Kisalföld logö

2017. 09. 24. vasárnap - Gellért, Mercédesz 10°C | 17°C Még több cikk.

Állványerdő most nincs, de ígérik, újra lesz

Győr - A Dunapart Rezidencia – mint azt hírül adtuk – ideiglenes használatbavételi engedélyt kapott, ám a szemben lévő Móricz Zsigmond rakpart házainak felújításával a kivitelező még mindig nem végzett. A Duna-parti kilátásért „cserébe" a régi ház felújításáról szólt az ígéret. A lakók bizalmatlanok, a kivitelező újólag márciusban egyeztet a folytatásról, az oldalrész felújításáról.
Ötvenegy családnak a panorámáért cserébe az építtető azt ígérte, a Móricz Zsigmond rakpart házait felújítják. Május végén felállványozták az épületegyüttest, augusztusig aztán ez csak annyiban változott, hogy a fekete fólia helyére szürke háló került. Az első ütem decemberben elkészült, ám a tömbház lakói egyre türelmetlenebbek: többen úgy vélik, kár volt belemenni a számukra bizonytalan üzletbe, hisz a teljes felújítás még mindig várat magára.

A dunai panoráma ára: A tömbház felújításának egy részével végzett a kivitelező, ám az Újkapu utcai rész rekonstrukciójára még várni kell. Fotó: H. Baranyai Edina

Forró Alexander, a cég egyik ügyvezetője megkeresésünkre úgy vélekedett, minden a határidők betartásával történik, így a felújítás első üzemével végeztek is, ám a téli időjárás valóban késlelteti a további munkát. Mínuszban, hidegben nem lehet külső vakolást végezni, ezért egyelőre fel sem állványozták a tömbház Újkapu utcai oldalrészét, ennek ügyében márciusban egyeztetnek újra az Inszollal és a lakókkal.

– Amint az időjárás engedi, folytatjuk a munkát – szögezte le az ügyvezető –, reményeink szerint a lakók is elégedettek lesznek az eredménnyel.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Győr: A parkban önkielégített - videóra vették

Győr - Amatőr videofelvétel készült arról a 17 éves fiúról, aki Győrben, A Bisinger sétány bokrai… Tovább olvasom