Kisalföld logö

2017. 06. 24. szombat - Iván 18°C | 33°C Még több cikk.

Adomány várta az első babát Bőnyben

Pezsgősdobozba gyűjtöttek pénzt a bőnyi önkormányzat dolgozói az idei év első helybéli babájának. Már készülnek a jövő évre.

Egy üres pezsgősdoboz adta az ötletet még tavaly év elején. A bőnyi önkormányzatnál pénzt gyűjtenek, s így köszöntik a falu első kisbabáját a következő évben.

A hivatalban dolgozók minden munkanapjukon 10 forintot dobtak a dobozba. A gyűjtésnek január 22-én lett vége, ekkor született meg Tóth Fanni Mária. Pár nappal korábban a tervezettnél, de egészségesen. A kis Fanni többnyire még alvással tölti a napjait, de a körülötte lévő világ már most is nagyon érdekli.

A bőnyi polgármesteri hivatal dolgozói köszöntötték 2015 első babáját a településen, egy éven keresztül gyűlt a pénz a kis Tóth Fanninak.
A bőnyi polgármesteri hivatal dolgozói köszöntötték 2015 első babáját a településen, egy éven keresztül gyűlt a pénz a kis Tóth Fanninak.


Szülei, Tóth Attila és Tóth-Szarka Mónika első gyermeküknek örülhettek, és nagyon hálásak voltak a hivatal dolgozóinak, akik egy kis ünnepség keretében adták át az összegyűjtött pénzt, Sík Sándor költő szavainak kíséretében: „Tégy minden jót, amit megtehetsz, ott, ahol vagy és úgy, ahogy teheted, akkorát, amekkorát tehetsz."

– Huszonegyezer forintot gyűjtöttünk össze. Bár nem nagy összeg, biztosak vagyunk benne, hogy jó helyre került. Már elkezdtük a következő gyűjtést. Várjuk 2016 első bőnyi babáját – mondta dr. Muraközi László, a település polgármestere.
 

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gáti Oszkár megtörte a csendet

A visszavonulás csendjét – bár sokszor kérleltük, de ellenállt – most maga a művész… Tovább olvasom