Kisalföld logö

2017. 07. 22. szombat - Magdolna 21°C | 34°C Még több cikk.

A bakterház Győrben fékezett

Kritika - Játék mozdony pöfögésétől, fékcsikorgásától, szellentések gépi hangjától és az emberek önfeledt röhögésétől hangos a Győri Nemzeti Színház.

Győrbe érkezett a veszprémi Petőfi Sándor Színház országjáró vonata, tehervagonjában Rideg Sándor darabjával. Vagyis azzal, amit abból Bereményi Géza színpadra álmodott.

Nagy Viktor, a Győri Nemzeti Színház igazgatója az első direktor a folyók találkozásánál, aki fel merte vállalni, hogy bérletbe, sok előadásra más színházból hoz darabot. A dolog annyira új, hogy a premier után sokan kérdezték: miért nincs győri színész a színpadon? A válasz nagyon egyszerű, azért, mert ez nem egy győri alkotás. De hasonlóan csodálkozva nézik majd meg a veszprémiek a győriek vendégjátékát. A dolog kiegyenlített.

Igaz ugyan, hogy az ilyen vendégjátékok is pénzbe kerülnek, hiszen ki kell fizetni a színészeket, a tájoltatókat, a díszletezőket meg a jogdíjakat, de az összeg még így is kedvezőbb, mintha egy teljesen új, saját darabot állítanának színre. Ráadásul a változatosság gyönyöre is kedveskedhet a nézőknek. Magyarországon olyan sok színház van vidéken, és olyan sok bemutatóval, hogy alapvetően egy jó logisztikával akár az is megoldható lenne, hogy minden város egy bemutatóba invesztáljon, a többit megrendelje. Persze ez felveti azt a kérdést, hogy mire tartja magát egy-egy város. Az ősmagyar színházi hagyományok és értékrend alapján önálló színházat tart fenn önálló társulattal, vagy megelégszik azzal, hogy komplett előadásokat szerződtet?

Azt gondolom, a meghívás alapvetően jó. Még akkor is, ha ez a helyi erőket, a színészeket, akiket egyébként sem kényeztet el a sorsuk sok szereppel, rosszul érinti. Hiszen ki lehetne osztani az Indul a bakterház szerepeit Győrött is. És örülhetnénk a mieink megszokott eszköztárát látva, de látható, érezhető a veszprémi színészek új színt hoztak el Győrbe, így a magam részéről nem aggódom. Már csak azért sem, mert most van igazán először összehasonlítási alapunk. Győri nézők győri helyszínen nézhetnek meg egy előadást, amit láttak már filmen, láttak már színpadon is talán, és tele van olyan karakterrel, melyekbe beleképzelhetik saját, helyi sztárjaikat.

Hogy nekem miként sikerült az összehasonlítás? Jól. Mert csak egy darabig hasonlítgattam, utána élvezni kezdtem az új ízeket, beleszagoltam Veszprém színházának levegőjébe, mondjuk ehhez be is segítettek a vaskos humor szellentős részével. De aki ezt nem bírja, ne menjen komédiára.

Gula Péter és Bajcsay Mária a bakter társaságában.
Gula Péter és Bajcsay Mária a bakter társaságában.

A színészek jók. A rendezés filmszerű (Bereményi Gézától mi mást is várhatnánk?). Kis snittekből áll. Olyan az egész, mint egy kaleidoszkóp, melynek részeit akár fel is lehetne cserélni. Egy-egy cserepe is szépen tündökölne önmagában. Ez azt is jelenti, hogy nincs igazán színdarabérzésünk. Itt nincs ív, amely húzódik a kezdetektől a végéig. A röhögéseket hallva ez nagyon keveseknek hiányzik csak. Van viszont egy kedves fiú, Bendegúz szerepében Őri Ádám, aki méltó egyszerűséggel van jelen a színpadon. Úgy dolgozik, mint a srófmester. Nekem ez kicsit kevés. Az én elképzelt Bendegúzom ennél vérbőbb fiatalember. De kinek a pap ugye, kinek a papné. Jó, tudom, nincs könnyű helyzetben, hiszen a honi színház egyik nagyágyújával kell partnerként játszania. Eperjes Károly pedig nem semmi. Mindenre képes, mindent megmutat a komikusok színtéri arzenáljából. Stilizált, egyszerű, közönséges, abszurd és a fene tudja még, mi a csoda egy figurán belül. Olyan bakter, aki biztos nincs, de neki mégis elhiszem, hogy van! Csak néha sajnálom, hogy a rendező beszorítja egészen alpári poénokba. Nemcsak őt, a többi szereplőt is.

A mindennapokban, a munkahelyeken, az otthonunkban is el-elhangzik egy disznó vicc. Ez rendben is lenne, de a színházban talán kell lenni valami rafináltabb, valami szellemesebb módjának, hogy nevetést csaljunk ki a nézők rekeszizmából. Bereményi nem sokat cicózott. Tutira akart menni. Szexuális és altesti viccekből mindkét felvonásra juttatott jó párat. Az eredmény nem maradt el. A közönség röhögött. De könnyesre nem nevettük magunkat, mert ezeknek a vicceknek a hatása pontosan egyidejű a történésükkel. Egy másodperc, aztán kész, mintha nem is lettek volna. Ezeket Rideg Sándor örökbecsű mondataival szemben soha nem fogjuk idézgetni, soha nem beszélünk róluk. Pedig jó lenne. Jó lenne, ha a hatást, amit egy színházi darab okoz, éreznénk másnap, harmadnap, sőt, ennél tovább megyek, még egyszer szeretnénk megnézni a darabot.


A nőknek az Indul a bakterházban egy feladat jut: feldobni a férfiaknak a poén előtt a labdát. Sanyarú a drámairodalom a női szerepeket illetően – mondogatják a színésznők. Igazuk van. Főleg akkor, ha egy filmből, regényből összegyúrt darabban kapnak szerepet. Banyaként Bajcsay Mária igazán igyekvő. Gonosz is, meg csúnya is. Meg sötét ruhákat visel, és jól köpül. Nála az imitáció, ami nyilván elvárás volt a színészek felé, itt-ott hamis. Manapság már nem lehet úgy eljátszani egy verekedős kergetőzést, mintha eljátszanák. Ez nem csupán rá érvényes. Érvényes ez mindenkire, már ami a nagy végső gombóccsatát illeti. No de menjünk sorjában. Anyaként Meszléry Juditnak egy villanás jut. Abból sokat kihozni nem lehet, azt viszont tőle megkapjuk, bár a történet elején vagyunk, még azt sem tudjuk, kényelmesen ülünk-e a székünkön, már el is tűnt a színpadról. Patás emberként Kőrösi Csaba igazi vásári komédiás. Valójában az ő vállán van a darab harmadik pillére. Nem inog meg a súly alatt, viszi vidáman, néha kicsit ki-kikacsingatva nézőkre, színésztársakra, hogy hahó, tudnám máshogy is, de most a csepűrágás ideje vagyon.

Marhakereskedőként Gula Péter, Konc bácsiként Bakody József, Piócásként Nyirkó István, Buga Jóskaként Kuna Károly hoz a nézők színe elé egy-egy csillogó, más és más színű üvegszilánkot a kaleidoszkópba. Csámpás Rozival, Dobra Máriával, illetve a két csendőrrel, Szűcs Lászlóval és Szalma Tamással együtt szép kis kompánia. Kár, hogy mindegyikük szólót játszik csupán, olyan szólót, amelyikre reagálni sem kell a színésztársaknak.

Eperjes Károly és Őri Ádám
Eperjes Károly és Őri Ádám

Ez jellemző az egész darabra. Szólók sokasága. Jó szólóké, Eperjes Károlyé kiemelkedő, tényleg öröm őt a győri színpadon látni, ráadásul bérletben! Ilyenformán lesz egy esztrádműsorrá az Indul a bakterház. Amely nem indul sehova, sokkal inkább csikorogva fékez. Mert a színészek nem átélik a sok baromságot, amit csinálniuk kell, hanem eljátsszák.

De a darab szórakoztat, a darab két és fél óra röhögést ígér és ad. Nemcsak azoknak, akik erre a fajta humorra vevők, hanem azoknak is, akik a Győri Nemzeti Színház bérleteire.

Bereményi Géza miért nem filmet rendez inkább? – merül fel bennem a kérdés, aztán gyorsan választ találok, nyilván azt most nem tud. Valamiből pedig addig is élni kell. Jó gondolkodó, jó író, jó filmrendező. Ez a színdarabja is nézhető, és egy hihetetlen bravúrt kétség kívül sikerült végrehajtatnia a közreműködőkkel.

Mindenki archaikusan, tájnyelven (vagy ahogyan egy városi ember a tájnyelvről gondolkodik) beszél, és nincs a stílusok, a szóhasználat, a hanglejtés között két egyforma! A karakterek így formálódnak önálló alakká, melyek mint egy panoptikum figurái állnak magányosan, mígnem eljön az ő szólójuk ideje. Akkor megelevenednek, majd újra megmerevednek.

Az Indul a bakterházat meg kell nézni. Igaz, több okot tudok arra is, miért nem, de aki nevetni akar, aki bírja a vaskos humort, aki szeretné összevetni a győri színházat a veszprémivel, ne hagyja ki.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Orbán Dezső kiállítása

A Városi Művészeti Múzeum főépületében, az Esterházy-palotában november 20-a és 2010. január 17-e… Tovább olvasom