Kisalföld logö

2018. 01. 18. csütörtök - Piroska 0°C | 7°C Még több cikk.

A tárca megvizsgálja a díjasítást

A 81-es főút megyei szakaszának felújítására jó ideig nem lesz pénz, de a közlekedési tárca megvizsgálja az útdíjfizetési kötelezettség kiterjesztését.

„Mit kíván tenni a 81-es főút Győr-Moson-Sopron megyei szakasza és az itt élők érdekében?" – ezt az írásbeli kérdést tette fel nemrégiben Kóka János gazdasági és közlekedési miniszternek Medgyasszay László győri országgyűlési képviselő (KDNP). A politikus hangsúlyozta, a Győrt Székesfehérvárral összekötő főút egyre inkább életveszélyessé válik a nagy tehergépjármű-forgalom és a rossz burkolat miatt. Vannak olyan szakaszok, ahol éppen az úthibák miatt sebességkorlátozás van érvényben – ez jelenti a megoldást a felújítás helyett.

A képviselő úgy vélte, miután a 81-es főút a nemzetközi útvonal része, ezért nem tiltható ki róla a tranzitforgalom, amely azonban a díjfizetés bevezetésével csökkenthető lenne.

Medgyasszay László levelében a minisztérium anyagából is idézett: „Egy teherautó harmincezerszer nagyobb elhasználódást okoz, mint egy személygépkocsi. Minden közúton közlekedő érdeke, egyben a tárca törekvése, hogy az út elhasználódásáért legnagyobb mértékben felelős tehergépjárművek nagyobb arányban járuljanak hozzá az út fenntartását szolgáló bevételekhez. Ezt a nehéztehergépjármű-forgalom rohamos, évi 10 százaléknál is magasabb ütemű növekedése is indokolja."

Ehhez képest a 81-esen a megyehatárhoz legközelebb a Bakonysárkány–Kisbér szakasz fizetős. A Magyar Közút Kht. két évvel ezelőtti forgalomszámlálása szerint a főút Győr-Moson-Sopron megyei szakaszán nagyobb az átlagos tehergépkocsi-forgalom (Komárom-Esztergom: 1210, Győr-Moson-Sopron: 1457 jármű/nap).

A miniszter válaszában leszögezte: a 81-es nem tartozik a legterheltebb főutak közé, de a szorgalmazott felújítás, valamint az útdíjfizetési kötelezettség vizsgálata indokolt lenne. Utóbbira az április 1-jén bevezetett rendszer hatásainak értékelése után kerülhet sor. Kóka János ugyanakkor úgy vélte, hogy a Kisbértől délre díjasított két útszakasz apasztotta a Péren és Mezőörsön áthaladó forgalmat. Szerinte a helyzet néhány éven belül tovább javulhat: a Budapest és Pécs között kiépülő M6-os autópálya, valamint az M0-s körgyűrű déli szektorának jelentős kapacitásbővítése várhatóan tovább csökkenti a 81-es főútra nehezedő nyomást.

Hancz Gábor

Uniós pénz egyelőre nem lesz rá

A 81-es főút felújítására európai uniós pénzből biztosan nem jut 2007 és 2013 között. A kormány hosszú távú elképzelései szerint elkerülőszakaszok épülnek, s a főutat kétszer kétsávossá bővítik.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Most fától mentett a sors

A soproni esethez kísértetiesen hasonló történt szombaton déltájt, de ezúttal a megyeszékhelyen, s nem egy épület díszítőeleme, hanem egy kétméteres faág zuhant Győr egyik forgalmas közútjára. Bognár István és felesége, akiktől néhány méterre történt az eset, azt állítják: egy-két másodpercen múlt csak a tragédia. Tovább olvasom