Kisalföld logö

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -6°C | 3°C

Elment Samu: hűség és szolgálat

Több mint tíz éve annak, hogy Csepelen a vakvezetőkutya-iskola udvarán találkoztam Samuval.

Ez a kedves golden-labrador keverék mindenki kedvence volt a kutyaiskolában.

Szigorúan néztem, figyeltem a viselkedését. Nem kevesebbről volt szó, mint hogy ő lesz a társam. A megszokottnál lényegesebben rosszabb volt a látásom akkor és kétségeim voltak a javulást illetően. Ha azt akarom, hogy jól végezze a dolgát, a vezetést, akkor hagyatkozzam csak teljesen rá, mert azt észreveszi és csak akkor dolgozik teljes tudásával, mondta az oktató. Bevallom, izgultam is a próbautakon, mert akkor az emberi segítségben sem igazán bíztam, nem- hogy egy kutyára hagyatkozzam. Bele is izzadtam, amikor a csepeli plázán átsétáltam vele, de bizonyított akkor és ott is, és még hányszor az életben!

Napról napra egyre jobban összeszoktunk. Már csak odaszóltam neki, hogy megyünk, és ő már készen is állt az útra. Mindig szívesen jött, előfordult, hogy éjszaka kellett menni, de az sem számított neki. Ha megyünk, akkor megyünk.

A szerző és szeretett kutyája, Samu. Balesetükről annak idején lapunk is beszámolt.
A szerző és szeretett kutyája, Samu. Balesetükről annak idején lapunk is beszámolt.

Aztán történt, hogy eredményes lett a gyógyítás, a látásom a megszokott állapotra állt vissza. Az sem volt tökéletes, de akkor már nem voltam annyira ráutalva a segítségére, mint korábban, de az, hogy velem volt és mindenhová elkísért, kivételes biztonságot adott és nagyon szoros kapcsolat alakult ki közöttünk. Vidám és kedves kutya volt és nagyon sok helyen megfordult velem. Ő bizony végighallgatta az előadásokat, hangversenyeket, ahová csak jött velem, mert mindenhová magammal vittem Samut. Marika, a munkatársam teljesen vak volt és gyakran odaadtam neki: menjenek együtt, akkor nem felejt a vezetés tudományából és ez egy jó gyakorlás számára.

Úgy is lehet mondani, hogy Samu két úr szolgája volt. Gyakran adódott, hogy különböző alkalmakból vacsoravendégek voltunk Balla Icánál, a népszerű primadonnánál. Icuka villával adta neki a falatokat, de előfordult, hogy egy egész szelet húst is lecsúsztatott az asztal alá Samunak. Nagyon pihentetőek voltak az esti séták, amikor már szabadon futkározhatott a réten, mint a többi kutya, de ha fütyültem, azonnal ott volt a lábam előtt. Mindig velem volt, így akkor is, amikor három évvel ezelőtt egy autó mindkettőnket elütött a zebrán. Borzasztó volt, hogy ott kell hagyni magára, mert a mentősök nem foglalkoztak vele. Igen, ez érthető is, meg nem is, mert ha véletlenül a feleségemet nem értesítette volna valaki az esetről és nem ér oda, akkor mi lett volna egy súlyosan sérült kutyával?

Ez elgondolkodtató, még akkor is, ha tudom, hogy nem emberről van szó.

Felépültünk mindketten. Kis hibával, de ismét együtt voltunk és ekkor jött az öregség. Kora ellenére sem adta alább hűségét, szolgálatkészségét, mindig tette, amennyire csak tudta. Sokan mondták, milyen okos, intelligens, de hát ő iskolázott és így ez természetes. A feleségemmel rótták a sétákat, mert én nem tudtam az egyre többször szükségessé váló emeléseket, segítségeket biztosítani számára, mert a balesetem óta bottal járok. Rövidültek a séták, nőttek az akadályok, melyeket ő már nem igazán tudott megoldani. Most ő szorult segítségre, megértésre.

Az idő lejárt és egy napon itt hagyott minket örökre. Este kisétáltam a rétre, a kedvelt sétahelyre és az emlékére füttyentettem a kedvelt, ismert jelünket, de azt, hogy ˝ide hozzám˝, ezt már nem volt erőm kimondani.

 

Olvasóink írták

  • 7. vukkis01 2010. február 21. 12:27
    „z.györgy
    Nagyon sajnálom a kutyust!!
    Az én kutyusom is elég idős már,igyekszem mindent megadni neki,hogy boldog élete lehessen velem amig csa ő élni szeretne,”
  • 6. AranyKözépút 2010. február 21. 10:56
    „Ebben a történetben, amiben azért mégis csak Samu VOLT a főszereplő, szerintem egy elítélendő ember van : a gázoló. Remélem ő megbűnhődött.
    Minden ember megérdemelne egy kutyát, mert a mai világban szerintem igazi JUTALOM a kutya.Megismerhetik általa, hogy milyen az igazi, feltétel nélküli szeretet, a megbocsátás, a tűrés...és remélem megtanulják ezáltal a gondoskodást is.”
  • 5. z.györgy 2010. február 18. 19:09
    „Sajnálom ha akaratom ellenére a megemlékező cikkemmel valakit megbántottam egyáltalán nem volt szándékomban én csak azt irtam le ami az emlékezetemben él a baleset kapcsán. Köszönöm mindenkinek aki akkor és a gyógyulásomban segítségemre volt - eddig így gondoltam.”
  • 4. Dr.Horváth 2010. február 17. 17:22
    „Egyetértek Truderrel, Zilahi úr írásában nem tűnnek lélektelennek a mentősök, sőt. Zs104 kicsit félreértette szerintem.”
  • 3. Truder 2010. február 17. 15:34
    „Kedves Zs104!
    Számomra nem tűntek lelketlennek a cikk olvasásakor, a munkájukat végezték, a legjobb tudásuk szerint!
    Zilahi Úr!
    Nagyon szép, megható ez a történet. Nagyon sokszor láttam Önt, és Samut a városban..
    Az első hozzászólóhoz csatlakozva, tartalmas, szép élete volt..
    Jó egészséget Önnek!”
  • 2. Zs104 2010. február 17. 12:25
    „Tisztelt Zilahi Úr!
    Végtelenül sajnálom, hogy a segítőtársa eltávozott.
    Valamire azért nagyon rosszul tetszik emlékezni! Ön azt kérte a mentőautóban: "Ne velem foglalkozzanak, hanem a kutyával!" Megértheti, hogy mi elsősorban az Ön ellátását kellet hogy végezzük. Egyikünk sem állatorvos, de ha értenénk is a balesetben sérült kutyák gyógykezeléséhez, akkor is az ember az első, akit ilyenkor ellátunk. Ahhoz, hogy Ön felépült, talán nekünk is van valami közünk. Megértheti, hogy a kutyáját nem tehettük be a mentőautóba. Senki sem akarta Samut magára hagyni, az egyik rendőrt megkértük, hogy vigyázzon rá, míg megérkezik a Felesége. Az Ő értesítése sem véletlenül történt. Az Ön állapota szakmai szóval élve a "sürgető" kategóriájú volt, higgye el, hogy nem rossz szándékból cselekedtünk úgy, ahogy cselekedtünk. Talán már így nem is látszunk olyan lelketlennek, mint az Ön által írt cikkből látszik.
    Önnek további jó egészséget kívánva, tisztelettel: Az egyik mentős”
  • 1. AranyKözépút 2010. február 17. 09:35
    „Gyönyörű történet, köszönöm, hogy megírta. Sajnos már hiába mondanám, hogy vakarja meg helyettem is Samu fülét,de ami vigasz, hogy szép élete volt.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Majdnem áttolták a Jedlik hidat

A hideg és a hó ellenére gőzerővel dolgoznak a kivitelezők a győri Jedlik hídon, a halászi híd… Tovább olvasom