Kisalföld logö

2017. 03. 25. szombat - Irén, Irisz 7°C | 12°C Még több cikk.

A péri repteret 6,6 millió euróból bővítették

Már Boeing-737-es és Airbus 320-as gép is landolhat Péren.
Átadták a Győrhöz közeli Pér repterét, amelyet mintegy 6,6 millió eurós beruházással tettek alkalmassá Boeing-737 és Airbus 320 típusú gépek indítására és fogadására.

"Északnyugat-Magyarország fejlődése a bizonyíték az újraiparosítási politika sikerére" - mondta az eseményen csütörtökön Szijjártó Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti állámtitkára, aki beszédében kitért arra, hogy a regionális reptereknek jelentős a tőkevonzó hatása.

Emlékeztetett: a 2010-es kormányalakítás idején "Magyarország a szakadék szélén állt", az akkor meghozott döntés alapján pedig arra helyezték a hangsúlyt, hogy az országot Európa termelési központjává alakítva, a válságból erősebben kerüljön ki, mint annak kitörésekor volt.
Kifejtette: a zászlóshajónak kijelölt autóipart illetően, amely mozgásba hozta az országot és egyes régiókat ugrásszerű fejlődésnek indított, az ország a kontinens egyik fellegvárává vált. Hozzátette, az Audinak fontos szerepe van abban, hogy Magyarországon 22 éve nem dolgoztak és fizettek adót annyian, mint napjainkban.

Bővítették a péri repteret - Fotó: H. Baranyai Edina


Elmondta, a kormányzat minden támogatást megad az utasforgalom növelésére, így a légikikötőt üzemeltető társasággal együtt folyamatosan egyeztetnek a Wizz Airrel, hogy a lehető leghamarabb, minél több európai célpontot lehessen elérni ebből a légikikötőből.

Borkai Zsolt, Győr polgármestere az eseményen azt emelte ki: a kormányzattal és az Audival közösen végigvitt fejlesztés után a város szeretne továbblépni, mivel fontosnak tartják a reptéri személyforgalom fejlesztését.

Thomas Faustmann, az Audi Hungaria Motor Kft. ügyvezető igazgatója arról beszélt: az elmúlt tíz évben 165 ezer, csak tavaly 30 ezer utas fordult meg a Győrhöz közeli reptéren. Elmondta: sokkal gazdaságosabban működhetnek azzal, hogy közvetlen légi járat köti össze a várost az Audi ingolstadti központjával. A munkatársak autós szállításához képest évi 120 ezer, a közvetett repüléshez viszonyítva 70 ezer munkaórányi időt takarítanak meg.

A korábbi tájékoztatás szerint a péri repülőtéren a fejlesztés részeként 1450-ről 2030 méteresre hosszabbították a harminc méter széles kifutópályát, amelynek két végén száz-százméternyi biztonsági sávot építettek. A gurulóutat tíz és félről tizenöt méteresre szélesítették, új leszállórendszert építettek, bővítették a reptér pályakarbantartó és kiszolgáló kapacitását, valamint hangárt és előteret kapott a légikikötő.

Az építési munkálatok becsült költsége 4,17 millió euró, a landolási rendszeré pedig 1,4 millió euró volt. Az előrejelzés szerint a kiszolgáló létesítmények 580 ezer euróba kerülhetnek, míg a szükséges berendezések beszerzése 500 ezer eurót igényelhet.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Késsel fenyegetőzött a férfi egy nádorvárosi kocsmában

A győri férfi vadásztőrt és egy negyven centis gumicsövet is magánál tartott. Tovább olvasom