Kisalföld logö

2017. 03. 27. hétfő - Hajnalka 0°C | 13°C Még több cikk.

A lakók türelme elfogyott

A győri Belvárosban élők a korábbinál sokkal nehezebb helyzetbe kerültek a kerékbilincs bevezetése óta
A győri Belvárosban élők a korábbinál sokkal nehezebb helyzetbe kerültek a kerékbilincs bevezetése óta: a büntetés veszélye mellett kevesebb szabad parkolóhely közül választhatnak. Az önkormányzat tervezi a rendelet módosítását, de pozitív diszkriminációt nem valószínű, hogy bevezetnek.

A belvárosiak parkolási gondjai miatt emelt szót a Kisalföldhöz eljuttatott levelében Baloghné Jánosi Júlia. A Széchenyi téren lakó asszony úgy vélekedik: ők ugyanolyan adófizetői a városnak, ugyanúgy fizetik a súlyadót és egyéb terheket, mint azok, akik megtehetik, hogy autóikat – garázs hiányában – lakásuk, házuk előtt, mellett, vagy közvetlen közelében helyezzék el. Mindennek apropója az volt, hogy autóikra több esetben kerékbilincset tettek, aminek leszereltetése darabonként 12.500 forintba került.

„Véleményünk szerint különbséget kellene tenni az itt lakók – akár önkormányzati, akár saját tulajdonú lakással rendelkezők – és az ebbe a zónába behajtó és ott várakozó gépjárművek tulajdonosai között. Hogyan lehetséges egyenlő elbírálás alá vonni azokat, akik itt élnek – nem biztos, hogy úri passzióból, csupán így hozta a sors –, és azokat, akik ügyeik intézése vagy egyéb okokból jönnek a Belvárosba s ott tilosban parkolnak?! (...) A Széchenyi tér jelenlegi állapotán, a városképen már egyáltalán nem rontana tovább, ha a tér valamelyik oldalán kijelölnének egy zónát, ahol az ott élők parkolhatnának autóikkal" – tette meg javaslatát Baloghné Jánosi Júlia.

Somogyi Tivadar belvárosi önkormányzati képviselő – akinek választókerületéhez a Széchenyi tér is tartozik – a Kisalföld kérdésére elmondta: a kerékbilincs bevezetését általában jónak tartja, mert a bevezetése óta eltelt két hónapban csökkent a szabálytalanul parkolók és a forgalmat akadályozva várakozók száma a történelmi városrészben. „A gyalogoszónában élők panaszát ugyanakkor jogosnak tartom. A büntetések hatására megnövekedett a parkolókat használók száma, emiatt sokkal nehezebb a számukra kijelölt néhány utcában helyet találniuk autójuknak, mint korábban. Az is megfontolandó, hogy a félórás behajtási engedély elegendő-e például a Széchenyi térre, hiszen ennyi idő alatt szinte semmit sem lehet csinálni. Könnyen előfordulhat, hogy mire visszaér az ott élő a lakásából, már kocsiján látja a kerékbilincset" – hangsúlyozta a képviselő. A helyi politikus hozzátette: folyamatos tárgyalásban van az érintett szervezetekkel és a városvezetéssel, és azt szeretné elérni, hogy a rendeletet még az idén módosítsa a közgyűlés a belvárosiak érdekeit szem előtt tartva.

Gergely Zoltán, a Belváros másik önkormányzati képviselője elképzelhetetlennek nevezte, hogy a Belvárosban élők pozitív diszkriminációt élvezzenek, de úgy vélekedett: valamit kezdeni kell a problémájukkal. Szerinte megoldás lehet a behajtási idő növelése, vagy akár a városrész területén valahol egy zártabb parkoló kijelölése számukra.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lüktető Városrétet terveznek

Korábban beszámoltunk arról, hogy az Engel Group, a győri polgármesteri hivatal és a Rába rt. támogatásával kiírt pályázat sikeresen zárult: a bírálóbizottság a Városrét elnevezést találta a legjobbnak a Mosoni-Duna partján, a Belváros szomszédságában a Rába-gyár volt Budai úti telepének helyén felépülő új városnegyed nevének. Az Engel Group már elkészítette az első látványterveket. Tovább olvasom