Kisalföld logö

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 3°C

Ha Győrben sétál, megnézi a szobrokat?

Azért is kérdezzük, mert a megyeszékhely hazánk köztéri szobrokban egyik leggazdagabb városa.

A legrégebbi alkotás, a Széchenyi téri Mária-oszlop 1686-ban született, de szép számmal képviseltetik magukat műveikkel a kortárs képzőművészet jelesei is.

Egy művészeti szakember szerint a lakosság létszámát tekintve Hévízen látható a legtöbb szobor az országban. Nincs panaszra okuk a győrieknek sem, hiszen úton-útfélen különféle korokból származó köztéri alkotásokban gyönyörködhetnek.

A Káptalandomb alján Somogyi József Nimród című műve fogadja az érkezőket, amelyet az 1954-es árvíz emlékére rendelt a város.
A Káptalandomb alján Somogyi József Nimród című műve fogadja az érkezőket, amelyet az 1954-es árvíz emlékére rendelt a város.

Orbánné dr. Horváth Márta helytörténeti kutatótól – akivel a teljesség igénye nélkül tallóztunk a megyeszékhely szobrai között – megtudtuk, hogy a város legrégebbi szobra a Széchenyi téri Mária-oszlop, amit 1686-ban állítottak Buda töröktől való visszafoglalásának emlékére. 1764-ben készült a káptalandombi Szent Mihály arkangyal, amely a szigeti aranycsinálók pere után, bűnbánatként került az „ördögidézés" helyére. A Bécsi kapu teret vigyázza fekete gránit talapzatáról Kisfaludy Károly bronzszobra, amelyet Mátrai Lajos György alkotott 1892-ben. A Rába partján áll Szent István életnagyságú, lovas bronzalakja, amelyet Medgyessy Ferenc 1940-ben készített.

A Káptalandomb alján a Kossuth-díjas Somogyi József Nimród című műve fogadja az érkezőket, amelyet az 1954-es árvíz emlékére rendelt a város. Különösen látványos Makrisz Agamemnon Vízicsikója, amelyet eredeti helyéről, a vasúti pályaudvarról 1981-ben helyeztek át a Duna–Rába torkolatában található strandszigetre. A Bisinger sétányt díszíti Kerényi Jenő Kossuth-díjas szobrászművész a Faun és nimfák című kompozíciója, Varga Imre műve, az Ikarosz, a „legendás sárkányrepülő" pedig a Széchenyi-egyetem szomszédjában áll.

Szent Mihály arkangyalt a szigeti aranycsinálók pere után, 1764-ben bűnbánatként állíttatták az „ördögidézés
Szent Mihály arkangyalt a szigeti aranycsinálók pere után, 1764-ben bűnbánatként állíttatták az „ördögidézés" helyére. Fotók: Bertleff A.

Győrött számos Borsos Miklós-alkotás látható, így például a Tűzmadár, az Ölelkező formák, a Bartók emlékére című művek. Adyváros egyik színfoltja Vigh Tamás 1983-ban készült, Ady Endre című szoboregyüttese, a Liszt Ferenc utcában „rejtőzködik" Lantos Györgyi Nikéje, az Ifjúság hídja felé vezető sétány mentén pedig Eskulits Tamás Vénusz-szobra. Igazi kuriózum Péterfy László Két angyal című műve, amely a győri bencés gimnázium Makovecz- kápolnáját őrzi. Nagyon népszerű a Baross út közepén Paulikovics Iván 1997-es alkotása, a Nosztalgia egy letűnt életkor után, amelyet a köznyelv csak „Csónakos"-ként emleget.

Rieger Tibor szobrász, egykori győri bencés diák is számos művével letette névjegyét a folyók városában. Hajdani iskolája előtt például Czuczor és Jedlik ikeralkotása látható. A Káptalandomb éke Szervátiusz Tibor márványalkotása, a Boldogasszonykő, amely a millenniumnak állít emléket.

Orbánné dr. Horváth Márta végül megjegyezte: jó lenne, ha újraéledne az a hagyomány, miszerint egy-egy nagyberuházásra kapott összeg egy részét képzőművészeti alkotások támogatására kellett fordítani.



hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Új vezető a Megyei Értéktár Bizottság élén

Dr. Pető Pétert választották elnöknek a csütörtöki ülésen. Tovább olvasom