Kisalföld logö

2016. 12. 10. szombat - Judit -1°C | 8°C

Győri kistérségi társulás: felmérnek, pályáznak, támogatnak

Pályázatok benyújtásáról, támogatásokról döntött kedden a győri kistérségi társulás. A belső ellenőri vizsgálat jó eredménnyel zárult. Felmérik a tagtelepülések háromoldalú információs tábláinak állapotát.

"Folyamatos javul a színvonal" - így összegezte a Unger Ferencné belső ellenőr a kistérség településeken végzett tavalyi munkájuk tapasztalatait. Tizenhárom témában összesen huszonöt vizsgálatot folytattak az önkormányzatok intézményeinél, hivatalainál.

A társulási ülés Nagyszentjánost érintő napirendi pontjánál Friderics Cecília polgármester elmondta: sikerült elindítaniuk a településen a Fürge Róka Családi Napközit, ám egy jogszabálymódosulás miatt egyelőre kevesebb állami normatívát hívhatnak le.

Emiatt kénytelenek voltak a térítési díjat napi 550 forintban meghatározni: ezt a társulás is elfogadta.

A területfejlesztési bizottság a rendelkezésére álló keretéből (a Bolgányi-híd felújítása mellett) egymillió forintot fordítana a társulás tagtelepülésein lévő információs táblák felújítására.

Erről a kérdésről azonban Borkai Zsolt elnök javaslatára nem szavaztak, a döntés előbb felmérést végeznek a táblák állapotáról.

A társulás hat pályázaton való részvételről is határozott, melyből négyre a két mikortérségi gyermekjóléti és családsegítő szolgáltatást ellátó intézményük nyújt majd be támogatási kérelmet.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hiányzik a busz, pedig csordultig tele volt

Olvasónk nem érti, miért nem lehet újra indítani a reggel 7 óra 30 perckor induló autóbuszjáratot… Tovább olvasom