Kisalföld logö

2017. 02. 22. szerda - Gerzson 3°C | 9°C Még több cikk.

A gyermek csodákra képes

Ádám élete januárban hajszálon múlott. Másfél évesen a kisfiú terhes édesanyjával hátul ült abban az autóban, ami egy vasúti átjáróban mozdonnyal ütközött. A gyermek azóta lépésről lépésre halad előbbre: a gyógyulás felé.

A papa büszke kisfiára
– Volt, aki azt mondta: egy fillért sem adna Ádám életben maradásáért. Bevallom, legbelül magunk is elbizonytalanodtunk, de félretettünk minden reménytelenséget. A siránkozás, a fölösleges töprengés csak nehezítette volna helyzetünket, ehelyett csak azzal törődtünk, hogy mindent megtegyünk a kisfiú felépüléséért – vélekedik az édesapa, Remete László, aki kapuvári találkozásunkkor idézte fel a hónapokkal ezelőtt történteket.
– Kirándulni indultunk. Szerencsétlenül jött ki, elnéztem a lámpát, és pillanatokon belül jött a vonat. Éppen a gyerekülés felőli oldalon kapott el bennünket... Nagyon megijedtem, mikor megláttam a fiamat. Szörnyű érzés volt: a kis agyvelejét a kezemben tartottam, úgy vettem ki a kocsiból. Néhány másodperc után nyugodtam meg kicsit, mikor láttam, hogy lélegzik, tehát él. Először a kapuvári kórházba vitte a mentő, ott bekötözték, életben tartották és egyből Győrbe szállították, majd többórás életmentő műtét következett. Biztatni nem tudtak bennünket, ezért inkább nem mondtak semmit az orvosok. Napokig lélegeztetőkészüléken tartották, katéteren keresztül táplálták a kicsit. Hála Isten, kómába nem esett. Életjelként csak néhány nyöszörgést hallottunk tőle. Három-négy kétségekkel teli hét után mondták először: nem tudni, hogy a kioperált, tojás nagyságú agyrész milyen mértékű károsodást okoz, de Ádám életben marad. Ez a mondat mindennél többet ért nekünk, ez erősítette meg bennünk a legfontosabbat: a reményt.
Ahogy teltek a napok, a hetek, az apró ember szervezete, ha lassan, lépésről lépésre is, de „építkezni" kezdett: levették a készülékről, egy „tubus" segítségével maga vette a levegőt. Idővel a gyomorszondát is eltávolították, fecskendővel és később cumisüvegből ihatott.

Újra kellett tanulni mindent
Április közepén Ádám a győri gyermekintenzívről a miskolci rehabilitációs intézetbe került.
– Győrben a szeretettel vezérelt hozzáállás eredményeként addig jutottunk, hogy már meg tudott ülni egy kocsiban, a bal kezét, bár nem tudatosan, de mozgatta – emlékezett az édesapa. – Már kiskanállal etettük, és ahogy egy csecsemőnél, mindent elölről kellett kezdeni. Miskolcon gyógytornával, speciális masszázzsal, fizikoterápiával,
gyógypedagógussal indult a rehabilitáció. Naponta négy-öt ilyen foglalkozáson vettünk részt, hála Istennek nem eredménytelenül. Most ott tartunk, hogy hazaengedték Ádámot, itthon gyakorolunk, tanulunk. A felépülés reményét az is növelte bennünk, hogy megismerte régi játékait, „használja" azokat a pózokat, mozgásokat, amelyeket korábban, a baleset előtt már tudott.

Ádám édesanyjával
– Bevallom, az első két hét lelkileg nagyon nehéz volt, mindannyiunkat megviselt. A bizonytalansággal nem tud mit kezdeni az ember. Az erősítette a halvány bizodalmat, hogy majd minden nap egy-egy hajszálnyival többet produkált. Azt megmondták az orvosok, hogy százszázalékos gyermek nem lesz, de hogy él és fejlődik, a történtek után nekünk ez az öröm... Soha sem szabad feladni, minden apróság erőt ad, reményt jelent. A feleségemmel egymást biztattuk: amikor egyikünk mélypontra került, akkor a másik állt helyt. Együtt küzdöttünk, vigasztaltuk egymást.

A helytállásra, a lelki, de a fizikai erőre is nagy szükség volt, hiszen március közepén megszületett Gergő, a másik gyerek. Erről a fiatal édesanya, Adél mesélt.
– Amikor az ütközés után kiszálltunk az összetört kocsiból, Ádám állapota mellett azért aggódtam, hogy a szívem alatt hordott kicsinek ne történjen baja. Féltem, hogy esetleg koraszülött lesz, de szerencsére időre és egészségesen született. Még Gergővel a pocakomban mindennap jártam a győri kórházba, ott voltam Ádám mellett, meséltem neki, mert az
orvosok arra biztattak: így tudom tartani benne, no és magamban is lelket. Miskolcon már a férjem és édesanyám tartotta a frontot... Nagyon mellettünk állt a család... A hétvégekre testem-lelkem elfáradt, csak feküdtem és sírtam. Bármilyen furcsán hangzik, de a történtek csak megerősítették közöttünk a szálakat. Most visszatekintve a mögöttünk tudott hónapokra, csak azt tudom mondani: a szeretet gyógyít. Még a legkilátástalanabbnak ítélt helyzetben sem szabad feladni egy pillanatra sem, mert nekünk Ádám bebizonyította: a gyerek csodákra képes.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Jungi: megoldás a Figyes-laktanyára

Nem tartja feleslegesnek a Frigyes-laktanya hasznosítása ügyében az aláírásgyűjtést Jungi Csaba… Tovább olvasom