Kisalföld logö

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 3°C

Belevaló üzemeltető kerestetik: stranddá alakítanának két abdai bányatavat - fotók, videó

Az abdai önkormányzat pályázati felhívást tett közzé, melyben strandfürdő és/vagy horgásztó üzemeltetésére keresnek vállalkozó(ka)t. Talán pont Ön vállalja a munkát?

Az abdai önkormányzat hét hektáros területen, a község lakott területétől északkeleti irányban 900 méterre kettő tavat alakíttatott ki 2009-ben.

Az egyik tó 3,6 hektár, míg a másik 1,5 hektár vízfelülettel rendelkezik. A nagyobb tó mélyebb, míg a kisebb sekélyebb, a területet szántóföldek veszik körül.

A szóban forgó tavakat egy kavicsbányászattal foglalkozó cég ásta ki, mely vállalkozás a munkáért cserébe az idei esztendő végéig megkapta a kavicsbányászat jogait. (A kisebb tóból már jelenleg sem termelnek ki kavicsot.)


Videó: Cseh Róbert.


"Meg kell teremteni a bányató melletti strandolás legális, kulturált körülményeit"

"Mind a helyieknek, mind az Abdára látogatóknak kellemes emlékei vannak a nyári fürdőzésekről a falu másik végén található bányatóban. A falubeliek közül például rengetegen tanultak meg itt úszni, többek közt jómagam is.

Éppen ezért úgy gondoljuk, hogy meg kell teremteni a bányató melletti strandolás legális, kulturált körülményeit, s ehhez keresünk jelenleg vállalkozókat" - mondta portálunknak Szabó Zsolt, Abda polgármestere.

A két tó 900 méteres körzetében haladt az ókorban a római limesvonal, mely évek óta az UNESCO-világörökségi cím várományosa.


Stranddá alakítanának két abdai bányatavat - fotók: Cseh Róbert.

A római határvonal közelsége PR-lehetőségeket tartogat

"Az egykori római határvonal közelsége véleményem szerint komoly lehetőségeket rejt.

Ha például a strand arculatát római kori emlékekre, ókori stílusú épületekre alakítanának ki, akkor a táj szépsége mellett ezzel is ide tudnánk csalogatni a fürdőzni vágyókat nyaranta" - tette hozzá Szabó Zsolt.

Más kérdés, hogy a terület jelenleg infrastruktúrával nem rendelkezik, igaz, jó állapotú kavicsolt úton közelíthető meg Abda felől.


A két bányató madártávlatból - forrás: www.abda.hu
A két bányató madártávlatból - forrás: www.abda.hu

Egyelőre közüzemi infrastruktúra nélkül a két tó 

"Az infrastruktúra kiépítésében az önkormányzat partner, szívesen segítünk például a pályázatok elkészítésében, a hivatali eljárás, a jogi procedúra lefolytatásában.

Jó lehetőségnek tartom, hogy alternatív energiaforrások megvalósítására továbbra is rendszeresen írnak ki pályázatokat, s ezek a két tó környékén is kiválóan működnének" - zárta szavait Abda polgármestere.

A pályázati felhívásról bővebb információkat találnak Abda hivatalos oldalán.


Olvasóink írták

  • 16. goldboy 2011. szeptember 10. 20:20
    „Csak fizetni kelljen a belépésért és kész. Onnantól törvényes...”
  • 15. pancser 2011. szeptember 10. 20:08
    „Az ötlet nem új, aki kíváncsi ilyesmire legközelebb Andauban a túlsó faluvégen megtekintheti, Jánossomorjától talán 6 km. De meg lehet nézni a Google Föld programmal is felülről. A kép nagyon jó felbontási, az egy igazi szabadidő központ. Sztem Győr közelsége okán itt is lehetne hasonlót eredményesen üzemeltetni”
  • 14. soci70 2011. szeptember 10. 19:10
    „Azért belegondoltatok abba,hogy ha egy 50 m-es úszómedencéhez 1 úszómester kell akkor ekkora tóhoz,menyi kiszolgáló személyzet kell.És nem beszélve arról a sok szigorú engedélyhez kötött üzemeltetési szabályokhoz.
    Ezeket az embereket ki fizetné a vállalkozó? És miből tudná finanszírozni büfé /üvegtigris/ üzemeltetéséből....bevételéből....köztudott csórok vagyunk, hűtőtáskából élünk a strandokon......:) Nem elég csak abban gondolkodni,hogy milyen jó ott fürödni.Oda kell csalogatni a pénzes embereket lásd IKRÉNYI tó..... Diszkó a fiataloknak,extrém vízi sportok, a kicsi tót kilehetne alakítani fürdőzésre a nagyot meg akármire is csak bevétel legyen...munkát kaphatnak a helyiek.....stb ....gondolom a falú nem állna semmilyen költséget.Mindent csak a vállalkozó finanszírozzon, de elegyen ott motoros jetski mag hasonlók stb.mer tiszta a víz csak hát melyik marha ember fektetne be úgy,ha nem lehet nyereséges egy vállalkozás.Látok benne sok elképzelést egy igazi vízi paradicsomot lehetne létrehozni....de nem úgy ahogy sokan gondolnák......”
  • 13. Loich 2011. szeptember 10. 19:03
    „Az a nagy baj, hogy ha legálissá válik a hely, akkor már nem lesz meg a varázsa, se az ingyenessége, s feltehetőleg a naturista lehetőségeknek is annyi lesz.
    Az is elgondolkodtató, hogy lehet annyira közömbös Győr városa, hogy magasrol tojik rá, hogy nincs normális strandja a 150ezres városnak. Se normális uszodája.
    Lehetőség, hely Győr városában pedig lenne mindenre, és pénz is.”
  • 12. öröksoproni 2011. szeptember 10. 14:00
    „Füvesíteni kell a partokat, előnevelt fákkal beültetni, hogy ne szálljon a por és legyen árnyék. Lehetne vizibiciklizni, evezni, de az üzemanyagos vizijárműveket nem gondolnám megengedni, maradjon tiszta a tó. És hogy néha trágyaszag van? Anyám, inkább égett gumiszag legyen?”
  • 11. Mabda 2011. szeptember 10. 12:27
    „Nekünk Abdaiaknak kiváló hely lesz. Illetve már az is,a nyár folyamán egyre többen felfedezték. Nem hideg! Választani lehet a kavicsos és a homokos oldal között. Akár munka után is-max15 perc-alatt ki lehet bicajozni. Nincs trágyaszag! Nincs autózúgás. Semmi szükség puccos helyre. Ikrény? Ikrénybe át kell autózni, nézni a tömeget,és jól megválogatni a strandfelszerelést, a tóparti divatbemutatóhoz. Győrieket is szívesen látjuk, de a szemetüket vigyék haza.
    Sok sikert a leendő üzemeltetőnek!

    Abdai úszni járó”
  • 10. oPTiKa 2011. szeptember 10. 10:51
    „Szerintem ha szépen megcsinálnák, lenne forgalma, mivel Györött egyszerüen nincs normális szabadstrand...”
  • 9. NemeszteleN 2011. szeptember 10. 10:31
    „Gratulálok az ötlethez,lesz forgalma, hisz a győri strand hosszútávon megfizethetetlen, be fogja vonzani a győrieket és a környéken élőket.”
  • 8. sóder4e/m3 2011. szeptember 10. 09:46
    „Szerintem a nevem mindent elmond, más hol iparűzési adót kell fizetni.

    Itt pedig:

    "A szóban forgó tavakat egy kavicsbányászattal foglalkozó cég ásta ki, mely vállalkozás a munkáért cserébe az idei esztendő végéig megkapta a kavicsbányászat jogait."”
  • 7. Yeti 2011. szeptember 10. 09:37
    „kibic-elek! brávó! :-(”
  • 6. YUPETI 2011. szeptember 10. 09:16
    „Szerintem pedig jó ötlet! Idén nyáron is fürödtem ott haverokkal a kisebbikben. Jó volt a vize, egyáltalán nem hideg. És igen is hogy sokan járnának oda is. Az ikrényi Beach sem ugyan az mint volt pár éve.... Inkább Abdára járunk átt mint ide.

    Egy ikrényi fiatal!”
  • 5. kibic-elek 2011. szeptember 10. 09:03
    „4. OldSpice 2011.09.10. 08:38
    mert akkora a nyomor, és ennyire spúr népség aztán lehet hogy a kocsmában is kapnak pofára kedvezményt utána. Ja meg mert egyenlőre a városban nem tudnak mit kezdeni magukkal. De ha ott van Ikrény akkor meg végképp esélytelen ez a puszta közepi projekt.
    Amivel itt ki lehet ugrani az legrosszabb esetben is egy tisztességes sport vagy wellness centrum. Pl teke, minigolf, tenniszpálya esetleg műfüves kispályás foci egy helyen, mellé pl egy sportmedence ha még belefér.
    Azt a szerencsétlen aranypartot meg ha borkai kollegának végre megérne rá az elhatározása csak normálisan megkotorni meg a medrét kaviccsal leszóratni kéne, hogy ne iszapfürdő legyen, a népszerűségen ez máris dobna. Ha mellé egy minimális infrastruktúra lenne, pl sávban homokkal szórt part, utána famentesített rész pl ledeszkázva mint olaszoknál sok helyen és szezonban napozóágy kölcsönözhető, aztán az is kimenne aki amúgy a vízbe a lábujját nem dugná.
    Aztán arról nem is beszélve, hogy azért a puszta látványértéke nem semmi tud lenni a barnuló formásabb hölgyseregnek.”
  • 4. OldSpice 2011. szeptember 10. 08:38
    „#3
    gondoltad volna, hogy Ikrény felfut? mégis így történt, városból járnak ki a fiatalok fürdőzni, más kérdés miért.”
  • 3. kibic-elek 2011. szeptember 10. 08:32
    „Zsoltika beleizzadt míg 5 mondatot egy szuszra kivágott. Na most az az érdekes hogy egy kavicsnyi tárgyi maradéka nem maradt itt a limesből, legfeljebb az emléke, ami Kunszigeten van az is kb egy utánfutónyi kupac kavics a mosoni duna partján.
    A bányató jellegéből adódóan hideg még nyár közepén is mint a kínkamra, a ganészag évi 6 hónapon keresztül ellepi az egész környéket, köszönhetően hogy sertésteleptől a zsírosra trágyázott szántóig van a szomszédságában minden.
    Na most fene tudja de a kőkemény 8 km-nyi távnak amennyire ez a falu van Győrtől lehet hogy egy normális bicikliútnak végre 20 év után jobban tudnának örülni a lakosok, és utána ha sikerül egyszer ebbnen az évezredben rendbe tenni a révfalui strandot akkor kicsit változatosabb közösségben itt áztatni magukat. Valahogy egy 150e fős városban többet nyújthatna egy ilyen közösségi hely, és valószínű hogy az azt látogatók se mindig ugyanaz a 100 helyi lakos lenne, valahogy ennek azért nagyobb vonzereje van, már csak szocializációs szempontból is.
    Azt meg nyilván nem gondolta a drága abdai pógármestérúúr komolyan, hogy majd a városból vagy más falvakból fog oda szivárogni a tömeg mert ennek valami turisztikai vonzereje lesz? Nem, mert ha utazol akor már megfelelő helyre mész.”
  • 2. oPTiKa 2011. szeptember 10. 08:29
    „Igen, kimondottan jó ötlet. Végre egy önkormányzat, aki valóban a lakosaira (is) gondol.”
  • 1. misskittina30 2011. szeptember 10. 07:59
    „Szerintem jó ötlet, kevés bányató van a környéken ahol legálisan lehet fürödni. Én például nem szeretek termálba járni , az Aranyparttól pedig a hideg ráz. Sokan lehetnek még így ezzel.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Öt új taggal kezdi az évadot a Győri Balett

Egy norvég és egy magyar táncművész, valamint három friss diplomás magyar táncos kezdi meg a munkát a Győri Balettnél az új évadban. Tovább olvasom