Kisalföld logö

2017. 03. 30. csütörtök - Zalán 8°C | 19°C Még több cikk.

Bajnai Gordon: Ne a politika ráncigálja a gazdaságot

Győr - Bajnai Gordon úgy látja, az a baj az országban, hogy már tizennyolc éve a politika ráncigálja a gazdaságot. Vállalkozások képviselőivel találkozva szó volt adóról, járulékokról, munkaerőről, bürokráciáról, a fejlesztést segítő támogatásokról.
Mi indíthatja be újra a fejlődést?

Pénteken Győrött, a Széchenyi-egyetemen a nyugat-dunántúli régió gazdasági vállalkozásainak képviselőivel találkozott Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter. Előadását azzal kezdte: úgy látja, hogy Magyarországon már tizennyolc éve a politika rángatja a gazdaságot. (És régebben se volt másként...) Választások előtt kicsit meglöki a fejlesztést, aztán folytatódik a ráncigálás. Mint mondta, az elmúlt két év azzal telt, hogy helyreállítsuk az egyensúlyt, amit az egymásra licitálás megbontott.

„Az a baj, hogy a politika ráncigálja a gazdaságot"
 
Mi az, ami a fejlődést újra beindíthatja? Bajnai Gordon miniszter szerint Magyarországnak 4–5 százalékos fejlődésre van szüksége, illetve ennek két százalékkal meg kellene haladnia az uniós fejlődést ahhoz, hogy a gyarapodás nálunk is érezhető legyen.

A tárcavezető szerint „azért fogyott el a szusz", mert túl sokan ülnek a szekéren és kevesen tolják. Ma lényegében minden második felnőtt dolgozik csak, kétmillió adófizető tartja el az országot. Rájuk egyre több adóteher jut, a végén aztán közülük is sokan feladják, a segélyekre rendezkednek be, ami majdnem annyi, mintha minimálbérért dolgoznának. Ugyanakkor viszont kevés a mai igényeknek megfelelő szakmunkás, a felsőfokú végzettségűek körében pedig többségben vannak azok, akik a vállalkozások számára nem használható képzettségűek. Ezen a téren tehát sok a tennivaló.

Bajnai Gordon beszélt a vállalkozásokat sújtó adó- és járulékterhekről: ezek nálunk 10 százalékkal magasabbak, mint Csehországban, és 14 százalékkal magasabbak, mint Szlovákiában... Iszonyatos bürokratikus terhek is nyomják a vállalkozókat. Csak az az összeg, amit mindenféle „papírmunkára" kell fordítani, évi 750 milliárd forintot tesz ki! A miniszter szerint elengedhetetlen az egyszerűsítés. Ugyancsak fontosnak tartja még a miniszter a működő tőke beáramlásának fenntartását – bár ezen a téren még jól állunk, az unióban az élbolyba tartozunk.

A fórumon Ormosy Gábor, a Magyar Gazdaságfejlesztési Központ Zrt. vezérigazgatója a vállalkozásfejlesztési támogatások rendszerét, új formáit ismertette részletesen. A vállalkozók is elmondták  észrevételeiket, tapasztalataikat, lényegében egyetértve a miniszter által elmondott törekvésekkel. Szó volt arról: változtatni kellene azon, hogy a pályázati támogatások intenzitását régiónként határozzák meg. Ma nagyon sok a képzettség nélküli vagy alacsony képzettségű ember, munkahelyet kellene teremteni nekik, hangzott el.

De milyen vállalkozás tud megélni képzetlen munkaerőből? (Bajnai Gordon a napokban jelent majd be e téren változást a támogatások rendszerében.) A vállalkozók egyetértenek abban, hogy nagyon csökkenteni kellene a bürokráciát, az adórendszert pedig átalakítani. Ma kétszázféle adónemmel kell számolniuk, legyen ehelyett mondjuk tíz, az összeg úgy is befolyna az államkasszába, s a szükségletek szerint oszthatnák szét...

Olvasóink írták

  • 10. raffy2 2008. május 24. 19:53
    „ez a fazon tiszta mása a főnökének.és mi lesz a libások pénzével?jobb lenne ha leszállna a szekérről és ő is tolná egy kicsit.akkor talán maradna több "szusz".”
  • 9. Rechtsradikal 2008. május 24. 18:02
    „Ha így látja,miért nem húz el a hazug,csaló bandájával együtt!”
  • 8. Tabornok 2008. május 24. 09:21
    „A jogszabályokat úgy alakították, hogy sokaknak ne legyen érdeke, hogy dolgozzon!
    Ennyit a politikusok mellébeszéléseiről. Továbbra is a politikai pártok írányítják az országot és nem az ide írók.”
  • 7. matriné 2008. május 24. 08:38
    „Putyilov menj inkább horgászni! Te a lehetetlenről álmodsz. Nem lenne MSZP és támogatói! Hogy lenne akkor "Több Párt rendszer" mert ez demokrácia annak, aki hangoztatja, nem banánköztársaság!”
  • 6. Putyilov 2008. május 24. 07:08
    „Meg kell vonni az orkoktól a segílykét,aztán lesz itt pénz.
    A parazitákat éhen kell dögleszteni és felgyorsul a fejlődés.
    Ők úgysem akarnak soha dolgozni,sőt,már gyerekkorukban le vannak rokkantosítva.”
  • 5. FREDDY/S 2008. május 23. 16:31
    „"Ugyanakkor viszont kevés a használható képzettségű, felsőfokú végzettségű szakember," a vezető beosztásokban, ezért vagyunk itt, nemde...”
  • 4. FREDDY/S 2008. május 23. 16:17
    „"A miniszter szerint fő gond az, hogy ma jóformán csak minden második ember dolgozik (fizet adót) hazánkban, 2 milliónyian tartják fenn az országot." A baj az, hogy valójában mintegy 500.000 tartják el az országot, s ők biztosítják a többi adóját is. Valódi munkahelyet kell ösztönözni, nem pedig a bürokráciát növelni, mert azzal sajnos nem jutunk előbbre, csak megnehezíti a becsületesen dolgozó emberek életét, nemde...”
  • 3. Tabornok 2008. május 23. 15:40
    „Akit Ő politikai elitnek mond, azt én a kultúráltság okán én söpredéknek mondom! A közös bűn tartja össze a politikai bandákat(pártokat)! Pl.: olajügyek, Hajdú-Bét, stb..
    Az APEH is csak a vállalkozókat ellenőrzi. Akinek kocsi van a nevén, nem nyugdíjas korú és nincs adóbevallása, azt miért nem vizsgálják?? Annyi adót lehetne beszedni, amennyit nem is gondolnak. A segélyek kifizetését pedig, közmunkához kötném.
    Félnek tőle, hogy megszűnik a színesfém feketekereskedelem?”
  • 2. Dew 2008. május 23. 14:45
    „Bajnai úr szerint
    1.) a politikai elit, aminek persze ő is vastagon a része, ráncigálja a gazdaságot.
    Kérdés: Mit tett eddig ellene?
    2.) Kevés ember tartja el az országot.
    Kérdés: Miért szélsőségesezték korábban azokat, akik erre annó felhívták a figyelmet?
    3.) Hajdú-Bét, Wallis Rt.”
  • 1. Tabornok 2008. május 23. 14:36
    „"Bajnai Gordon: Ne a politika ráncigálja a gazdaságot!"
    Bizony ezt én is tudom, hogy így lenne jó! Remélem a többi politikus is rájött erre!
    Valamiért nagyon nem akarják a politikusok, hogy az ország gyorabban fejlődjön!
    Vajon miért???”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bamako challenge Budapest-Tornalja 2008.05.31-06.01

Azért , hogy a megszállott sivatagjárók ne unatkozzanak a következő Budapest-Bamakóig , a szervezők… Tovább olvasom