A pincétől a padlásig ismeri a városházát". Most majd megismeri a ,,tornyot" is, ahol a Csipkerózsikák örök álmukat alusszák, gonosz manók ármánykodnak, húsevő legyek falatoznak, vérszívó denevérek áldozatra várnak, Holle anyók szurkolnak...

    A pályázatban mintha vezetői gyakorlatot igényeltek volna... ez azért is meglepő, mert a gyámügyi, közigazgatási és környezetvédelmi osztályon is van hasonló ,,komoly ember, akinek helyén az esze és a szíve", ,,fiatal, szakmailag és emberileg is arra méltó". Miért éppen egy VAGYONgazdálkodási előadóra esett a választás :-) ?”
  • 3. Ez jó döntés 2008. június 05. 06:38
    „Ismerve az Urat, jó döntés! Remélem a Közgyűlés is így dönt!”
  • 2. zeb 2008. június 04. 13:09
    „A jelölt tősgyökeres győri, aki a fiatal kora ellenére sok évet lehúzott a Városházán, ismeri azt "a pincétől a padlásig". Komoly ember, akinek helyén az esze és a szíve! Gratulálok a döntéshez, telitalállat!”
  • 1. gutentag 2008. június 04. 09:17
    „Végre egy fiatal, szakmailag és emberileg is arra méltó jelölt! Sok erőt kívánok ahhoz, hogy ilyen is tudjon maradni!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Felmérés: Hitler lecsúszott a diákok körében

Magyarország - A középiskolások körében Mátyás király, a tanárokéban Széchenyi István a… Tovább olvasom