Kisalföld logö

2017. 08. 19. szombat - Huba 19°C | 31°C Még több cikk.

Győrt csábítaná a Pannonhalmi borvidék

Győrújbarát - Törvény kényszerítette hegyközségei egybeolvasztására a Pannonhalmi borvidéket, de ez a „muszáj" most egybevágott a borászok vágyával: együtt akarják erőssé tenni hazánk legkisebb, likpincéi, óriásszurdokai miatt is egyedi történelmi borvidékét.
Borászösszefogás: A korábbi hét hegyközség olvadt egységbe, ez gazdaságosabbá teszi a tevékenységet

Több mint egy évszázada Tényői vörös néven exportra, világkiállításra kerülve hazánk borászatának nemzetközi hírnevet szerzett a Pannonhalmi-dombságon termett kék szőlő, ami aztán szinte teljesen eltűnt erről a környékről.

Most viszont újra reneszánszát éli itt, újra sikereket hoz a vidék borászainak, akik az olyan régi, nyomokban megmaradt fajtákat, mint a Tényői vörös titkát őrző nagyburgundi és a fürmony, vizsgáltatják. Az azokhoz fűződő történetek révén szeretnének arculatot teremteni a Pannonhalmi borvidéknek.

Egyedi sajátosságaikra akarnak alapozni, például a Bakonyban végződő dombság nyúlványainak különleges klímájára, annak hangsúlyozására. Annak a hírnévnövelő erejét se használták ki eddig, hogy itt – pontosan Nyúlon – van Európa legnagyobb, víz által mosott szurdokja és az egyébként is szurdokos, vízmosásos részen megmaradtak az úgynevezett likpincék, a löszbe fúrt pincék. Azok hangulata mellett korszerű borászati eszközökkel is rendelkeznek a környék termelői, akikben most erős a szándék arra, hogy összefogjanak.

Hangyál Balázs szerint ugyan a Pannonhalmi a legkisebb, de legalább olyan jó adottságokkal rendelkezik, mint a többi történelmi borvidék, sőt... Fotó: Bertleff András
Hangyál Balázs szerint ugyan a Pannonhalmi a legkisebb, de legalább olyan jó adottságokkal rendelkezik, mint a többi történelmi borvidék, sőt... Fotó: Bertleff András


Lendületet adhat közös törekvéseiknek, hogy a borvidék korábbi hét hegyközségét egybeolvasztották, a korábbi hét társadalmi munkában „működő" hegybíró helyett egyet választottak, aki főállásban dolgozik. Ez gazdaságosabbá teszi ezt a tevékenységet, de azt is meg kell említeni, hogy a törvénymódosítás is ösztönözte a borászokat a változtatásra, ami előírta, hogy ötszáz hektárnál nagyobbnak kell lennie egy-egy hegyközségnek. A Pannonhalmi borvidék összterülete pedig alig több mint hatszáz hektár.

Az új hegyközség neve: Pannonhalmi Borvidék Hegyközsége. Hegybírója Hangyál Balázs, akinek meggyőződése: ugyan a Pannonhalmi a legkisebb hazai borvidék, de legalább olyan jó adottságokkal rendelkezik, mint a többi hazai történelmi borvidék. Sőt, szerinte jobbakkal – neki ez az elfogultság megengedhető. Azt azonban ő sem tagadja, mégis lemaradt a többihez képest hírnevének terjesztésében, a palackos borok értékesítésében.

Exportra például csak a bencés apátsági pincészet borai jutnak el jelentősebb mennyiségben, de ez a borászat húzóerőt is jelent a borvidéknek Hangyál szerint. Sikerei növelik az egész borvidék elismertségét, ahogy bármelyik borász versenyeredménye „jót tesz" a többinek is. A hegybíró szerint nem is az export az elsődleges cél, úgy véli, Győrt kellene elcsábítani. A borvidékhez közeli város lakossága nagy piacot jelent, de kevesen járnak ki a pincékbe bort kóstolni. Ehhez szeretnének kedvet adni programjaikkal.

A hegybíró tervei közt szerepel, hogy a borvidék három fehér és egy vörös fajtájának eredetvédelmi eljárását elindítja és mielőbb a környék borászainak közös internetes oldalát is létre akarja hozni. Azért, hogy közös marketingre is költhessenek, pályázatok révén szeretne pénzt szerezni. Ezt az összefogást úgy tűnik, most mindenki szeretné, a tizenhárom település több mint ötszáz termelője. Ha sikerrel járnak, akkor Hangyál Balázs szerint jóval többen megélhetnének a borvidéken szőlészetből, borászatból, mint jelenleg.

Hangyál, a hegybíró

A Pannonhalmi Borvidék Hegyközségének hegybírója Hangyál Balázs lett, aki a korábbi hét hegyközség egyikében, a nyúliban látta el eddig ezt a tisztséget. A fiatal szakember megválasztásával a borászok szándékaik frissülését jelezték. Hangyál Balázs kertészmérnökként diplomázott, szőlész-borász szakmérnöki végzettséggel rendelkezik. Szőlőt két hektáron termel Nyúlon, abból bort készít. Saját szürkebarátja a kedvence, ami a borvidéken különlegességnek számít. Az olaszrizlinget pedig októbertől decemberig folyamatosan szüreteli, kéthetente szedi, úgy rakja össze egy borba.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A betétdíj visszajár

Győr - Az egyik Győrben is működő nagy áruházlánc üzletében vásárolt üveges termék esetében… Tovább olvasom