Kisalföld logö

2016. 12. 10. szombat - Judit -1°C | 8°C

Előzetesben maradnak a soproni kettős gyilkosság gyanúsítottjai

A soproni kettős gyilkosság két gyanúsítottja fellebbezett az előzetes letartóztatás ellen, de ezt elutasította a Győri Bíróság.

"A Győri Törvényszék másodfokú tanácsa 2012. április 27. napján megtartott tanácsülésén helybenhagyta T. Attila I. rendű és M. Tamás III. rendű gyanúsítottak előzetes letartóztatásának elrendeléséről szóló első fokú határozatot." - tudatta közleményében dr. Máté Kinga szóvivő.

"Mint ismert, a Győri Városi Bíróság nyomozási bírája 2012. április 20. napján az ügyész indítványára - az első fokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb 2012. május 20. napjáig - elrendelte a soproni kettős gyilkosság gyanúsítottjainak előzetes letartóztatását.

A végzés ellen T. Attila I. rendű gyanúsított védője, valamint M. Tamás III. rendű gyanúsított és védője élt fellebbezéssel. Az előzetes letartóztatást elrendelő végzés V. Roland II. rendű gyanúsított vonatkozásában első fokon jogerőre emelkedett.

A gyanúsítottak fellebbezését a másodfokú bíróság nem találta alaposnak. Határozatának indokolása szerint az első fokú bíróság az előzetes letartóztatás elrendelésére vonatkozó indítvány elbírálása során az előírt eljárási rend betartásával hozta meg döntését, helyesen állapította meg, hogy az ügyész által leírt tényállás alapján a gyanúsítottak vonatkozásában mely bűncselekmény alapos gyanúja áll fenn.

Az előzetes letartóztatás különös indokai közül kiemelte a másodfokú bíróság a vizsgálat tárgyát képező bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlyát és a kiszabható büntetés nagyságát, amely miatt fennáll a reális veszélye annak, hogy T. Attila I. r. és a M. Tamás III. r. gyanúsított szabadlábon hagyása esetén megszökne, vagy elrejtőzne, így kivonná magát a büntetőeljárás alól.

A bűncselekmény jellege, indíttatása továbbá olyan további nyomozati cselekmények végrehajtását igényli, mely megzavarható és veszélyeztethető a gyanúsítottak által tárgyi bizonyítási eszközök elrejtésével, megsemmisítésével illetve összebeszélésükkel.

Rögzítette a másodfokú bíróság azt is, hogy T. Attila I. r. gyanúsított bűncselekmény elkövetése miatt már részesült ügyészségi megrovásban, illetve a gyanúsítottak vallomása szerint további vagyon elleni bűncselekményeket követtek el, amely miatt alaposan feltételezhető, hogy szabadlábon hagyásuk esetén újabb, szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményt követnének el.

A gyanúsítottak előzetes letartóztatását elrendelő első fokú határozat a törvényszék végzésével 2012. április 27-én jogerőre emelkedett."

Olvasóink írták

  • 13. bali00004 2012. május 08. 13:41
    „4. nightfall
    igazad van.”
  • 12. Kukac40 2012. május 04. 17:15
    „3.raptor12 Igen én is hallottam, de miért ne kaphatnák meg? Mi van a három csapással? Rablás, lopás, emberölés többször. Na meg én nem találtam sehol ilyen kitételt, hogy 20 év alatt ne lehetne tényleges életfogytot adni nekik. Személy szerint egyetlen napig se etetném, ruháznám őket. Teljesen feleslegesek erre a világra. Aki ezt meg tudja tenni, azt a legszívesebben állateledelnek használnám, de még az állatokat is félteném nehogy gyomorrontást kapjanak.”
  • 11. alekínyó 2012. május 04. 16:05
    „Vissza kell állítani a halálbüntetést!!! Az ilyen gyilkosokat nem kell sem védeni, sem életben tartani. A mi pénzünkön fognak élősködni az ítélet letöltéséig! Aki előre kitervelten gyilkol, azt ki kell végezni! Nyilvános akasztás, annak lenne visszatartó ereje! Vagy lőjék le őket a lőtéren,ott ahol ők is gyilkoltak!”
  • 10. egyhozzászóló 2012. május 04. 15:46
    „Miért kell ez a hercehurca? Úgy, mint az arab világban ki kellene őket engedni az utcára és hagyni, hogy a rokonok kiróják rájuk a büntetésüket. Ilyen esetben a szemet-szemért felfogás teljesen érthető és tisztességes lenne.”
  • 9. soproni 2012. május 04. 15:05
    „Sokszor eszembe jut a 2 ártatlan áldozat és a családtagjaik,akiknek most a legrosszabb.A gyilkosokat inkább nem jellemezném,de szívből kívánom,hogy sokáig rács mögött maradjanak és életük végéig rémálmok gyötörjék őket!”
  • 8. Tumbanu 2012. május 04. 09:50
    „jó helyen is vannak és egész biztos, hogy példaértékű büntetést fognak kapni, ebben ne kételkedjetek, hiszen ők nem C-sek”
  • 7. orion1 2012. május 04. 08:51
    „Hamar rájöttek, hogy nincs kedvük börtönben ülni. <moderálva>”
  • 6. Plakátmagány 2012. május 04. 08:30
    „Nem azért fellebbeztek, mert hittek benne, hogy kiengedik őket, hanem mert az ügyvédnek egyrészt illik produkálni valamit mindjárt az elején. Másrészt szerintem az eljárás első napjaiban, amikor a védekezés még nincs felépítve, nem jó azzal kezdeni a munkát, hogy formálisan elismeri: védence elvetemült gyilkos, akinek az előzetese ügyében nem is érdemes fellebbezni.”
  • 5. btl 2012. május 04. 06:52
    „jobb nekik, ha nem jönnek ki egy ideig, minél hosszabban, annál jobb. még jobb lett volna, ha eddigi szemétségeikért is megbüntetik őket, akkor talán nem jutnak idáig, és most nem volna két halott és gyászoló családjuk, hanem mindenki élt volna békében.”
  • 4. nightfall 2012. május 04. 06:24
    „Nem is értem hogy gondolták a gyanusitottak hogy szabadlábon védekezzenek ??? Egy jo nagy lószerszámot ! Hát elég pofátlanok lehetnek.Innen is látszik hogy fogalmuk sincs mit követtek el, fel sem fogták !
    Életfogytot nekik, aztán majd másodfokon meg kapnak 8 év börtönt !!!??? mint a Bodzás Ivánék.
    Szégyen !”
  • 3. raptor12 2012. május 03. 21:33
    „Sajnos tényleges életfogytot nem...
    Mert azt csak 20. életévét betöltött elkövető kaphat...Nem is értem...”
  • 2. Kukac40 2012. május 03. 20:32
    „Kár őket etetni is. Bezárni a földalá őket, soha ne láthassák a napot. Remélem a bíró figyelembe veszi, a többi büncselekményüket is és nem csak 10 évet ad nekik. Letöltendő életfogytot, ha már a kivégzést nem lehet visszaállítani.”
  • 1. alekínyó 2012. május 03. 19:21
    „Még szerencse,hogy nem engedik ki a gyilkosokat...!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Árkád-dugók: a szeszgyár intézkedik

A szeszgyár tehervonatai sokszor a reggeli csúcsidőben, nyolc óra előtt közlekednek, és így teljesen bedugul az Árkád-körforgalom környéke - mondja olvasónk. Tovább olvasom