Kisalföld logö

2017. 06. 25. vasárnap - Vilmos 22°C | 32°C Még több cikk.

Győr több pénzt szerzett ingatlanokból és helyi adókból

Több bevétele származott a győri önkormányzatnak ingatlanértékesítésből az idei első félévben, mint tavaly és tavalyelőtt egész évben – derült ki Simon Róbert Balázs alpolgármester szerdai sajtótájékoztatóján.

Elhangzott 2010-ben 330,7 millió, 2011-ben pedig 195,3 millió forint folyt be ilyen címen a városháza kasszájába, most pedig június végéig átlépték a nettó 335 millió forintot.

A legnagyobb két falat az adyvárosi egykori autóbusz-decentrum, illetve a Baross u. 28. szám alatti épület egyben eladott három lakása és két üzlete volt, amelyek 136,6 millió, illetve 80,5 millió forint plusz áfáért keltek el.

A 7043 helyrajzi számú ingatlantól (az Eötvös park 2. – Szent István u. 4. szám alatti földterülettől) 32,7 millió forintért vált meg a város, míg egy-egy Lomb utcai és Ady utcai építési telek 16,3 millió, illetve 24,5 millió plusz áfát hozott.

Az Árpád út 24. pinceszintjének 12,3 millió forintért lett új tulajdonosa. Ezeken kívül az önkormányzat kisebb tételekből – területrészek, garázsok értékesítéséből és szolgalmi jogok alapításából – csaknem 33 millió forinthoz jutott.

Simon Róbert Balázs arról is beszámolt, hogy az első félévben 8 milliárd 492 millió forint adó folyt be, ami 105 millió forinttal több, mint 2011 azonos időszakában.

A növekmény nem egészen 1,3 százalékot tesz ki. Idegenforgalmi adóból harmadával több pénz, 39 millió forint érkezett, de a meghatározó bevételi forrást továbbra is az iparűzési adó (6 milliárd 939 millió forint) és az építményadó (958 millió) jelentette.

Előbbi összeg 98 millió forinttal több, az utóbbi hatmillióval kevesebb a 2011. első félévi adatnál. A gépjárműadó rubrikában tavaly ilyenkor 551,6 millió forint szerepelt, most pedig 555,5 millió.

A politikus a folyamatot azzal magyarázta, hogy Győr gazdasága talpra állt, egyre jobban teljesítenek a vállalkozások, bár vannak nehéz helyzetben lévő ágazatok is, mint amilyen például az építőipar.

Olvasóink írták

  • 3. urbaniastapista 2012. július 19. 21:37
    „A 7043 az nem az egykori kézilabdapálya maradéka a Bíróság mellett?
    Megnéztem, nem a maradéka, hanem az egész, Golden-ballostól.
    32 millióért?
    Megmagyarázhatná valaki.”
  • 2. tricse 2012. július 18. 11:26
    „Tisztelt Uram!

    Nem tudom,hogy a Nádor étterem mögötti részen levő közterületet is érinti-e ez a nagy bevételi forrás,de a lakosság érdekeit figyelembe se vevő közterületi tetriszezésnek,mi lakók ellene vagyunk! Füves fás területen kavicsos szervizutat engedélyezni, ablakok erkélyek alá közvetlenül csak azért mert esetleg eladtak néhány négyzetméter területet, Nos erre én nem lennék büszke!”
  • 1. Oreg35 2012. július 18. 10:57
    „" Győr gazdasága talpra állt..." Nem egy kicsit, nagyképű kijelentés? A bevételi növekmény megint a vagyon elherdálásából származik!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rendőrt kell hívni, ha hangos a próba

Mellettünk a Puskás Tivadar utcában lévő régi gyár helyiségeit különböző zenekarok bérlik. A… Tovább olvasom