Kisalföld logö

2017. 10. 21. szombat - Orsolya 9°C | 16°C Még több cikk.

A honlap már nem elérhető

Győr - Lapunktól értesült a győri autókereskedés is, hogy adatait olyan honlapon szerepeltették, ahol nyereményként házat, autót és hajót kínáltak a vásárlóknak. A honlap először levette az autót is a kínálatból, majd eltűnt.

Tombola vagy termékakció? címmel írtunk arról tegnapi számunk címoldalán, hogy nálunk az adóhatóság szerint tiltott ház, autó és hajó tombolaszerű formában való értékesítése, mert illegális szerencsejátéknak minősül. A győrszent- iváni ház sorsolásra hirdetése után újabb győri szálát találtuk az ügynek. A nyereményként meghirdetett autó beszerzőjeként a Porsche Győrt jelölték meg, még a kapcsolattartó személy neve is szerepel a honlapon. Úgy tűnik azonban, a hirdető cég ez esetben sem avatta be az érintettet, a győri cégnél sem tudták, mire szánták az általuk forgalmazott VW Passatot. A háztulajdonoshoz hasonlóan a győri autókereskedés szintén tőlünk értesült arról, hogy ebben az akcióban szerepeltették cégük adatait.

Megkeresésünk nyomán ők is azonnal levetettek mindent, ami a cégükre utalt, sőt, a weboldal tegnap délután már egyáltalán nem volt elérhető.

A győri autókereskedő kft. lapunknak köszönhetően tudott már tegnap intézkedni, nyilatkozni azonban nem kívántak. Megtudtuk: előfordul olyan, hogy nyereményakcióhoz vesz egy-egy cég autót. Azonban az a gyakori, hogy a sokat vásárló ügyfeleik között sorsolja ki a vásárló társaság.

(A romániai székhelyű cég azóta se reagált megkeresésünkre.)

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Molnár Csaba nem kormányfőjelölt

Győr - Molnár Csaba kancelláriaminiszter nem az MSZP miniszterelnök-jelöltje, nem is lehet az, ez a… Tovább olvasom