Kisalföld logö

2018. 01. 21. vasárnap - Ágnes -1°C | 3°C Még több cikk.

Győri Filharmonikus Zenekar: közös koncert Kocsis Zoltánnal

Kereken száz koncertet adott a most véget érő hangversenyszezonban a Győri Filharmonikus Zenekar, és a fellépések száma nem lesz kevesebb a következő évadban sem, amikor világhírű vendégkarmesterekkel és szólistákkal koncertezik az együttes.

A zenekarnak a következő napokban lesz még néhány fellépése: szerdán a Liszt-évhez kapcsolódóan a Győri Balettel közös előadásban visszük színre a Magyar Rapszódia című produkciót Liszt Ferenc Magyar rapszódiák című művére a Győri Nemzeti Színházban. A zenekart Berkes Kálmán Liszt-díjas karnagy vezényli - mondta Fűke Géza igazgató a keddi évadzáró társulati ülésen.

Liszt Koronázási miséjét a bazilikában szólaltatják meg a győri filharmonikusok június 27-én Medveczky Ádám vezényletével. Az együttes utolsó hangversenyének ebben az évadban a győri Xántus János Múzeum belső udvara ad helyet július 3-án.




A most záruló évadban lezajlott külföldi vendégjátékok közül az igazgató kiemelte a klagenfurti Mahler fesztivált. A zeneszerző halálának 100. évfordulója tiszteletére tartott koncerten a győri zenekar három Mahler szimfóniát játszott nagy sikerrel.

A szeptemberben induló új hangversenyszezonban világhírű vendégkarmesterekkel és szólistákkal, köztük Kobajasi Kenicsiróval, Kocsis Zoltánnal, Jandó Jenővel és Lukács Gyöngyivel koncertezik az együttes.

Kobajasi Kenicsiro Verdi Requiemjét vezényli október 29-én, Jandó Jenő zongoraestjét decemberben tartják, műsorán Liszt-művek szerepelnek.

A győri filharmonikusok februári Mozart-koncertjén pedig Gilbert Varga, a zenekar egyik bérletsorozatának nevét adó Varga Tibor fia dirigál. Kocsis Zoltán, a Nemzeti Filharmonikusok vezetője 2012. február 10-én vezényli az együttest: ezúttal Beethoven VI. szimfóniája és két Strauss-mű hangzik fel.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az Arrabona Városvédő Egyesület nyílt levele Orbán Viktornak

A Egyesület aggódik a pénteki közgyűlés elé kerülő Stratégiai Bizottság által benyújtott és… Tovább olvasom