Kisalföld logö

2017. 08. 24. csütörtök - Bertalan 12°C | 27°C Még több cikk.

Győri benzinkutat késsel akartak kirabolni - kattant a bilincs a csuklójukon - fotók

A két gyanúsított késsel fenyegette a győri benzinkút pénztárosát, pénzt követelt a biztonsági őrtől és dohányboltba tört be.

A Győri Rendőrkapitányság 2013. október 21-én elfogta azt a két győri férfit, akik megalapozottan gyanúsíthatók, hogy október 13-án éjfél körül az egyik győri benzinkút shopjában a pénztárost késsel megfenyegették és a bevétel átadására kényszerítették.

A nyomozás eddigi adatai szerint a két 29 éves férfi más erőszakos, garázda bűncselekmény és lopás elkövetésével is megalapozottan gyanúsítható.

Az elmúlt napokban egy sporttelep biztonsági őrétől követeltek pénzt, de a sértett határozott fellépésével támadóit menekülésre késztette. Egy utcán haladó férfit bottal ütlegeltek és erőszakkal elvették a hátizsákját.

A gyanúsítottak három alkalommal törtek be egy győri dohányboltba, ahonnan cigarettát tulajdonítottak el. A házkutatás során a rablás elkövetésekor viselt ruházatot, a betöréshez használt eszközöket és cigarettát foglaltak le a nyomozók.


 
Fotók: Rendőrség
Fotók: Rendőrség




A Győri Rendőrkapitányság B. Péter győrszemerei és Z. Krisztián győri lakosokat rablás bűntett, rablás bűntett kísérlete és folytatólagos elkövetett betöréses lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vette és előterjesztést tett előzetes letartóztatásukra.

Olvasóink írták

  • 16. pamutzokni 2013. október 24. 17:41
    „Az "én" idézőjelben van, azaz nem az enyém, ÉN csak egyedül odajárok”
  • 15. WeiseÖdenburg 2013. október 24. 13:53
    „14. pamutzokni 2013.10.24. 13:20
    A cigihez tűzet is adtok? Komolyra fordítva német országban az éjszaka is működő kutakon sincs közvetlen kontaktus
    a vásárló és a kútkezelő között.Nagy a tapasztalatuk és ellenintézkedtek.”
  • 14. pamutzokni 2013. október 24. 13:20
    „Az "én" trafikomban plexit szereltek fel, egy lyukon kapod meg a cigit meg adod be a pénzt.
    Mondjuk hogy mennyire erős (még) nem teszteltem ;-)”
  • 13. Szticus 2013. október 24. 05:12
    „Egy nagyon fontos dolog kimaradt a cikkből, pedig jó lenne ha ezt minél gyakrabban elmondanánk...a benzinkutakon szigorú pénzkezelési szabályok vannak/kasszalimit, a shopban dolgozó személyzetnél a nap minden időszakában csak minimális készpénz van/, ezeknek köszönhető, hogy a rablók akciójuk során a benzinkútról mindössze ~20.000.-ot vittek el!!! És még itt tenném hozzá azt is, hogy ha egy-egy trafikban egy kicsit jobban képzett eladó dolgozik, akkor ott sem lesz elérhető nagyobb összeg!!!! Kérdés, így ezek tudatában: MEGÉRI??????????”
  • 12. Jandex 2013. október 24. 04:03
    „10. Túrabakancs 2013.10.23. 22:16
    "Hála a balliberális oldal erkölcsi, és gazdasági ország lepusztításának."
    No, ennek fussál neki még néhányszor! / bár, a he jes, írá sodd al, van a kissseb bajjjj!/ :)))”
  • 11. load 2013. október 24. 02:09
    „10. Túrabakancs
    "Hála a balliberális oldal erkölcsi, és gazdasági ország lepusztításának."
    Jo lenne, ha legalabb a trafikos ugyek kapcsan nem keverned ide az erkolcsot!
    Ha nem erted, hogy miert mondom, ne valaszolj!”
  • 10. Túrabakancs 2013. október 23. 22:16
    „ATX!
    "trafikország" azaz a trafikrablások országa (is) lettünk..."

    "Hála a balliberális oldal erkölcsi, és gazdasági ország lepusztításának.”
  • 9. robotzsaru 2013. október 23. 20:56
    „én meg azt nem értem hogy a bánatba lehet még valahova betörni a mai világba??riasztót nem raknak fel cigisboltra??be<moderálva>ok.............”
  • 8. alekínyó 2013. október 23. 19:24
    „Gyorsított eljárásban 15 év börtön. Nem kell a bíróságokat terhelni...”
  • 7. titokban 2013. október 23. 17:59
    „Már megint nincs név vagy fotó. <moderálva>
    Mikor lesz már kemény munka a börtönökben herevere helyett kedves jogvédő barátaim?
    Nem érzitek még mindig hogy a bűnözést meg kell fékezni????? HATÉKONYAN!!!
    Mert ezek a légyszíves-re nem fognak ám hallgatni! Ezek a <moderálva> már csak ilyenek...”
  • 6. Mankapunka 2013. október 23. 17:40
    „Ilyen gyenge cigit szívnak csak?”
  • 5. narrator 2013. október 23. 17:40
    „"fiatalok" helyett lassan lehet őket hívni "dohányosoknak" is.
    Ők azok akik ölnek, rabolnak a cigiért.
    A kultúrember tud uralkodni az ösztönein.”
  • 4. ATX 2013. október 23. 17:20
    „"trafikország" azaz a trafikrablások országa (is) lettünk...”
  • 3. zakarias3 2013. október 23. 17:13
    „Háromcsapás!Ejnye,Ejnye,Ejnye!”
  • 2. WeiseÖdenburg 2013. október 23. 16:56
    „A "fiatalok" három komoly bűncselekményt követtek el ! Viselni kell büszkén a háromcsapás törvényt !”
  • 1. DamonHill 2013. október 23. 15:45
    „Ezek a "fiatalok"...”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Győr és a megye együtt ünnepelt - videó

A győri és a megyei önkormányzat közösen emlékezett az 1956-os forradalomra a győri Bisinger sétányi… Tovább olvasom