Gyűjtse össze az érdekes cikekket a címek mellett lévő ikonokkal! később elolvasom

Győr-Moson-Sopron - kisalfold.hu

2012. 05. 23. szerda - Dezső

Még több

Itt vagyok: Nyitólap > Győr hírei, győri hírek > Határsértők: egyre több pakisztáni próbálkozik a megyében

Határsértők: egyre több pakisztáni próbálkozik a megyében

27 embercsempészt is elfogtak, ami nagyjából megfelel az utóbbi évek átlagának.

mti - 2012.02.08. 07:14
Nyomtatom E-mailt írok a szerkesztőnek Később elolvasom
Hetedével kevesebb illegális migránst fogtak el tavaly Győr-Moson-Sopron megyében, mint egy esztendővel korábban, nem az áradat csillapodott, hanem más útvonalak is népszerűvé váltak - közölte a rendőrség határrendészeti osztályának vezetője.

Borsa Csaba őrnagy az MTI-nek nyilatkozva elmondta: az 507 elfogott migráns hetvennel kevesebb, mint a 2010-es adat, ugyanakkor a Komárom-Esztergom megyei 160-as szám több mint ötszöröse az egy évvel korábbinak. Az pedig, hogy november és december fordulóján csaknem nyolcvan embert próbáltak meg Kőszeg térségében Ausztriába juttatni, azt jelzi, hogy - ha időszakosan is, de - újraéledt egy korábban gyakorlatilag "alvó" útvonal.

Közlése szerint a migránsok között a legnépesebb, ám fogyatkozó csoport az afgán állampolgároké, tavalyelőtt 162-t, tavaly 77-et fogtak el. A koszovói migránsok száma egy év alatt 101-ről 50-re apadt. Ugyanennyi volt tavaly a magát török állampolgárnak valló próbálkozók száma, ez viszont duplája a 2010-es adatnak.

Nőtt azon pakisztániak száma, akik Győr-Moson-Sopron megyéből próbáltak Ausztriába jutni, kilencről 37-re, továbbá 18-18 palesztin és marokkói kísérelte meg illegálisan átlépni a határt; előbbiek száma 29-vel kevesebb, mint egy évvel korábban, utóbbiaké viszont megkétszereződött. Szerb állampolgárok közül 29-en akadtak fenn az ellenőrzésen tavaly - hárommal kevesebben, mint egy esztendővel korábban. Emellett 27 embercsempészt fogtak el, ami nagyjából megfelel az utóbbi évek átlagának.
Nyomtatom E-mailt írok a szerkesztőnek Később elolvasom

Hozzászólok a cikkhez


A tisztább tartalom érdekében előzetesen moderálunk. Ez rövid késést fog okozni a komment megjelenésében, amiért megértését kérjük. Az éjjel 23 és 6.30 közötti kommentek 7-ig jelennek meg.
Kérjük, olvassa el Felhasználási szabályainkat!

Hozzászólás írásához be kell jelentkezni!
Kérem, jelentkezzen be vagy regisztráljon!
Töltés, kérem várjon!
Töltés, kérem várjon!
ˆaz oldal tetejéreˆ

hirdetés

bezár
asdasd
Kérem várjon, jelentkezését rögzítjük...