Kisalföld logö

2016. 09. 26. hétfő - Jusztina 13°C | 20°C

Napokon belül megkezdődik a dinnyeszezon

A jó időjárásnak köszönhetően napokon belül megkezdődik az idei dinnyeszezon, a termés kiváló minőségűnek ígérkezik - közölte a Magyar Dinnyeszövetség elnöke hétfőn az MTI érdeklődésére.
Simonka György tájékoztatása szerint ebben az évben országosan több mint ötezer hektáron termesztenek dinnyét a gazdák, a várható termés 50-60 százaléka Dél-Békésből fog kikerülni. Az elnök, aki a térség fideszes országgyűlési képviselője is, elmondta: köszönhetően a jó időjárásnak, a kiváló minőségű termőtalajnak és az alkalmazott korszerű technológiának, az idén édesebb és jobb minőségű termés várható, mint tavaly. Becslése szerint ezért elképzelhető, hogy országosan ismét 150 ezer tonna dinnye terem, hasonlóan a 2009-es évhez, amikor még csaknem hétezer hektárról szedték le a dinnyét.

A piaci kilátások kapcsán jelezte, hogy a termelők a dinnye nagyobb részét általában külföldön, elsősorban Németországban, Lengyelországban és Csehországban értékesítik. A hazai piacon pedig minden attól függ, hogyan viszonyulnak a magyar dinnyéhez a multinacionális áruházláncok - jegyezte meg.

Az elnök elmondta: egyelőre azt tapasztalja, hogy a külföldi nagykereskedők a felvásárlási ár leszorításában érdekeltek, valamint abban, hogy a Spanyolországból, illetve Görögországból származó terméssel törjék le a hazai árakat. Simonka György szerint viszont a magyar fogyasztó egyre tudatosabb, és remélhetően a megbízhatóan jó minőségű magyar dinnyét fogja választani. "Mindehhez azonban szükséges, hogy a magyar termelők és kereskedők is tartsák be a szakmai írott és íratlan szabályait" - tette hozzá.

Olvasóink írták

  • 13. széchenyi12 2011. június 14. 13:46
    „Alacska? Izletes görög eper? Én voltam görögben és Spanyolban is ettem epret meg dinnyét: ocska, nem édes, semmirekellő áru...amit én itthon most termeltem meg epret olyan aromás, hogy a sok íz összehúzza a számban az izmokat.........a magyar árunál nincs jobb a földön!!!! Főleg ha bio, mint az enyém!!!!!!”
  • 12. lolika_ 2011. június 14. 10:51
    „Már most is lehet kapni.
    Természetesen a szokásos paraméterekkel: az import édes és finom, a hazai megfizethetetlen.”
  • 11. igazmondó 2011. június 14. 09:36
    „hasonló sztori miatt ugye a baracskai tökkel kell óvatosan bánni.
    Mert ott meg a fegyencek dolgoznak a tökföldön és a puha, meleg tökbelsőbe teszik minden jószándékukat.”
  • 10. alacska 2011. június 14. 07:35
    „Az a helyzet, hogy a piacon 200-240Ft -ért már két-három hete lehet sárgadinnyét kapni. Ugyan nem hazai , de nagyopn édes. Sajnos a magyar gazdálkodók ennek dupláját akarják kérni majd ! Jellemző erre az eper - pár hete nagyon szép , izletes görög epret árultak 5-700 Ft-ért , megjelent a magyar eper is /közvetlen a termelőtől /1200.-Ft-ért. Miért nem tudja a magyar termelő hasonló áron adni? Kis nyugdíjas, minál béren élő család ezért nem tudja a magyar átut megvenni !”
  • 9. tomorprof 2011. június 14. 06:36
    „köszi :)”
  • 8. dorombolok 2011. június 13. 21:53
    „tomorprof:Most 199 Ft/kg.”
  • 7. tradermike 2011. június 13. 21:19
    „CsabaKiraly: ez mekkora! Mától mindig ez fog eszembe jutni, ha megkérdezi a kofa, hogy "lékeljem?" :):):)

    Eltűnt viszont a forgalomból régi kedvencem, a mercis "mozgóárus", aki járta a paneldzsungelt, és úgy hirdette portékáját, hogy "DiIIIIiiinNNNyéééééééét!" - miközben horpadásig paskolta kocsija oldalát.”
  • 6. geza11 2011. június 13. 20:35
    „...és milyen aktuális kórokozót importálunk vele együtt...?!”
  • 5. tomorprof 2011. június 13. 20:05
    „mennyibe kerül?”
  • 4. senkialadár 2011. június 13. 20:01
    „hiába mondod kettes,ilyenek úgy sem értik meg mi az amikor 500ft-ból kell ebédet főznöd,akkor is azt hajtják vedd meg 450ér a hazai zöldséget,nehogy elmenj a boltba megvenni 100ft-ér ugyan azt,hisz ez a hazai.”
  • 3. CsabaKiraly 2011. június 13. 19:07
    „Amikor gyakorlaton voltunk Del-Karolinaban egy alkalommal engedelyeztek, hogy dinnyet szedjunk es a hadsereg kifizette a kart a tulajdonosnak. Mindenki vitt a satorba vagy 3-4 dinnyet aznap. A tulajdonos figyelmeztetett, hogy ha talalunk olyan dinnyet amin egy LYUK van (kg 5cm szeles) azt haggyjuk mert azt a neger gyerekek furtak a dinnyen, mivel a dinnye a napsutott Del Karolinaban jo meleg volt es azt hasznaltak a kis-sracok "csaj helyett: :-)
    Mindenki ovatos lett es sokat rohogtunk ezen, es talaltunk is olyat :-))”
  • 2. buggyant 2011. június 13. 19:02
    „Lepje. Csak meg tudjuk fizetni.”
  • 1. yuing 2011. június 13. 17:24
    „Ha itt a dinnye megterem akkor miért kell a sz....rt kűlföldről behozni????? A Magyar dinnyétől nincs jobb!!!!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Aktuális állásajánlatok Mosonmagyaróvárról

A mosonmagyaróvári kirendeltség ajánlatai. Tovább olvasom