Kisalföld logö

2017. 10. 23. hétfő - Gyöngyi 9°C | 11°C Még több cikk.

115 éves a Veszprém-Győr vasútvonal

A Zirci Országzászló Alapítvány, az Ültess Fát Alapítvány és a Bakonyvasút Szövetség 2011. április 16-án, szombaton ünnepi rendezvénnyel emlékezik a 11. sz. Veszprém-Győr vasútvonal létesítésének 115. évfordulójára, mely alkalomból gőzvontatású nosztalgiavonat is közlekedik a vonalon.

A központi rendezvény Zirc város vasútállomásán 8:45 és 9:15 óra között lesz. Ennek keretében a résztvevők megkoszorúzzák a gróf Széchenyi István tiszteletére ültetett emlékfát és az emléktáblát.

Az ünnepség meghívottjai ezt követően felszállhatnak a Veszprém felől érkező 324-es típusú gőzmozdony vontatta nosztalgiavonatra. A nosztalgiavonat Győr állomás I. vágányára történő beérkezését követően az állomás csarnok előtti peronrészén 11:30 órakor megemlékeznek a vasútépítőkről, valamint meghallgatják a Hegyeshalmi MÁV Vasutas Zenekar rövid előadását. A győri rendezvényen rövid köszöntőt mond Kara Ákos, a megyei közgyűlés alelnöke, országgyűlési képviselő is.

A vendégek ezt követően az utascsarnokban megkoszorúzzák Baross Gábor közlekedési miniszter mellszobrát, majd felszállhatnak a Veszprémbe visszainduló nosztalgiavonatra.

Az ünnepnap további eseményei, részletes programja a www.bakonyvasut.hu, illetve www.ultessfat.hu oldalon olvasható.


hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Polgári védelmi verseny Győrben

Területi ifjúsági polgári védelmi versenyt rendeznek április 14-én a Magvassy Mihály Sportcsarnokban… Tovább olvasom