Kisalföld logö

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -3°C | 8°C

Csarnokavató Republic módra

Nem hivatalos adatok szerint a négyezres nézőszámot közelítette a Republic-koncert közönsége szombaton este Győrött, az egy nappal korábban – szomorkás kézilabda-eredménnyel – felavatott egyetemi csarnokban.
A szervezést, sokakat meglepő módon, a győri Rotary Club vállalta magára. A bevételt jótékony célra, a Széchenyi-egyetem zenei fakultása gyakorlási feltételeinek javítására ajánlották fel.
Nagyszámú látogató érdeklődését kívánták felkelteni, és ez sikerült, a jótékony cél teljesült.

Ez a nézőszám – a csarnok méreteinek érzékeltetésére – azt jelenti, hogy az ülőhelyek elfogytak, és az állóhelyek – a küzdő(csápoló)tér – jó fele is megtelt. A győri közönség szombaton igazán vérbeli módon vette birtokba a város új létesítményét. A szervezést, sokakat meglepő módon, a győri Rotary Club vállalta magára.
Mészáros József
A bevételt jótékony célra, a Széchenyi-egyetem zenei fakultása gyakorlási feltételeinek javítására ajánlották fel. Ennek megfelelően a közönséget Heim Gábor elnökségi tag köszöntötte. A rendezők között számos rotarys klubtag tűnt fel, sőt, több mint egy tucat cserediákot is bevontak a munkába.
Érdeklődésünkre a klub elnöke, Mészáros József első szava a köszönetnyilvánítás volt: a helyi kötődésű Republic együttes nagyon méltányos összegért vállalta a muzsikálást, a győri fesztiváliroda munkatársai sokat segítettek, s a média is a helyén volt, a rotarys rendezők pedig helytálltak az est során.

Új aréna: Az egyetem zenei fakultásának megsegítésére muzsikáltak.
– Számunkra mindenképp kérdés volt, szabad-e vállalni egy ekkora rendezvény szervezésének kockázatát – említette az elnök.
– Végül is igennel válaszoltunk, már csak azért is, mert ez teljesen egybeesik a rotarys célokkal: szolgálni a közösség érdekeit. Mindannyian más szakmában dolgozunk, de a nemes célok esetén időnként el kell fogadni az ilyen kihívásokat. Akik ott voltak, látták, érezték a sikert, akik nem jöttek el, sajnálhatják.

Dr. Király Géza főorvos, a Rotary Club tagja sem tartotta méltóságon alulinak a koncertszervezést. – Én magam külön is értékelem a Republic együttes magyar népzenei motívumokkal megtűzdelt zenéjét, ettől függetlenül a cél volt a meghatározó. Nagyszámú látogató érdeklődését kívántuk felkelteni, és ez sikerült, a jótékony cél teljesült – szögezte le a neves kézsebész.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csimbók herceg színre lép

Új bemutatóra készülnek a Vaskakas Bábszínházban Győrött. A kedves történet két, egymás értékeit… Tovább olvasom